NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ingyenesen parkolhatunk a vasútállomásnál

Ingyenes parkolóhelyeket és nagyméretű kerékpártárolókat alakít ki a szombathelyi vasútállomáson a GYSEV.

Felháborodott levelet kapott szerkesztőségünk, melyben olvasónk azt nehezményezte, hogy mindig kevés volt a parkolóhely a vasútállomás környékén s most, hogy fizetős lett, máris új helyeket alakítanak ki. Utána jártunk az új parkolóhelyeknek, s meglepetten értesültünk arról, hogy épp ingyenes parkolóhelyek, illetve biciklitároló is készül.

Az épülő új parkoló, 24 autó állhat majd itt ingyenesen
fotó: Mészáros Zsolt

Mint azt Rázó Lászlótól, a GYSEV Zrt. sajtószóvivőjétől megtudtuk, a P+R projekt keretében 24 darab parkolóhelyet alakítanak ki az autósoknak, közvetlenül az állomás mellett, vasúti területen. Emellett még biciklitároló is készül, méghozzá 198 kerékpár részére, s ebből negyven darab fedett is lesz, így végre megszűnni látszik majd az a jelenség, hogy az állomás környékén minden második oszlophoz vagy fához kerékpárt láncolnak az emberek.

Ilyen volt a biciklitároló korábban, illetve a környék oszlopaihoz, fáihoz is sok kétkerekűt zártak, helyszűke lévén
fotó: Nagy Zoli

A P+R rendszer (Parkolj és utazz!) egyébként nem új keletű, számos városban és jellemzően külföldön használják: aki elutazik pár napra az állomásról, az jegye mellé kérhet egy bizonylatot, amit a szélvédő mögé kell helyezni, így ingyenes parkolhatja autóját hazaérkezésig. Hogy Szombathelyen pontosan milyen feltételekkel üzemel majd, azt még nem tudjuk, de az már biztos, hogy az ingyenes parkolók a vasúttársaság utasainak készülnek, tehát nem bővül a fizetős zóna és nem az állomás dolgozói fognak ott parkolni.

Kapcsolódó

2013.04.24. 18:49

Parkolj, ha tudsz!

/ közélet gal. 6 hsz. /
Közel 1500 parkolóhely kellene a szombathelyi oladi és Derkovits lakótelepen. Mit mondanak a képviselők?

2013.04.05. 12:18

Kihalt fizető parkolók az MMIK mellett

/ közélet gal. 19 hsz. 1 kapcs. /
A döntéshozók terve egyelőre úgy látszik, nem vált be. A parkolók fizetőssé tétele nem hozhat túl sok plusz bevételt a városnak.

2013.03.08. 13:05

Gödrök és kátyúk a leendő fizetős parkolóban - olvasói levél

/ közélet gal. 3 kapcs. /
Olvasónk jelezte, hogy felháborítónak a tartja az MMIK parkolója és a környék útjának állapotait. Mi pedig lefotóztuk.

Hozzászólások (13)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mikornyicki: ...*s * f*d*szb*n *gyr* t*bbsz*r r*h*gn*k f*l h*ng*s*n. M*gy * ...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
miki1950 : *z *s kr*mpl* *szt*s. * k*z*p*szt*ly *ls* f*l*n*k * kr*mpl*j*. ...
Márki-Zay Péter keményen nekiment Czeglédy Csabának a szombathelyi előválasztás miatt
miki1950 : N*m *ly*n *gysz*r* *z * k*rd*s. M*rt h* pl. *n l*nn*k *z *gy*k ...
Megvan az első érdeklődő Törőcsik Mari házára
elbandi: p*rsz*, m*nd*nk* *k*s*bb, h*sz *tt m*nd*nk* "sz*k*rt*"!!...
Kínai vakcina: mégsem véd a mutánsok okozta fertőzéstől
belabo: H*t*lm*s gr*t * m*gy*r b*jn*kcs*p*tn*k! V*g*g dr*kk*lt*m * m*ccs...
Bajnok a Haladás futsal csapata