NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött

Erős a mutyigyanú, amit a pályázat kiírása is megerősít.

"A vagyonkezelő azzal trükközik, hogy bár a gyermeküdülő két helyrajzi számon szerepel, egyiken maga az épület, másikon az üdülőhöz tartozó strand, csak az épület területét hirdették meg, a közvetlen balatoni hozzáférést biztosító strand területét nem" - írja Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő.

Erről térképmásolatot is készített, ahol pirossal jelezte a volt strandot.

fotó: Forrás: Facebook / Dr. Ceglédy Csaba

A képviselő azt írja, ha véletlenül nem úgy alakulna az árverés, ahogyan azt előre eldöntötték, akkor az új tulajdonosnak majd megtiltják, hogy a strandot használja. Ha nem a fideszes oligarchák szerzik meg a Vas megyeiek volt gyermeküdülőjét, akkor a “szerencsés” vevőnek lesz egy Balaton-parti ingatlana Balaton nélkül.

A volt balatonberényi gyermeküdülőt hétfőn hirdette meg

05.11. 15:45

528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt

/ közélet 11 hsz. /
Valamikor vasi gyerekek nyaraltak itt, most pár nap alatt lezavarják az árverést.
elektronikus árverésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A kikiáltási ár 528 millió forint, a licitlépcső egymillió forint, a pályázónak 131 millió 940 ezer forint árverési biztosítékot kell letennie a licitálás előtt, ami május 17. reggel 8 órától május 25-én 21 óráig tart majd. Egyébként már több mint négy éve eladásra ítélte
2016.08.13. 11:54

Eladja az állam a Vas megyei önkormányzat volt balatonberényi gyermeküdülőjét

/ közélet 11 hsz. /
Elvették a megyei önkormányzattól, három évig használták, most pénzt csinálnak belőle.
az MNV az ingatlant, és eddig nem sikerült meghirdetniük.
2020.10.06. 07:31

Meghirdetnie sem sikerült az államnak négy év alatt a volt balatonberényi gyermeküdülőt

/ közélet 12 hsz. /
2012-ben vették el a megyei önkormányzattól, 2016-tól üresen áll a Vas megyeiek pénzén épült gyermeküdülő.

A tranzakciót pár nap alatt le akarják zavarni, hiszen a hétfői meghirdetést követően szerdán lehetett megnézni az ingatlant, erre az az érdeklődőknek összesen fél órát adtak. Már említett cikkünkben

05.11. 15:45

528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt

/ közélet 11 hsz. /
Valamikor vasi gyerekek nyaraltak itt, most pár nap alatt lezavarják az árverést.
azt írtuk, erős a gyanú, hogy van rá vevőjelölt, és ez az oka a mostani gyors ügyintézésnek.

fotó: Forrás: Facebook / Dr. Ceglédy Csaba

Czeglédy Csaba is erre a következtetésre jutott, miután szerdán elment a meghirdetett megtekintésre. Ezt írta: "A leendő tulajdonosok akkora sofőrös Audival érkeztek meg szerdán a helyszínre, amit eddig csak a tévében láttam, és bár kötelező lett volna kitölteniük a megtekintési nyilatkozatot, leléptek előtte."

A képviselő azt is megerősítette a posztban, hogy a jelenlegi szombathelyi városvezetés megpróbálta megszerezni a gyermeküdülőt. "Kezdeményezésemre tavaly is megkereste hivatalosan Szombathely polgármestere a nemzeti vagyonkezelőt, hogy legalább adják a város használatába a gyermeküdülőt, mert több száz szombathelyi család nem tudja megengedni magának, hogy gyermekeik piaci áron nyaraljanak a Balatonnál. Töltse be régi szerepét az üdülő.

Az MNV megírta, hogy el akarják adni, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy a licitről időben értesíti fogják az önkormányzatot. Mint kiderült, ez is hazugság volt: egyáltalán nem jelezték.

Nyilvánvalóan tartottak attól, hátha visszaszerzi Szombathely a gyermeküdülőt. A fideszes oligarchák érdekében ezt szándékosan megakadályozták" - írta.

A megyei önkormányzattól vették el a gyermeküdülőt

A balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is.

A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő tényleg működött,

2012.06.21. 12:01

Mégis működik a balatonberényi gyermeküdülő

/ közélet 6 kapcs. /
A régi telefonszámok nem élnek, de az üdülőben vannak gyerekek, köztük szombathelyiek is.
nyaraltak ott gyerekek, akiket az Alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már nem szerepelt
2016.03.23. 08:02

Megint új gazdája lesz a balatonberényi gyermeküdülőnek, ahol egykor a vasi diákok nyaraltak

/ közélet 8 hsz. /
A kormány ide-oda tologatja a megyei önkormányzatoktól elvett gyermeküdülőket.
az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő.

2017-ben mi is megnéztük,

2017.11.11. 07:40

Tönkremegy a volt balatonberényi gyermeküdülő, nincs igazi gazdája

/ közélet gal. 6 hsz. /
Pedig mennyi gyerek nyaralt itt, mielőtt gondozásába vette volna az állam!
és azt láttuk, hogy egyre rosszabb állapotban van az egykor szebb napokat látott ingatlan.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacs_ugynok: D* l*g*l*bb * cs*tk*ny *s * m*ll**rd*s cs*tl*s** m*nd * 800*zr*t...
Tovább gerjeszti az inflációt az SZJA-visszatérítés a miniszterelnök korábbi gazdasági tanácsadója szerint
kovacs_ugynok: SZVSZ *zl*t *z *m*k*r * sz*r*pl*k * p**cr*l t*rtj*k *l m*g*k*t. ...
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után
kovacs_ugynok: *z, h*gy * kr*mpl*b*g*r*k*t *d*k*ld*k sz*n*lm*s f*lsz*pk*d*ss*l ...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
kovacs_ugynok: B+, t* g*c*b*t* v*gy......
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
cicus: t*v*d*sb*n v*gy, k*p*tt *gy v*st*g k*v*cs*s *l*pr*t*g*t *l*z* *v...
Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat