NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

2001.03.16. 01:32

Nagytakarítás a Mount Everesten

/ hírek /
Nagytakarítás lesz a világ tetején. Mintegy 60 ázsiai alpinista mássza meg ezen a tavaszon a Mount Everestet csak azért, hogy eltakarítsa az előző expedíciók által hátrahagyott hulladéknak egy részét." A világ teteje csodálatos, kár, hogy tele van szeméttel - sajnálkozik Nogucsi Ken, a fiatal japán alpinista, az expedíció vezetője. Ken Nogucsi 1999-ben valósította meg élete álmát, akkor mászta meg a 8848 méter magas hegyóriást. Örömébe azonban üröm is vegyült: "Megdöbbentett, hogy mindenütt szemetet, expedíciós hulladékot láttam: köteleket, sátorlapokat, oxigén-palackokat, élelmiszercsomagoló anyagokat, üvegeket" - eleveníti fel az elé tárult látványt. Ez adta az ötletet, hogy megtisztítsa a világ tetejét, amelyet mind nagyobb számban keresnek fel a hegymászók. Mára már több mint 100 tonna hulladékot hagytak maguk mögött. Tavaly 28 alpinista és serpa - nepáli hegyi kalauz -, segítségével másfél tonna szemetet gyűjtött össze a japán hegymászó, másfél hónap alatt. A most 27 éves Nogucsi az idén 50 millió jen (mintegy 120 millió forint) költségvetéssel 2,5-3 tonna hulladékot kíván összegyűjteni az 5200 méter magasan lévő alaptábor és a 8300 méteren berendezett 4-es számú tábor között. Ez lesz talán a világ "legdrágább" szemete - 40 ezer Ft kilónként, legalábbis a (hegyről) "lekerülési ár" tekintetében. A munkában társa egy dél-koreai, három kínai, egy grúz és 40 nepáli önkéntes vállalkozó.

2001.03.15. 05:30

MIÉP megemlékezés

/ hírek /
A magyar föld védelmét és nemzetmentő agrárpolitikát szorgalmazott Csurka István, a MIÉP elnöke pártja március 15-i hagyományos nagygyűlésén a budapesti Hősök terén csütörtökön. A pártelnök egyetlen megalkuvás nélküli magyar és keresztény érdekképviseletnek nevezte a MIÉP-et, amely - szavai szerint - nem része a hatalom és a pénz rendszerének, de ma már rendelkezik olyan szervezettséggel és intézményi háttérrel, amely lehetővé teszi, hogy a következő választások után minden szinten képviselhesse a magyarság megmaradását. Csurka István 500 ezer forintot ajánlott fel az árvíz sújtotta Bereg újraépítésére, és felkérte a MIÉP parlamenti frakciójának tagjait, hogy nyújtsanak be törvényjavaslatot a térség gyökeres újjáépítése érdekében. A pártelnök úgy vélte: ha a magyar föld külföldi kézbe kerül, akkor "palesztin kődobáló suhancokká válunk, akik állig felfegyverzett katonákkal állnak szemben". Értékelése szerint olyan agrárpolitikára van tehát szükség, amely abban teszi érdekeltté a gazdát, hogy ne adja el a földjét. Elmondta, hogy a MIÉP mezőgazdaság-politikai elképzelései szerint a gazdálkodók állami segítséggel kapnának földet tartós bérletbe, és az Európai Unióban tapasztaltakkal szemben nem kevesebb, hanem több termék előállításában tennék érdekeltté a vidéket.

2001.03.15. 04:18

Elismerések átadása

/ hírek /
A magyar szellem megállja a helyét a hazai és a nemzetközi életben, és jó okkal számíthatunk arra is, hogy méltó helyünk lesz az európai együttműködés nagy családjában - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök azon az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlése elnöke jelenlétében átadta az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat csütörtökön, a Parlament Kupolatermében. Az államfő ünnepi beszédében hangsúlyozta: büszkén állíthatjuk, hogy a magyar kultúra, a tudomány és a művészetek a századok során kiemelkedően válaszoltak azokra a kihívásokra, amelyek nemzetünket, országunkat érték. - Hírnevünk jele, hogy a világ nagy gondolkodói, alkotói között nagyon hosszú a magyar művészek, tudósok, alkotók sora - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy a szorgos magyar népet magát is számon tartják a világban. Mádl Ferenc reményét fejezte ki, hogy a magyar szellem mind a humán-, mind a reálszférában tovább erősödik, tevékenysége, hatása növekszik. Az államfő a miniszterelnök előterjesztésére ebben az évben 19 Kossuth- és 18 Széchenyi-díjat adományozott. A kitüntetettek közül G. Dénes György dalszövegíró, műfordító már nem érhette meg a Kossuth-díj átvételét.

2001.03.15. 03:21

Szocialista emlékünnep

/ hírek /
- Mindenkinek esélyt kell adni a felemelkedésre, a boldogulásra, a márciusi ifjak ugyanis nem a polgárokért, hanem a polgárosodásért ragadtak zászlót, majd fegyvert - mondta Kovács László pártelnök az MSZP március 15-i rendezvényén csütörtökön, a Budai Várban. Az ellenzéki pártelnök úgy ítélte meg: március 15. olyan ünnep, amelynek értékelésében talán legnagyobb mértékű az egyetértés a politikai erők között. Kovács László szerint a világban zajló folyamatok nem csökkentik, hanem éppen növelik a nemzeti érzés, a hazafiság jelentőségét. - Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz csakis akkor szolgálhatja az egész ország javát, ha nemzetfelfogásunk megfelel a XXI. század követelményeinek is. Nem elég nemzetpolitikát folytatni a határainkon túl, nemzetépítésre van szükség itthon, határainkon belül - fogalmazott. Kovács László hangsúlyozta: a nemzet alapvető vonása az összetartozás érzése, nem tátonghat szakadék gazdagok és szegények között. Szavai szerint a nemzet ellen vét az, aki bármilyen indokkal megosztásra törekszik.

2001.03.15. 02:22

Orbán Viktor üdvözlete

/ hírek /
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a nemzeti ünnepen alkalmából üdvözlettel fordult a Kárpát-medencei magyarokhoz. "Üdvözlet a Kárpát-medencei magyaroknak Még csak tegnapelőtt volt, hogy az Oszmán Birodalom zászlaja lengett Buda várán. S hol van már az a birodalom? Szinte csak tegnap volt, hogy az osztrák császár az orosz cár segítségével vérbe fojtotta szabadságharcunkat. S hová lettek azóta a cárok? Csak néhány perce, hogy a világtörténelem utolsó kolosszusa végigcsörömpölt lánctalpaival fővárosunk utcáin. S hol van már az az ország, amely ezt megtette velünk? A víz szalad, a kő marad. A történelmi csapások soha nem roppantották meg a magyarság gerincét: végig ugyanaz a szabadságvágyó és alkotó nemzet maradt. Bár a szörnyűségek megviselték derűlátásunkat, nem csonkították meg életkedvünket, jövőbe vetett reményünket, hajóröptető hitünket. Az új évezred első márciusának idusán megadatott, hogy azzal a jó hírrel forduljak a nemzethez, hogy a rajtunk ejtett sebek begyógyulóban vannak. Mátyás király óta nem álltak ilyen bíztatóan a csillagok. Rövidesen egy széles európai haza keretein belül egyesülnek az egymást elveszített nemzetrészek. Isten segedelmével az új évezrednek emelt fővel, tiszta lappal és nyitott lélekkel indulhatunk neki.

2001.03.14. 07:57

Felmentett dandártábornok

/ hírek /
Pintér Sándor belügyminiszter március 15-ei hatállyal felmentette Szabó Péter rendőr dandártábornokot a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál betöltött vezető beosztásából - nyilatkozta Csányi Klára, a Belügyminisztérium főosztályvezetője. A Pest Megyei Főügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsította meg kedden Szabó Péter dandártábornokot. A rendvédelmi szervek belső elhárításának első számú vezetője március 6-án este egy általa vezetett Opel Vectrával belerohant egy kanyarodó IFA-tehergépkocsiba. A tábornok mellett ült egyik beosztottja, aki az ütközés következtében meghalt. A baleset során a tábornok, illetve a teherautó vezetője is sérüléseket szenvedett. A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden az IFA vezetőjét is meggyanúsította halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével. Az eljárás feladata lesz tisztázni a többi között azt is, hogy ténylegesen melyik gépkocsivezetőt milyen mértékig terheli felelősség a halálos közúti balesetért.

2001.03.14. 06:36

Székely: újabb három hónap

/ hírek /
A Fővárosi Bíróság újabb három hónappal meghosszabbította Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását - adta tájékoztatásul Sándor Zsuzsa szóvivő-bíró szerdán. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsításban szereplő cselekmények bizonyítottságuk esetén alkalmasak a hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelesség-szegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megállapítására. - Az előzetes letartóztatás meghosszabbítását indokolja továbbá a szökés, elrejtőzés veszélye - áll a közleményben. Székely Zoltán ellen - akit tavaly október 12-én a fővárosban az ügyészség szerint tetten értek, később őrizetbe vettek, majd december 15-én előzetes letartóztatásba helyeztek - több büntetőeljárás van folyamatban hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt. Az eljárás eddigi adatai szerint Székely Zoltán mindvégig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Az ügyészség szerint Székely Zoltán az Országgyűlés Közbeszerzéseket Vizsgáló Bizottságának elnökeként 20 millió forintot vett át október 12-én a Gellért téren Balla Dániel csatornaépítéssel foglalkozó vállalkozótól azért cserébe, hogy nem támadja meg a közbeszerzési pályázat korábbi, a vállalkozó számára kedvező döntését.

2001.03.14. 05:02

Gyanúsítottként hallgatták ki Torgyán Attilát

/ hírek /
Gyanúsítottként hallgatta ki Torgyán Attilát az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága szerdán délelőtt Budapesten az Aradi utcai épületében - közölte Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, a gyanúsított ügyvédje. Garamvölgyi László ezredes, az ORFK kommunikációs igazgatója mindössze annyit mondott, hogy Torgyán Attila valóban járt délelőtt a szervezett bűnözés elleni igazgatóságon.Torgyán Attilával kapcsolatban a Népszava által kirobbantott kazettaügyben merült fel az a gyanú, hogy a múlt év tavaszán Benczéné dr. Tóth Judit ügyvédnő közvetítésével hárommillió forint kenőpénzt kapott egy vállalkozástól. A gyanú szerint ezért az összegért kellett közbenjárnia édesapjánál, Torgyán József akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél egy pályázat kedvező elbírálása érdekében. Bánáti János elmondta: bizonyítékok hiányában megalapozatlannak tartják a gyanúsítottá nyilvánítást. Hozzátette: ezért panaszt nyújtottak be a Fővárosi Főügyészségen. A rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatóságának nyomozói ez év február 23-án hallgatták ki gyanúsítottként a kazetta-ügyben Benczéné dr. Tóth Judit ügyvédet, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának kisgazdapárti tagját. A nyomozás befolyással való üzérkedés alapos gyanúja miatt indult.

2001.03.14. 04:30

Folytatódik a lassú áradás

/ hírek /
A Tisza középső szakaszán tovább folytatódik a lassú áradás, amelynek üteme az elkövetkező napokban gyorsul, napi intenzitása várhatóan 25-35 centiméter között lesz - adta hírül szerdán a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) központi ügyelete. A Kötivizig területén az elmúlt 24 órában 2-14 milliméter csapadék esett, a legtöbbet Kunszentmártonban mértek. A Tisza kedden Tiszafürednél 7, Szolnoknál 19 centimétert áradt, szerdán Szolnoknál 672 cetimétert mutatott a mérce. A tokaji vízállási adatok alapján elkészített előrejelzés továbbra is változatlan: a Tisza szolnoki tetőzése március 20-21. között várható, 810-850 centiméter közötti értékkel. A csapadék hatását folyamatosan figyelve a vízügyi szervezet - ha szükséges - aktualizálja majd előrejelzését. A védelmi szakaszokon Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő térségében 80-100, Vezsenynél 40-50 százalékos a végleges töltés kiépítése. Kedden délben Vezsenyben le kellett állni a földmunkával, mivel a gépjárművek az eső miatt nem tudtak mozogni. Kőteleknél tovább folyik a hullámverés elleni védelem kiépítése, a fóliás borítás lekötése. A Kőtelek és Nagykörü között helyreállított töltésszakasz mentén folytatódik a szivárgó drénrendszer kifolyó végeinek lefektetése és az elvezető folyóka kialakítása. Tiszanánánál a hullámverés elleni védelmet építik ki, míg Martfűnél úgynevezett töltéssapkázást végeznek. A Kötivizig szakembereinek munkáját székesfehérvári kollégáik segítik, ők a vízhozam-mérésben vesznek részt

2001.03.14. 03:15

Előny, hogy nem frakciótag

/ hírek /
A miniszterelnök még a nap folyamán előterjeszti a köztársasági elnöknek Vonza András kinevezését a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca élére. Erről Orbán Viktor kormányfő beszélt a Magyar Rádiónak adott szokásos szerdai interjújában. Elmondta: Vonza András kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy nem tagja a kisgazda frakciónak, így nem részese a viszálynak

2001.03.14. 02:36

Újabb menedékstátus a zámolyi romáknak

/ hírek /
Szerdán két újabb zámolyi roma férfi kapta meg Strasbourgban a menekültstátus megadásáról szóló tájékoztatást az illetékes francia hivataltól. A kedvezményezettek - egy 67 éves és egy 51 éves férfi - csütörtökön veszik át a hivatalos, fényképes dokumentumokat a strasbourgi prefektúrán. A zámolyiak szóvivője megjegyezte, arra számít, hogy a többi roma kérelmező is hasonló elbírálásban fog részesülni a francia hatóság részéről. Hozzátette, hogy elutasító döntés eddig nem érkezett Strasbourgba.

2001.03.14. 01:55

Tejet ádó bakkecske

/ hírek /
Algériában az emberek csodájára járnak egy bakkecskének, mert hím ivarszervei mellett tőgye is van, ráadásul tejet ad. El Mudzsahid című helyi lap szerint a kétnemű kecske a lakhdariai hegyekben lakik, Algírtól 70 kilométerre keletre. Az újság szerint egy vizsgálóbizottság a helyszínen ellenőrizte a tejelő bakkecskéről szóló hírek valódiságát. A bakkecskét másnaponta fejik, és a nedű nagyon keresett, mert az emberek különös gyógyítóerőt tulajdonítanak a baktejnek - idézte az AFP az algériai újságot.

2001.03.13. 04:21

Beadványok tömege

/ hírek /
A Gazdasági Minisztérium által meghirdetett Széchenyi-terv pályázataira eddig félezer beadvány érkezett. Az igénylők mintegy 3-4 milliárd forint támogatástért jelentkeztek. A pályázók többsége a lakossági energiatakarékossági programhoz kötődik. Az érdeklődésről a számok tükrében: két hónapa alatt négyszázezren kattintották rá a minisztérium honlapjára, több tízezren érdeklődtek és a tárca zöld telefonszámán hetente átlagosan ezerkétszázan kértek információkat.

2001.03.13. 03:59

Repi költség: visszamenőleges reparáció?

/ hírek /
A Pénzügyminisztérium, a kereskedelmi kamara, a Fidesz gazdasági kabinetvezetője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke egyeztetett a sok vitát kiváltó reprezentációs költségek megadóztatásának megváltoztatásáról. Az álláspontok megegyeztek abban, hogy január 1-jei, visszamenőleges hatállyal kell a módosítást érvénybe léptetni. A készülőfélben lévő tervezet a vállalkozókon kívül kitér a nonprofit és a költségvetési szférára is. A javaslat szövegét szakértők készítik le, és a következő egyeztető megbeszélésen kerül ismét terítékre.

2001.03.13. 02:16

Malév: csőd vagy felszámolás?

/ hírek /
A kormány első olvasatban tárgyalta Malév helyzetét rendezni kívánó javaslatokról, jelentette be a kormányszóvivő, aki megjegyezte: a kormány a mintegy 20-25 milliárd forintot igénylő reorganizációs tervekhez vonzódik a leginkább. Ám a pakliban szerepel még a csőd, a felszámolás, a végelszámolás és egy új cég létrehozása.

2001.03.13. 01:50

Kaszárnyák korszerűsítése

/ hírek /
A kormány hosszú távon mintegy 80 milliárd forintot akar költeni azokra a laktanyákra, amelyeket a szakemberek megtarthatónak, vagy fejleszthetőeknek ítélnek. A kormányszóvivő a haderőreformon belül megvalósuló programról szólva elmondta: két éven belül 25 milliárdot, 2006-ig további 38 milliárdot fordítanak a kaszárnyák korszerűsítésére.

2001.03.12. 06:22

Lépéselőnyben Torgyán

/ hírek /
A kisgazda pártharcban ezúttal Torgyán József került lépéselőnybe, mivel Orbán Viktor ma nyilvánosságra hozta, hogy Vonza Andrást, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főállatorvosát jelöli a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium élére. Ismeretes, hogy a Torgyán ellenes hívek szívesen látták volna továbbra is a bársonyszékben Boros Imre megbízott minisztert.

2001.03.12. 05:42

Olcsóbb lesz az üzemanyag

/ hírek /
Ha nem is köszönt be a Kánaán, de szerdától újra könnyebb szívvel lehet a benzinkutakhoz gurulni. A MOL Rt. két nap múlva a benzin listaárát két forinttal, a gázolajét egy forinttal csökkenti. A pb gáz ára szerdától 2 ezer 745 forint, az autógázé 135 forint lesz literenként.

2001.03.12. 04:06

Zalai telepesek

/ hírek /
A 300 ezres lélekszámú Zala megyében eddig több mint ötezer külföldi vásárolt magának ingatlant. A mai telepesen főként a Balaton közelében és a határ menti sávban vettek házakat az elmúlt tíz évben. Többségében német, osztrák, holland, osztrák állampolgárságú vevők jelentkeztek. Az új tulajdonosokat a termálvíz, a vadban gazdag erdők vonzották. A statisztikai adatok szerint évente 800 zalai ingatlan kerül külföldiek tulajdonába.

2001.03.12. 03:03

Gyanús marhahúsok Oroszországba?

/ hírek /
Kollégiumok, szociális otthonok, börtönök konyhájára szállítanának a Németországban kergemarhakór gyanúja miatt kényszerűségből levágott állatokból, hozta nyilvánosságra az orosz törvényhozás egyik képviselője a megdöbbentő információt. A hír az egyik német képviselő hivatalos levele kapcsán kelt szárnyra. Egyébként a vélhetően egyénileg akciózó német szenátor levelében a német parasztság érdekeit emlegeti, és a potenciális piacok között emlegeti Észak-Koreát és Mongóliát is.

Keresés