NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Politikai támadást és bűncselekmény gyanúját látja a Vasivíz-ügyben az igazgatóság egyik tagja

Ipkovich György szerint nagyon nem szerencsés veszélyhelyzetben rombolni a közbizalmat egy kiemelt közszolgáltatóval szemben.

Ipkovich György jogász, a Vasivíz igazgatóságának tagja. 1990-től 2019-ig volt szombathelyi városi képviselő, nyolc évig a város polgármestere, hat évig országgyűlési képviselő. Lapunknak azt mondta, egyetért azzal, hogy az érintettek nem akarnak nyilatkozni a folyamatban lévő ügyről, de felmerül a kérdés, honnan értesült az eljárásról a megyei napilap.

Az előző igazgatónak sem volt meg a szakmai tapasztalata

Ha a MEKH adta ki a jegyzőkönyvet, akkor a Hivatal megsértette titoktartási kötelezettségét, ha viszont ők nem adták ki, akkor felmerül, hogy a lap álhírt terjesztett. Szerinte az is érdekes, hogy most merült fel az alkalmatlanság ügye, hiszen az előző igazgatónak sem volt meg a kinevezésekor a szakmai tapasztalata, és az is, hogy akkor ezzel senkinek nem volt gondja.

Megjegyezte, az igazgatóság egyhangúlag fogadta el az új vezérigazgató által benyújtott üzleti tervet, és kimondottan jónak minősítették. Nem igazán érti, ezek után hogyan merülhet fel az alkalmatlanság a vezérigazgatóval szemben. Ráadásul most feszült a helyzet, felmerül a kérdés, hogy ki és miért kérdőjelezi meg az alkalmasságot.

fotó: Szilágyi József (telefonos fotó)

Emlékeztetett rá, hogy a Vasivíz nem politikai alapon működik, gazdasági társaságoknál a tulajdonosok döntenek a fontos kérdésekről, és a döntést a tulajdoni arányok alapján hozzák meg. Szombathely önkormányzatának van a legnagyobb tulajdonrésze a cégben, korábban is a szombathelyi önkormányzatnak volt a legnagyobb befolyása a döntéseknél. Így működött ez az előző ciklusokban, amikor a Fideszé volt a többség a szombathelyi közgyűlésben, akkor a Fidesz nem hallgatott senkire a Vasivíznél meghozott döntéseknél.

Ipkovich szerint nem szakmai ügyről, hanem politikai játszmáról van szó. Ráadásul egy kiemelt közszolgáltatónál, egy kényes helyzetben. Ahol fontos, hogy a közszolgáltatóval szemben meglegyen a közbizalom. Ha valaki ezt a közbizalmat rongálja, azzal szemben felmerülhet a bűncselekmény elkövetésének gyanúja is most, a veszélyhelyzet idején.

Előzmények

A múlt héten derült ki

2020.04.02. 15:24

Vizsgálat a Vasivíznél, a hatóság szerint az új vezérigazgatónak nincs meg a szükséges szakmai tapasztalata

/ közélet 14 hsz. /
November elejétől tart már a vita, azóta, hogy Molnár Miklóst jelölte a cég élére az új szombathelyi városvezetés.
, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) lezárta a vizsgálatot a Vasivíznél, és ennek eredményeként indították el a 75 napig tartó eljárást.

Arról is írtunk, hogy fideszes bosszú lehet a háttérben, mert Molnár Miklós a kormánypárt és Hende Csaba országgyűlési képviselő célkeresztjében van, miután tavaly év elején - finoman fogalmazva - megromlott a kapcsolat

2019.01.08. 08:51

„Vége van, polgármester úr” – Szombathely is nemet mondott a rabszolgatörvényre

/ közélet 23 hsz. /
Molnár Miklóssal és Balassa Péter támogatásával meglepetés született a közgyűlésben. Fordulat a város közéletében?
Molnár és a Fidesz között.

Már tavaly novemberben, amikor Molnárt még csak jelölték a vezérigazgatói posztra, a kormánypárti sajtó arról írt, hogy a volt alpolgármester nem felel meg

2019.11.09. 11:57

Jogi aggályok a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatója, Molnár Miklós kinevezése körül?

/ közélet 10 hsz. /
A megyei napilap azt írja, hogy Molnárnak nincs meg szükséges gyakorlata. A területért felelős alpolgármester szerint ez csak politikai támadás, a cég mindenben megfelel a jogi előírásoknak.
a vezérigazgatói poszthoz szükséges feltételeknek, a szombathelyi városvezetés többször is úgy nyilatkozott
2019.11.09. 11:57

Jogi aggályok a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatója, Molnár Miklós kinevezése körül?

/ közélet 10 hsz. /
A megyei napilap azt írja, hogy Molnárnak nincs meg szükséges gyakorlata. A területért felelős alpolgármester szerint ez csak politikai támadás, a cég mindenben megfelel a jogi előírásoknak.
, hogy nincs akadálya a kinevezésének.

Az ügy folytatódik, és borítékolható, hogy a bíróságon ér majd véget.

Hozzászólások (14)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fgzb: M*jd h* * v*r*s * k**s* *d*k*t , f*j*nk*nt + 5*ft s*rcc*l p*t*l...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
Igaz: *z *nd**n r*z*rv*t*m*k*t m*r f*lsz*b*d*t*tt*k ? V*gy *k m*g m*nd...
76 éve szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort - Szombathelyi visszaemlékezések
Igaz: V*nd*gl*t*s*s*k t*nt*tt*k M*ll*rc* sz*g*t*n - * k*rl*t*z*s*k *ll...
Amikor a veszélyhelyzet előhozza a rendőrből a jogsértőt
nemazert: H* b*v*nt*k f*d*z*tk*nt * k*s*bb *l*d*tt *ng*tl*t *s * m*gv*s*r*...
Varga Judit a férjével 200 millióért vásárolt ingatlanokat - Orbán Viktor közelében
Igaz: +1 +1 +1 ..........
Podcast – Miért fogadja el a társadalom jó része a mindent átszövő korrupciót?