NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Véget ért az osztrák autópályákon való száguldozás

Lőttek a száznegyvennek.

Véget ért Ausztriában a tesztidőszak, amely alatt akár 140 kilométeres óránkénti sebességgel is lehetett haladni egyes autópálya-szakaszokon. Vasárnapra virradóra leszerelték az összes jelzőtáblát, amely a korábbi 130 kilométer/órásnál nagyobb sebességet engedélyezett együttesen 120 kilométernyi autópályán.

„A nagyobb sebesség nagyobb környezeti ártalmat okoz” - indokolta az átmeneti intézkedés visszavonását Leonore Gewessler közlekedési, közlekedési, innovációs és technológiai miniszter. A 140-es tempó 2018 augusztusa óta volt megengedett 5 és 22 óra között az A1-es autópálya 88 kilométernyi szakaszán Alsó-Ausztriában és 32 kilométeren Felső-Ausztriában.

A sebesség felső határát a zöldpárti miniszter elődje, a szabadságpárti Norbert Hofer emelte meg, hogy bebizonyítsa, egy kicsivel magasabb sebesség nem hat ki negatívan a környezetre vagy a balesetek számára. A volt miniszter vasárnapi közleményében megjegyezte: tart tőle, hogy az intézkedés miatt az osztrák autópályák jobbfajta országutakká züllenek le. Szerinte a Tempo 140 nevű projekt eltörlése nélkülöz minden logikát.

Tömör öröm
fotó: Nyugat.hu

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

joska01: *l*lv*st*m,n*m v*lt*zt*t * v*l*m*ny*m*n-s*kk*l b*ny*l*lt*bb *z *...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
fucking: *s h* m*r n*c*z*l b*nk*k*m ,n*sz* *tt * f*jt*rs*d! M*r cs*k * s*...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
fucking: N* m*nj gy*k*r r*g*sztr*lj *gy *j n*v*t, m*ndj*k b*l*01 *z j*l *...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
lolka: L*h*t, h*gy *g*z* v*n. :)...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
lolka: *g*n t*v*dt*m, n*m n*zt*m *t*n*. N*ncs d*pl*m*m, d* *zt h*sz*m...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot