NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Az elkerülőnél véget ér a sokszor megígért, Zanatra vezető kerékpárút

Kilenc éve ígérik a megépítését.

A semmibe vezet a Zanat felé tartó bicikliút, erről a helyszínen győződtünk meg. Pontosabban az elkerülő útba, amin átvezetve elvileg Zanatig tartana. Viszont nincs folytatása, a nagy körforgalomnál is csak befelé van kerékpártút, tovább nincs.

fotó: Mészáros Zsolt

Pedig a szeptemberi közgyűlésen a képviselők módosították az erről szóló szerződést, gyakorlatilag elfogadták, hogy egy szakasz már elkészült, és így enyhítettek a szankciókon, amiket az építésre kötelezett vállalkozással szemben hoztak évekkel ezelőtt.

fotó: Mészáros Zsolt

A történetről már beszámoltunk

2017.08.23. 08:26

Hosszú huzavona után elkészül a zanati kerékpárút, és beépülhet a szombathelyi Tescóval szemközti terület

/ közélet 6 hsz. /
2008-ban kezdődött minden. Százmilliókról volt szó.
. Egy vállalkozás még 2008-ban befektetési céllal vásárolt területet a Tescóval szemben, az elkerülő út túloldalán, és kérte annak belterületbe vonását, mert csak akkor építkezhet rajta. A területhez nem vezetett út, így az önkormányzat kötelezte a vállalkozást annak, és a Zanatot a Zanati úttal összekötő kerékpárút megépítésére.

fotó: Mészáros Zsolt

Hogy nyomatékot adjon a kérésnek, az önkormányzat jelzálogjogot jegyeztetett be az ingatlanokra azzal, hogy azt leveszi, ha a vállalkozó teljesíti a feltételeket. Plusz 50 milliós óvadékot is kért, amit a vállalkozás el is helyezett egy bankszámlán. 2011-ben aztán a bicikliút megépítésének határidejét 2018. májusig meghosszabbították.

fotó: Mészáros Zsolt

A elkerülő útig 2015-ben el is készült a kerékpárút, aminek burkolata már meg is repedezett

2016.02.11. 13:31

Bő két hónapig bírta a zanati kerékpárút

/ jelentem 4 hsz. /
Alig fejezték be az út első szakaszát, máris gondok vannak vele.
. A következő évben az óvadékot az önkormányzat a felére, 25 millióra csökkentette, de a jelzálogjog maradt. Most, szeptemberben az önkormányzat eltörölte a jelzálogjogot a terület egy részéről, azzal, hogy a továbbra is jelzálogjoggal terhelt rész értéke fedezi a kerékpárút építésének befejezését.

Aminek jelenlegi helyzetét galériánkban megnézheti.

Hozzászólások (5)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Nagyadri: M*st m*r t*d*m, h*l r*mb*l * k*sz*b*d*lt *gyp*szt*t* f*h*rj*! T...
A levendulát veszélyes növénynek minősítheti az EU
StarMan: J*j, *tt * v*l*gv*g*! M*s n*ll*k m*s*k*nyv*t "*rn*k", t*...
Hajdú Péter és párja elkapta a delta-variánst
StarMan: H* n*m tr*f*, n* *rj*n*k v*cc*k*t. L*gy *s*csk*, 1 h*t*n *t t*rt...
Nem tréfa: 110 km/órás széllökések és jégeső jön
StarMan: H*ly*kn*k: k*r*s*b*n m*gt*l*ln* *z *rv*s* sz*kl*p*k*t. J*v*sl*m ...
Nagyon csúnya hírek érkeztek a delta variánsról
StarMan: J*gs*mv*n*k. * k*r*kp*r*s t*k*r*dj*n m*nd*nh*nn*n....
Olvasóink többsége szerint a szombathelyi Fő téren hosszában is kellene kerékpárút