NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Vazelin és gumikesztyű - a prosztatarák a szégyenérzet miatt tarolhat

Rosszabbra számítottam, doktor úr - mondja a legtöbb férfi a prosztatavizsgálat után, miközben felhúzza a nadrágját. Az időben elkapott prosztatarák gyógyulási aránya 100 százalék, de sokan nem adnak erre esélyt, mert nem hajlandóak elmenni a szűrésre.

A betegek gyógyulási esélyeiről, a prosztatarák tüneteiről és gyógymódjairól, valamint a műtéten átesett férfiak félelmeiről beszélgettünk dr. Varga László, urológus főorvossal és egy gyógyult beteggel.

A prosztata - avagy a dülmirigy - még mindig valami rejtélyes, titkolandó valaminek számít a hétköznapi beszélgetésekben, igaz, az elmúlt években a reklámok már rendszeresen kínálnak a jóindulatú prosztata megnagyobbodására és gyulladásos betegségeire némi gyógyírt. A prosztatarák viszont a legmélyebb tabuk egyike, annak ellenére, hogy nem fertőző, és nem valamilyen bűnös tevékenységgel lehet megszerezni. Az 50 év feletti férfiak daganatos betegségei közül a második helyen áll a halandóságot tekintve, csak a tüdőrák szed több áldozatot nála.

Dr. Varga László urológus főorvos
fotó: Tánczos Mihály

A prosztatarákban elhunytak magas száma azért is szomorú, mert sokakat megmenthettek volna, ha időben elmennek szűrésre, és alávetik magukat a kicsit kellemetlen, de fájdalommentes vizsgálatnak. Ez a rákbetegség azért is annyira veszélyes, mert sokáig nincsenek jellegzetes tünetei, ami miatt a betegek orvoshoz fordulnának. Az utóbbi időben pozitív tendencia tapasztalható, sokan önként vagy feleségük, háziorvosuk javaslatára jelennek meg az urológiai szakrendeléseken, ahol beutaló nélkül is elvégzik a vizsgálatot.

-Az orvosok is örülnek azoknak a pácienseknek, akik egészségtudatosságból mennek el a szűrésre. Igaz, sokan próbálnak alkudozni, hogy a végbélen keresztüli tapintás kimaradjon, de az az alapvizsgálat - magyarázta Varga doktor. - Ha szükséges, akkor ezt követi egy speciális vérvizsgálat, illetve az ultrahang, ami a prosztata szerkezetét, nagyságát mutatja, és egyéb információkat is ad. Például a húgyutakról, húgyhólyagról és vesékről.

Ha már panaszok is vannak, akkor komolyabb a helyzet

Nagy átfedés van a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás és a prosztatarák tünetei között. Amikor vizelési panaszok jelentkeznek, például nehéz vizelés vagy vizeletelakadás, vagy véres vizelet jelenik meg, az már előrehaladott stádiumában mutatja a prosztatarákot, ha nem a jóindulatú betegség áll a tünetek mögött. Sajnos a XXI. század vívmánya, hogy sokan először az internethez fordulnak a szakemberek helyett, és maguk állítják fel a diagnózist. -Nagyon sok információ van a neten az urológiai betegségekről. De úgy érzem, hogy a betegek, akik alapvetően laikusok ebben a témában, a hangsúlyokat máshová teszik, kiragadnak egyet, és azt dominánsnak tartják, aztán a legvadabb dolgokkal állnak elő. Érthető, hogy a legtöbben a ráktól félnek, de az, hogy valakinek vizelési panasza van, még nem jelenti azt, hogy rákos - tette helyre a dolgokat a főorvos.

Az emlővel és a herékkel ellentétben a prosztatát nem tudja saját maga megvizsgálni a páciens, így sok esetben később derül ki olyan elváltozás, amit az orvos már idejében észlelt volna. Ha alapos a gyanú a prosztatarákra, akkor szövettani vizsgálatra kerül sor, ami egy rövid bódítással, helyi érzéstelenítéssel elvégzett, fájdalmatlan beavatkozás, mely különösebb megterhelést nem jelent a betegeknek. A biopszia végbélen vagy gáton keresztül történik, ultrahangvezérléssel, hogy a daganatgyanús területekből, gócokból sikerüljön mintát venni.

A rettegett vazelin és gumikesztyű - csak pár pillanat kellemetlenség
fotó: Tánczos Mihály

Tünetmentesen nehéz elhinni - egy beteg visszaemlékezése

Az 58 éves, túlsúllyal küzdő szombathelyi férfit a háziorvosa beszélte rá a szűrővizsgálatra, még tavaly nyáron.

-Nem járok sűrűn orvoshoz, de amikor mentem, akkor a háziorvosom mindig megemlítette, hogy hasznos lenne megnézetnem magam. Engem feszélyezett a téma, ezért gyorsan ráhagytam, hogy majd meggondolom. Ez így ment több évig, de legutoljára a doktornő azt mondta: "Ferenc, láttam az unokáival a téren. Szép gyerekek, megérdemelnék, hogy a nagypapájuk sokáig velük legyen, egészségesen. Mit gondol erről?" Majd megint megemlítette a szűrést. Hazafelé végiggondoltam, végül is csak az orvos és én tudok majd róla. A feleségemnek sem mondtam el. Egyszer eljutottam a rendelő ajtajáig, de hazamentem. Másodszorra viszont bementem. Azt gondoltam, öt perc és letudom. Nem így történt, és ezért hálás vagyok az orvosaimnak.

-A vizsgálatban a szégyenérzet volt a legrosszabb és hát az ember sok hülye viccet is hall itt-ott az urológusokról. Megvolt a fehér kesztyű és a vazelin is, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Maga a tapintás nem fájt, inkább kellemetlen volt, főleg, amikor az orvos megnyomta a prosztatámat. Bíztam benne, hogy utána gyorsan eliszkolhatok a rendelőből, de az orvos leültetett, és azt mondta, hogy tapintásra nem egészséges a prosztatám, ezért további vizsgálatokra van szükség. Akkor még le sem esett, hogy ez mit jelenthet.

A vérvétel és az ultrahang után az orvosom közölte velem, hogy szövettani vizsgálatra van szükség. Ekkor tudatosult bennem, hogy valószínűleg prosztatarákom van. A szövettani eredményt követő beszélgetésből szinte semmire nem emlékszem, megfordult velem a világ. A feleségemre, gyerekeimre, unokáimra gondoltam, az eddigi életünkre. Meg arra, hogy ez hülyeség, hiszen semmi bajom.

Egyre több férfi érti meg, hogy mennyi múlik a prosztata vizsgálatán
fotó: Tánczos Mihály

Feltettem a kérdést, amit talán mindenki megkérdez ilyenkor: mennyi időm van hátra? A válaszra viszont jól emlékszem. Az orvos azt mondta, hogy a műtét után ránézésre körülbelül 20-25 évet jósol nekem, ha ilyen nagy marad a hasam, és ha le nem esek korábban az almafa tetejéről. Aztán elmagyarázta, hogy időben vagyunk, nincsenek áttétek. Azon elmosolyodtam, amikor tudtomra adta, hogy a prosztata eltávolítása után nem lehet több gyerekem, és merevedési zavaraim lehetnek. A vizelettartási probléma tűnt a legkomolyabbnak. És amin őszintén meglepődtem: nem lesz szükségem kemoterápiára. Azaz a környezetem semmit nem fog észrevenni.

Egy nagy butaságot is kérdeztem az orvostól: a hangom nem vékonyodik el a műtét után? De megnyugtatott, hogy nem a heréimet távolítják el, és nem lesz belőlem eunuch. A betegségemet otthon átbeszéltem a feleségemmel, majd a gyerekeimmel is. Mindenki nagyon megijedt, mert a rák az rák. A nejem aznap este hozzám bújt és azt mondta, nagyon büszke rám, és bármi is lesz a műtét után, ő ott lesz mellettem. Ez is nagy erőt adott nekem. A műtét után voltak fájdalmaim, de nem elviselhetetlenek. A vizelettartási problémám néhány hónapig tartott, de mára elmúlt. A merevedésem sem olyan, mint 20 évesen, de ennyi idősen ez prosztatarák nélkül sem újdonság. Viszont gyógyszerrel ugyanolyan vad éjszakáim lehetnek, mint fiatalon. Igaz, kb. annyiba is kerülne, mint egy átbulizott éjszaka anno, mert a hatásos potencianövelőknek áruk van. Na és a hangom sem vékonyodott el.

A legeslegfontosabb, hogy együtt lehetek a családommal, és gyakorlatilag teljes életet élek. Ha még néhány évet várok, akkor már késő lett volna. Hogy mit üzenek férfitársaimnak? Azt hiszem, mindent elmondtam, ha ebből nem értenek, akkor másból sem.

Radikális műtét, 100 százalékos gyógyulás

Dr. Varga László, főorvos is megerősítette, az időben elvégzett radikális műtéttel teljes gyógyulás érhető el. Ilyenkor a prosztata mellett az ondóhólyagokat és kismedencei nyirokcsomókat is eltávolítják. Szombathelyen a tapasztalatok alapján a betegek túlnyomó részének megmarad a vizelettartási képessége és a merevedése is, de hozzátette, hogy jellemzően 50 év feletti férfiakról beszélünk, így a betegségtől függetlenül is lehetnek változások az életminőségükben.

Az a két ideg, ami meghatározza a merevedést, a prosztata felszínén fut, és szabad szemmel is látható. Ha a daganat a prosztatán belül helyezkedik el, akkor ezt a két ideget meg lehet kímélni. Előfordul, hogy mindkét ideg érintett, ilyenkor választani kell a beteg élete és a merevedése között. Ha a két ideg közül az egyik érintetlen marad, akkor a merevedése 100 százalékos lehet. Ha mindkét ideget fel kell áldozni, akkor pedig jöhetnek a szokásos gyógyszerek, amelyekkel elérhető a merevedés. (Bár Varga doktor nem mondott konkrét neveket, de megemlítjük a Viagrát és a Cialist mint a két legismertebb, hatásos potencianövelőt.)

A főorvos tett egy kitérőt is, megemlítve, hogy a TB nem finanszírozza a merevedést javító készítményeket, pedig azoknál az embereknél, akik daganatos műtét után kerültek ilyen helyzetbe, ez talán méltányolható volna, és ennél a betegcsoportnál az orvos indokoltnak látná a TB-támogatott készítmények felírását.

A vizelettartási probléma gáttornával, gyógyszerrel kezelhető, és jellemzően néhány hétig áll fenn csupán. Az esetek kisebb hányadában pedig pelenkára van szükség, illetve újabb műtéttel korrigálni lehet. Azt viszont szinte mindegyik beteg megérti, hogy ez nem is olyan nagy ár az életükért cserébe.

A prosztatarák kezelésénél amennyiben a daganat csak a prosztatában mutatható ki, úgy a műtéti kezelést javasolják. Egyes vélemények szerint a sugárkezelés is gyógyító hatású lehet, de a hosszú távú eredmények alapján a műtét javára billen a mérleg. Nem operálható betegnél gyógyszeres és/vagy sugárkezelésre van lehetőség. A gyógyszeres kezelés a hormonrendszeren keresztül fejti ki a hatását, libidócsökkenést és merevedési zavart okoz. A műtét után általában nincs szükség gyógyszeres kezelésre.

A műtét után nyomon követik a betegeket különböző képalkotó vizsgálatokkal. A legfontosabb bázisvizsgálat a PSA-vizsgálat, vérvétellel. A mozaikszó prosztata specifikus antigént jelent. A műtét után ennek az értéknek alacsonynak kell lennie. Ezzel monitorozzák a betegség lefolyását. Ha ez az érték nagyon alacsony szinten marad, akkor nincs szükség beavatkozásra, ha viszont emelkedik, akkor szóba jön a gyógyszeres és/vagy sugárkezelés is.

Áttét a csontokban

Az időben fel nem ismert prosztatarák a leggyakrabban a csontokba ad áttétet. A főorvos több példát is említett, amikor az idős betegek reumatológiai vizsgálatokon estek át ízületi és csontfájdalmaik miatt. Végül az urológiai vizsgálaton derült ki, hogy csontáttéteik vannak. Ezek bárhol lehetnek: csigolyákban, medencecsontokban, arccsontban, koponyában, a kar csontjaiban. Ilyenkor a csont szerkezete megbomlik, és egy teljesen hétköznapi erőbehatás is okozhat kóros törést. A csigolyák összecsúsznak, idegösszenyomatás lép fel, ami bénuláshoz is vezethet.

Ilyenkor műtétről már nincs szó, csak kiegészítő kezelésről. Viszont még ebben az előrehaladott állapotban is lehetnek hatásos kezelések. Varga doktor azt a betegét hozta fel példának, aki tolókocsiban érkezett a csontfájdalmai miatt, de a gyógyszeres kezelés után saját lábán távozott. Ezekben az esetekben a beteg életminőségét tudják javítani, és meghosszabbítják az életét. Gyógyulásról ugyan már nem beszélhetnek, de látványos javulásról igen.

Félelem a betapintástól

A végbélen keresztüli vizsgálat fájdalmassága egyéni érzékenység kérdése, de a legtöbb páciens arról számol be, hogy sokkal rosszabbra számított. Varga doktor hozzátette, hogy rendszeresen méregetik a vizsgálat előtt az orvos ujját, mekkora, milyen vastag. A prosztata anatómiailag a végbél előtt helyezkedik el, és nagyon jól tapintható, sok információt ad. A vizsgálat pár pillanatig tart. A módszer ismerős: gumikesztyűben és vazelinnel történik, a páciens tíz perc múlva már semmit nem érez.

A vizsgálat, amitől sok férfi tart - nem fáj és életmentő lehet
fotó: Wikipedia

Normális esetben a prosztata egy vadgesztenyényi, sima felszínű, mirigyes szerv, amit a beteg nem jelez különösen érzékenynek. A tapintással a nagyságát, a felszínének simaságát, tömöttségét és érzékenységét vizsgálják. A prosztatarákra jellemző, hogy egyenetlen és helyenként porckemény tapintatúvá válik a felszíne, de az érzékenysége nem változik. Ez már alapos gyanú, ami szükségessé teszi a további vizsgálatokat. Fontos, hogy a végbélen keresztüli tapintás és a vérvétel között egy hétnek el kell telnie, mert a tapintáskori nyomkodás álpozitív értéket adhat.

Sokat fejlődött az orvostudomány

Dr. Varga László főorvos elmondta, hogy az elmúlt 34 évben, amióta a kórházban dolgozik, nagyon sokat fejlődött az orvostudomány a prosztatarák tekintetében. Már akkor is ismert volt, hogy hormonfüggő daganat. Annak idején női nemi hormont kaptak a betegek, de ez sok mellékhatást okozott a szív- és érrendszerben. (Ehhez hozzátartozik, hogy a jelenleg használt gyógyszereknek is van mellékhatása, például hőhullám és emlőduzzanat, ami zavaró lehet a férfiak számára, de ez már lényegesen kevesebb, mint 30-40 éve.) A másik bevett kezelési módszer a hereállomány eltávolítása volt.

Nem fáj, ráadásul kellemetlen vizsgálatokat helyettesít
fotó: Tánczos Mihály

Korábban a gyógyszeres és sugárkezelés jelentette a prosztatarákos betegek gyógyítását, majd idővel egyre több műtéti beavatkozásra került sor. Az orvosok begyakorolták ennek a technikáját, és ma már nagy biztonsággal végzik a műtéteket. Komoly előlépést jelentett az általános laborvizsgálat és a tapintás mellett a PSA-vizsgálat és az ultrahang is. Az utóbbival számos invazív vizsgálatot sikerült kiváltani.

A prosztatamasszázs nem ártalmas

Erotikus tartalmú hirdetésekben egyre gyakrabban bukkan fel a prosztatamasszázs mint választható extra gyönyörforrás. A főorvos meglátása szerint ez önmagában nem ártalmas, bár abban sem teljesen biztos, hogy szakmai stáb előtt minden hölgy meg tudná mutatni, hol helyezkedik el a prosztata valójában. A prosztatamasszázst orvosi gyakorlatban idült prosztatagyulladásnál alkalmazzák a pangó váladék eltávolítására.

Rizikótényezők

Az elhízás és a telített zsírsavak fogyasztása növeli a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Bizonyos foglalkozásoknál is gyakrabban fordul elő ez a ráktípus. Ilyenek például az akkumulátorgyártók, a gumiiparban dolgozók. Itt a kadmiumnak lehet szerepe. A sokszor visszatérő krónikus prosztatagyulladás is hajlamosító tényező lehet. Jótékony hatású a megfelelő testsúly tartása, a telítetlen zsírsavak és zöldségek, gyümölcsök fogyasztása. A vitaminok közül az A, C és E vitaminnal kapcsolatban már régóta kijelentették, hogy daganatmegelőző hatással bírnak. Újabban kifejezetten a prosztatarákkal kapcsolatban már a D vitaminnak is komoly szerep jut. A vitaminok a szervezetben termelődő sejtmérgeket "fogják be", közömbösítik.

A nyomelemek közül a szelén és a cink lehet fontos a megelőzésben, természetesen mértékkel. A vitaminokat és nyomelemeket lehetőleg természetes forrásból célszerű bevinni a szervezetbe, ha ez nem megoldható, akkor jönnek a képbe a pirulák és vitaminkészítmények.

A prosztataráknál hatványozottan növekszik a kialakulás esélye, ha a páciens közeli felmenői között is előfordult a betegség. Ilyenkor a hagyományos 50 év helyett már 40 éves kortól javasolt az évenkénti szűrővizsgálat. A gyakori partnercsere is növelheti a betegség kialakulásának kockázatát, itt valójában a különböző vírusos, bakteriális fertőzések kockázata nagyobb, amelyek aztán beindíthatnak nem kívánt folyamatokat is. Az alkoholfogyasztás nem szerepel a prosztatarák rizikófaktorai között.

A klasszikus, általunk körbejárt prosztatarák fiatalok között nem fordul elő. Náluk inkább a kötőszövetből kiinduló rosszindulatú daganat, a prosztataszarkóma jelentkezik, szerencsére nagyon ritkán. Ez nagyon rapid, agresszív, gyors lefolyású, gyakran befolyásolhatatlan betegség.

Érdekességek a nagyvilágból

Miközben Japánban ritka a prosztatarák, addig az USÁ-ban élő feketék között jóval magasabb. Európában a skandináv országokban magasabb a prosztatarák kialakulásának az esélye, míg délebbre csökken ez a szám. Az USA-ban élő második generációs japánok között viszont már annyian betegszenek meg, mint az ugyanott élő fehérek. A genetika mellett tehát a táplálkozási szokások, környezeti tényezők is szerepet játszanak.

A prosztatarák kialakulása 60-80 év között a leggyakoribb. Idős embereknél kezdődő prosztataráknál az orvosok már mérlegelnek, mit nyerhetnek és mit veszíthetnek, így egy nyolcvan éves embert már nagy valószínűséggel nem műtenek meg. Miközben évente több mint 4000 új prosztatarákot diagnosztizálnak, addig évente ezernél többen halnak meg Magyarországon prosztatarákban.

Dr. Kéri Ilona háziorvosként rendszeresen javasolja férfi pácienseinek a szűrővizsgálatot
fotó: Tánczos Mihály

Dr. Varga László, főorvos úgy gondolja, hogy a szűrési program megszervezésében nagyon jó helyen áll Magyarország, a műszerezettségben jobbak a nyugati országok, viszont ez ebben az esetben nem perdöntő.

A köldöktől a szeméremcsontig terjedő nyílt műtét mellett egyre nagyobb teret nyer a kis bevágásokkal járó laparoszkópiás beavatkozás. Létezik már robottechnikás műtét, ez azonban még nem elterjedt.

Csak biopszia után támogat a TB

Vannak páciensek, akik nem akarják, vagy nem merik bevállalni a prosztatabiopsziát. Szövettani vizsgálat hiányában azonban nem lehet felírni nekik a 100 százalékban TB-támogatott gyógyszereket, amelyek költsége havi szinten több tízezer forintra rúg. A szövettani vizsgálatot fizetős rendelések alternatív leleteivel sem lehet kiváltani, hiába hoznak többen is ilyeneket.

A multik szűrései hasznosak

Egyre több gyár, multinacionális vállalat szervez szűréseket a dolgozóinak, ezekkel pedig mindenki nyer. Olyanok is átesnek a vizsgálaton, akiknek maguktól nem jutna eszükbe ilyesmi, a vállalkozások pedig kisebb eséllyel veszítik el betegség miatt a számukra fontos munkaerőt. Az orvosok viszont nagyobb eséllyel találkoznak időben a kialakuló, sokszor még tünetmentes daganattal, így időben megkezdhető a kezelés.

Szombathelyen jó a kapcsolat az orvosok között

Dr. Varga László, főorvos fontosnak tartotta kiemelni, hogy az onkológusok, patológusok és az urológusok között nagyon jó a kapcsolat a vasi megyeszékhelyen. Összeülnek, és megbeszélik a betegekkel kapcsolatos feladatokat, ami nagyban segíti a munkát és a beteg megfelelő ellátását is.

Bízunk benne, hogy rohanó világunkban is lesz olyan érintett, aki hosszúsága ellenére elolvassa összefoglalónkat, és rászánja magát a szűrővizsgálatra. Veszteni legfeljebb néhány órát lehet vele, nyerni viszont annál többet, magát az életet. És mivel a vizsgálat ingyenes, ezért az ár sem lehet alibi a távolmaradásra.

Dr. Varga László, urológus főorvos. Pécsen végzett, 1981 óta a szombathelyi Markusovszky Kórházban, néhány éve pedig szakrendeléseken is dolgozik, illetve magánpraxisa is van.

Kapcsolódó

2010.07.15. 22:33

Álomból rémálom nyaralás? - Védd magad!

/ életmód gal. 2 hsz. 1 kapcs. /
Egy baleset ellen nem sokat tehetünk, de a tapasztalatok alapján a legtöbbször a nyaralók sodorják magukat kellemetlen helyzetbe. Összeállításunkban olyan veszélyekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek kivédésére van lehetőség. Az utazókon áll, élnek-e velük.

2012.12.22. 11:10

Egzotikus betegségek a fa alá? - Nem érdemes kockáztatni

/ életmód gal. 6 hsz. 2 kapcs. /
Még mindig kevesen gondoskodnak az egészségük védelméről azok közül, akik egzotikus országba utaznak telelni. Egy fényképezőgépre jobban vigyáz sok turista, mint az egészségére.

2011.06.14. 13:06

A prüdéria öl! - Hepatitisztől a májrákig

/ életmód gal. 1 kapcs. prg. /
Egyszer élünk! - mondja sok magyar ember és tesz róla, hogy az az élet is rövid legyen. Az egészségügyi kultúránk alacsony és sok ember hal meg azért májrákban, mert szégyelli magát az orvosa és a környezete előtt, vagy nem veszi komolyan a tüneteket.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szup: * p*lg*rm*st*r *s k*l*t*g*th*tn* *t*n*n*zn* * sz*nv*n*ln*k, m*g ...
Nincs rossz zene, csak kevés pia? A pénteki Szentivánéj zenei felhozatala próbára tette a füleinket
jeremias: M*jd j*v*r* * K*t*r* VB. *tt *zt*n l*h*t t*rd*p*ln* m*g sz*v*rv*...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
kisbodoccs: Sz*v*rv*ny*s? H*h*h*h*h*h* N*gy*n t*k*s*k *z*k * n*m*t*k! K*cs...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
Rőzsike : M*st *z k*m*ly? *z m*r t*bb m*nt v*cc. V*z* *z*k n*m ny*gsz*n*k....
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
anatra: *z *gy f*k* n*ws l*v*g. ...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen