NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

Tudta, hogy ők a legnagyobb cégek Vas megyében?

Megmutatjuk, kik a legjobbak, legnagyobbak, leggazdagabb vállalatok Vas megyében.

Nettó árbevételek, adózás előtti nyereségek, saját tőkék és legnagyobb foglalkoztatók egy helyen, ezek a mi kis top céges listáink Vas megyéből. Igaz, vannak hiányzók, de sajnos azokkal a vállalkozásokkal nem tudtunk mit kezdeni, amiknek nem voltak nyilvános adatai. Szóval, nézzük a kategóriák legjobbjait.

Nettó árbevételi top 10 (2012-2013)

fotó: giphy.com

10-9-8

Megéri szőrmével foglalkozni, mert ezen a listán a 10. helyet a Seton Hungary szerezte meg. A cég fő profilja a bőr, szőrme kikészítése, és 2013-ra 38,1 százalékkal növelte a nettó árbevételét közel 14 milliárdról majdnem 21 milliárdra.

A Falcónak már nem volt ekkor szerencséje, ők 2012-höz képest 10,2 százalékot rontottak 2013-ban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nettó bevételük 23 milliárdról 20 milliárdra csökkent, idén pedig már a helyi politikai is nekiállt gyepálni a céget, igaz, egyelőre csak aláírásgyűjtéssel.

A speciális gépgyártás mindig is a jól jövedelmező bizniszek közé tartozott, megyénkben az Allison Transmission a nyolcadik helyre futott be azzal, hogy 2012 és 2013 között 36,5 százalékkal növelték a bevételüket.

7-6-5-4

10 milliárddal szakított többet 2013-ban a szentgotthárdi Opel, mint az azt megelőző évben, ami 42,4 százalékos javulást mutat. Őket a Hali új névszponzora, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. előzi meg, igaz, ők csak 9 milliárddal kerestek többet a vizsgált időszakban, de ez a 39,3 százalékos növekedés elég volt ahhoz, hogy maguk mögé utasítsák az Opelt.

Az ötödik helyen van gáz bőven, a Linde Gáz Magyarország 2012-ben 48,8 milliárdot, 2013-ban 49,2 milliárdot szakított, ami csupán 0,8 százalékos

növekedés

, de ezt inkább stagnálásnak neveznénk.

A BPW-Hungáriáé lett a negyedik hely, vagyis a majdnem dobogó. A Rába-gyár 2012-ben 56,6 milliárdot, azt követően pedig 62,8 milliárdot keresett, és ez a 11 százalékos növekedés majdnem dobogót ért ezen a listán.

3-2-1

Az Epcos-Delphi-LUK trió keresett a legjobban Vas megyében 2012-ben és 2013-ban is. Az Epcos 56,6 milliárdról 62,8 milliárdra, a Delphi 125,4 milliárdról 139,2 milliárdra, a LUK pedig 141,3 milliárdról 161,6 milliárdra növelte az éves nettó árbevételét. Ezek 6 és 11 százalék közti növekedések, ami első ránézésre elenyészőnek tűnhet, de a végeredmény mégis impozáns.

Érdekességek:

Ezen a listán az ÉNYKK (leánykori nevén Vasi Volán) a 2013-ban a 30. helyen tanyázott, 3 milliárdos nettó árbevétellel, és a SZOVA sem volt sokkal elmaradva, a 36. helyen végeztek és 2,9 milliárdot szedtek össze, ami azt mutatja, szoros volt a mezőny.

Top 10 adózás előtti nyereség (2013)

fotó: giphy.com

10-9-8

Leegyszerűsítve, ez a kategória a bevételek és a kiadások különbségéről szól, és azok kerültek fel, akik pluszban zártak. 2013-ban a Vasi Árcsi Kft. lakó- és nem lakó épületek építésével 891 milliót hozott össze, és ezzel épphogy lemaradt a milliárdosok klubjáról. Nem úgy a Liss Patrongyártó, ők 1,2 milliárdos adózás előtti eredményt tudnak felmutatni, de ezzel megszorítani sem tudták a 8. helyen lévő Swietelsky Vasúttechnika Kft. 2,5 milliárdos eredményét.

7-6-5-4

Az Epcos ezen a listán csak 7. lett, nettó 2,71 milliárddal lettek gazdagabbak 2013-ban, ami azt jelenti, hogy a jelentős árbevételükhöz hasonló mértékű kiadások is társultak. Őket az Edilkamin International Kereskedelmi Kft. előzi meg a maga 2,77 milliárdos nyereségével, majd a BPW-Hungária következik 3 milliárddal. A negyedik helytől már nagyobb a szakadék, a szentgotthárdi Opel adózás előtti eredménye 9,3 milliárd volt.

3-2-1

A Delphi itt csak harmadik tudott lenni, pedig nekik is összejött majdnem 10 milliárd, egészen pontosan 9,902 milliárd. A Linde Gáz Magyarország Zrt. adózás előtti nyeresége sajnos nem nyilvános adat, de becsléseink szerint tizenegy néhány milliárdot lehetett a nettó nyereségük. Az első helyet pedig ismét a LUK szerezte meg, mondhatni leiskolázták a mezőnyt, hiszen 15 milliárdos nettó nyereséget realizálhattak 2013-ban.

Saját tőkéből a legjobb 10 (2013)

fotó: giphy.com

10-9-8

Az Allison Transmission az egyetlen cég, amelyik 10 milliárd alatti saját tőkével tudott a top 10-be kerülni, és a többiekhez képest szerény, 5,4 milliárdos saját tőkéjük volt 2013-ban. A 9. Edilkamin International Kereskedelmi Kft. ennek a több mint kétszeresét tudta felmutatni, vagyis 11,1 milliárdot. A Falco ezen a téren is jól teljesített, 11,2 milliárdjuk a nyolcadik helyre volt jó.

7-6-5-4

A LUK saját tőkéje itt nem volt elég még a top 3-hoz sem, 11,9 milliárdjuk csak a 7. helyet tudta biztosítani. Az ÉNYKK (ex-Vasi Volán) a hatodik a rangsorban, nekik 12,3 milliárdos saját tőkéjük volt a 2013-as évben. Az Epcos sem egy sajáttőke-felhalmozó manufaktúra, a 13,5 milliárdos tőkével csak a közvetlen üldözői előtt tud maradni egy fél lépéssel. A BPW-Hungáriának viszont van egy lélegzetvételnyi előnye, 16,4 milliárd forintos saját tőkével rendelkeztek a vizsgált időszakban.

3-2-1

A top három viszont nagyon szélsőséges eredményeket mutat. A Linde Gáz úgy harmadik, hogy a 31,3 milliárdos saját tőkéjük durván a fele az őket megelőző Delphi saját tőkéjének, de a 69,1 milliárdjukkal ők is csak irigykedhetnek, hiszen a szentgotthárdi Opel saját tőkéje 119,68 milliárd forint volt 2013-ban.

Érdekességek:

A SZOVA épphogy lecsúszott a top 10-ről, 4,9 milliárdjuk a 11. helyre volt jó. A 17. és 18. helyen a Sárvári és a Büki gyógyfürdők végeztek 2,9 milliárd és 2,5 milliárd volt a saját tőkéjük.

Átlagos foglalkoztatotti létszámok top 10-es listája (2013)

fotó: giphy.com

10-9-8

A bőr- és szőrmekészítők viszonylag sokan vannak, a Setonnál átlag 466 munkahelyet töltöttek be 2013-ban, és ezzel ők lettek a tizedikek. A Linde Gáznál sem dolgoznak sokkal többen, az 512 fős létszám a 9. helyre volt elég. A 8. helyen a Szombathelyi Erdészeti Zrt. végzett, 602 ember dolgozott náluk.

7-6-5-4

Az ADA Hungáriánál közvetve és közvetlenül 632 munkás vett részt a bútorok előállításában, de az ÉNYKK (egykori Vasi Volán) berkeibe se tartoznak sokkal többen, ott 637-en dolgoztak. A szentgotthárdi Opel 672 alkalmazottal az 5. lett a 2013-as évben. A dobogóról pedig épphogy lemaradt a BPW-Hungária a maga 1342 fős állományával.

3-2-1

Ismét a Delphi-Epcos-LUK trió végzett az élen. A Delphinél 1467-en, az Epcosnál 1581-en, a LUK-nál pedig 1980-an dolgoztak 2013-ban.

Érdekességek:

A SZOVA 283 emberével a 14., a Falco pedig 17. a 258 fős állományával.

Ilyennek látta a vasi cégeket a KSH 2014-ben

fotó: giphy.com

A Központi Statisztikai Hivatal árbevétel kategóriánként rangsorolta a vasi cégeket, náluk a top 10-ben csak C kategóriás cégek szerepeltek, ez azt jelentik, hogy ezek árbevétele 10 milliárd forint felett volt tavaly. Íme a lista:

1. LUK Savaria Kuplunggyártó Kft. - Szombathely
2. Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó Kft. - Szombathely
3. Epcos Elektronikai Alkatrész Kft. - Szombathely
4. BPW-Hungária Kft. - Szombathely
5. Linde Gáz Magyarország Zrt. - Répcelak
6. Swietelsky Vasúttechnika Kft. - Celldömölk
7. Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. - Szentgotthárd
8. CELLCOMP Elektronikai Termékeket Gyártó Kft. - Celldömölk
9. SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. - Sárvár
10. Falco Zrt. - Szombathely

Adatok forrása: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Top 100 Vas 2014 című kiadványa.

Hozzászólások (9)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Rőzsike : *g*n. L*t*m h*gy v*sz*ly*s. N*k*d *s m*g*rt*tt. ...
Horvátország szélesre tárja a kapuit: már nem kell semmi, csak a személyi
eheti: H*gy *z*k *s t*dj*k t*n*lm*ny*zn* * r*z*rv*t*m*k l*k**n*k m*s*s ...
Nem robbant be igazán a szombathelyi szentivánéj első napja
eheti: T*ss*k f*gy*szt*n* v*l*m* h*v*s*t. V*gy *gy sz*l*t d*nny*t. ...
Horvátország szélesre tárja a kapuit: már nem kell semmi, csak a személyi
fgzb: Szt*ny*szl*v n*m*ly*n r*g*n m*g *zt k*l*sny*k*v*k*n gy*k*r*lt* k...
Kólacirkusz: Sztanyiszlav Csercseszov válasza Cristiano Ronaldónak
edmond: "M* f*ly*k *tt Gy*ngy*s*n" - *gy*n*z j*t*tt *sz*mb* n*k*...
Felfegyverkezve érkezett a gyöngyösi polgármesteri hivatalba: meg akarta ölni a polgármestert és a teljes városvezetést