NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Aktuál

Adóvégrehajtás szombathelyi önkormányzati cégek ellen?

A Médiaközpont és a Haladás is fent van az adóhatóság listáján, de azt mondják, nincs hátralékuk. Nem ez az első eset.

A NAV hivatalos oldalán több lista is van fent, köztük az, ahol az adóhátralékosokat és a végrehajtás alatt állókat sorolják. Nem szerencsés ide felkerülni, hiszen a lista nyilvános, és nem csak arról van szó, hogy a NAV-val rendezni kell a dolgot, hanem arról is, hogy a potenciális üzleti partnerek akár el is állhatnak az üzlettől, hiszen a feketelistán fenn lenni azt jelenti, hogy az adott céggel valami nincs rendben.

Feketelista és fekete bárányok?

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a 2015. március 29-i állapot szerinti listán szombathelyi önkormányzati cégek is vannak. Köztük a Szombathelyi Médiaközpont, a Haladás Kft. és a Falco KC. Íme:

fotó: Forrás: nav.hu
Húsvét után ismét megnéztük a listát, a Falco eltűnt róla, a másik két cég továbbra is ott van:
fotó: Forrás: nav.gov.hu

Nem ez az első ilyen eset. 2012-ben a Szombathelyi Törvényszék szerepelt

2012.02.17. 12:12

Végrehajtás alatt a szombathelyi törvényszék

/ közélet 8 hsz. 1 kapcs. /
A hírre véletlenül bukkantunk az adóhatóság honlapján. A Törvényszék szerint 6.635 Ft-ról van szó, amit már kifizettek.
a végrehajtás alatt állók között, aztán a Haladás és Médiaközpont 2013 augusztusában is fent volt
2013.08.30. 17:56

Végrehajtás a Médiaközpont Kft. és a Haladás ellen?

/ közélet 1 kapcs. /
Mindkét szombathelyi társaság szerepel a NAV listáján. A Médiaközpont igazgatója szerint félreértésről van szó.
ezen a listán, a Médiaközpont akkori ügyvezetője, Koczka Tibor szerint félreértésről van szó. Tavaly októberben ugyanez történt
2014.10.24. 12:01

Végrehajtás alatt áll a Szombathelyi Médiaközpont?

/ közélet 1 hsz. 1 kapcs. /
Elég valószínű, tekintve, hogy a nonprofit szervezet szerepel állami adóhatóság nyilvántartásában.
. Egy hónappal ezelőtt pedig több NB1-es csapat neve is ott virított
2015.03.12. 10:26

NAV-végrehajtás alatt áll a Fradi és több másik focicsapat is

/ sport 44 hsz. /
Állítólag egy "informatikai probléma" miatt nem tudtak pénzt utalni a zöld-fehérek.
, azzal, hogy végrehajtás alatt állnak.

Nincs hátralék, mégis a listán vannak

Persze, most is megkerestük az érintett két céget. Tóth Miklós, a Haladás Kft. ügyvezetője azt mondta, félreértésről van szó, nincs adótartozásuk. Nem sokkal ezelőtt szükségük volt egy ún.

nullás

igazolásra, amit gond nélkül meg is kaptak. A nullás igazolást a NAV állítja ki, és ezzel igazolja, hogy az adott gazdasági társaságnak nincs adóhátraléka, és nem áll adóhatósági eljárás alatt.

Lovass Tibor, a Szombathelyi Médiaközpont igazgatója is ugyanezt mondta. A napokban egy pályázathoz szükségük volt a nullás igazolásra, ők is megkapták azt, ezért is érthetetlen a dolog.

Nem maradt más, mint hogy megkeressük a NAV-ot. Még a hét elején el is küldtük levelünket, benne ezekkel a kérdésekkel:

  • - Hogyan lehetséges, hogy eljárás alatt nem lévő cégek kerülnek fel a végrehajtás alatt állókat tartalmazó listára?
  • - Milyen gyakran frissítik a listát?
  • - Mit kell tennie egy adótartozással nem rendelkező cégnek ahhoz, hogy lekerüljön a listáról?
  • - Vállal-e az adóhatóság erkölcsi, illetve anyagi felelősséget azért, ha egy ilyen eset miatt egy cég hátrányos helyzetbe kerül a versenytársaival szemben, vagy ha az adott cég elveszíti üzleti partnerei bizalmát?
  • Levelünket kedden el is olvasták, jött is egy visszajelzés, amiben türelmünket kérik, és azt ígérik, válaszolnak majd. Most ezt a választ várjuk, amint megkapjuk, természetesen visszatérünk az ügyre.

    Hozzászólások (4)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    shopron: *r*l*k, h*gy f*lf*d*zt*t*k V*c*t, *gy *g*z*n h*ng*l*t*s k*sv*r*s...
    Múmiák és sütemények: Vác, az ismeretlen város a Duna partján
    ta-tom: N*gy*n sz*m*t d*l*g *z *lt*tl*n*k *ld*z*s*, k*nysz*r*tg*t*s* *s ...
    Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
    amiede: Cs*k gr*t*l*ln* l*h*t. N*m j*bb *z m*nt * gy*l*lk*d*s *s * f*c*m...
    Tudta, hogy Szombathelyen a panelházak között van egy mini arborétum?
    iszek: F*c*zn* k*ll*tt v*ln*,zs*bh*k*zn*, sz*ty*l*t k*pk*dn*...t*l*n m...
    A Hősök terén tüntetnek az egészségügyi dolgozók
    okoska120: *lph* v*r*s *ll*n* *lt*st t*sz*k k*t*l*z*v*, *m*k*r * d*lt* *s g...
    Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás