NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Folytatódik a vita arról, hogy Molnár Miklós lehet-e a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója

Szendrő-Németh Tamás ügyvéd, politikai aktivista a hatóság állásfoglalását kérte ki, miszerint Molnár nem lehet vezérigazgató. A városvezetés azt írja, ha Molnár nem alkalmas, akkor a jelenlegi vezérigazgató sem volt az.

Két hatósági állásfoglalást küldött lapunknak nemrég dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd, politikai aktivista. Mint írja, ezek világosan jelzik, hogy Molnár Miklós nem lehet a Vasivíz vezérigazgatója, mert nem felel meg az előírt feltételeknek.

Szakvélemény, nem jogi állásfoglalás

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Közszolgáltatások Szabályozási Főosztálya többek között ezt írja:

"...mind a cégvezetőknek, mind a helyetteseinek egyaránt rendelkezniük kell a víziközmű-szolgáltatóiengedély kiadásának időpontjában, és azt követően az engedély hatálya alatt folyamatosan az előírt 5 éves víziközmű-szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalattal."

A másik, korábbi állásfoglalás szerint: "ezen időszaknak összesítetten kell fennállnia, nem feltétlenül szükséges megszakítás nélküli gyakorlatnak lennie."

A két állásfoglalás cikkünk alján szó szerint olvasható, mindkét dokumentum megfogalmazza, hogy szakmai véleményről van szó, amelyek kötelező jogi erővel nem bírnak.

Az ügyvéd erre alapozva jelenti ki, hogy Molnár nem felel meg a feltételeknek.

fotó: VB

Másfél hete tart a vita

A vita másfél héttel ezelőtt robbant ki

2019.11.09. 11:57

Jogi aggályok a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatója, Molnár Miklós kinevezése körül?

/ közélet 10 hsz. /
A megyei napilap azt írja, hogy Molnárnak nincs meg szükséges gyakorlata. A területért felelős alpolgármester szerint ez csak politikai támadás, a cég mindenben megfelel a jogi előírásoknak.
, amikor a megyei napilap a jogszabályokra hivatkozva írta, hogy Molnárnak nincs meg a szükséges szakmai gyakorlata, és kinevezése esetén a hatóság visszavonhatja a Vasivíz közműszolgáltatási engedélyét.

Dr. Horváth Attila, a területért felelős alpolgármester ugyanakkor lapunknak azt mondta, semmilyen jogi aggály nem merül fel Molnár Miklós kinevezésével kapcsolatban. Egyrészt azért, mert Molnár megfelel a jogszabályi feltételeknek, másfelől a vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem egy vezetőre, hanem együttesen, a cég valamennyi vezetőjére fogalmaz meg elvárásokat, amelyeknek a Vasivíz Zrt. természetesen megfelel.

Szendrő-Németh Tamás levele után ismét kikértük a városvezetés állásfoglalását az ügyben, gyorsan válaszoltak is:

A polgármesteri hivatal állásfoglalása

"Molnár Miklós kinevezésénél a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jogszabályai szerint jártunk el. Molnár Miklós rendelkezik az előírt öt év szakmai tapasztalattal, így nincs jogi akadálya annak, hogy Molnár Miklós legyen a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója. Az ide vonatkozó törvény pontjai nem változtak.

Emellett bízunk abban, hogy a Közmű-szabályozási Hivatal nem alkalmaz majd kettős mércét senkinél, mert ebben az esetben dr. Kohut Viktor vezérigazgató sem tölthette be volna a Vasivíz Zrt-nél a vezérigazgatói pozíciót, ugyanis neki nem meg volt a kitételként említett 5 év szakmai tapasztalata."

A vita tehát folytatódik, úgy tűnik, a jogszabályok értelmezése felé halad a történet. Molnár Miklós kinevezése egyébként csak akkor lesz valós, ha a Vasivíz Zrt. közgyűlése is megerősíti ezt, a kinevezéshez nem elég a szombathelyi közgyűlés döntése. A cégnek Szombathely mellett több Vas megyei települési önkormányzat a tulajdonosa, így rajtuk múlik majd, ki lesz a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója.

fotó:
fotó:
fotó:

Hozzászólások (23)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

crankitup: *zt *d*m *n *s. D*l*t*n n*gy*n n*m *k*r m*nn* *z * b*z*ny*s b*l*...
Egy nap hárman buktak meg Vas megyében ittas vezetéssel, ketten balesetet is okoztak
miki1950 : *rtsd, b*rk*lt c*g*ny*z*s. ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt
miki1950 : *z *n k*rny*z*t*mb*n * p*r*k f*l* *lt*tt* m*g*t, * t*bb* m*g k*v...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban
Thom: * 20-*l v*l* t*tym*rg*s *s *d* t*rt*z*k? M*rt *kk*r * g*nd*l*tm*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Ddd911: M* *z h*gy * m* p*nz*nk*n v*tt l*k*sb*n?? ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt