NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Elindult Marton Zsolt volt alpolgármester főzőshowja a szombathelyi vásárcsarnokban

Ez az egyik feladata a havi bruttó 500 ezer forintos megbízási díjért a volt fideszes politikusnak.

A megállapodás „célja és tárgya a Vásárcsarnok kereskedelmi és gasztronómiai kínálatának fejlesztése érdekében a helyi termékek piacra juttatásának előmozdítása, különös tekintettel a Vas megyei tájjellegű termékekre. Emellett a megbízás célját képezi a Vásárcsarnok tevékenységének széleskörű promóciója, a területén értékesített termékkör, illetőleg azok felhasználásával készíthető gasztronómiai termékek népszerűsítése, e körben minél nagyobb nyilvánosság elérése. A Vásárcsarnok látogatói létszámának növelése, és az ott árusított termékkör spektrumának növelése.”

Ezt a választ a vásárcsarnok igazgatója küldte lapunknak, miután kiderült

2020.05.22. 15:56

Marton Zsolt, volt fideszes politikus pénzért dolgozik a vásárcsarnoknak, így vett részt az önkéntesek piaci akciójában

/ közélet 3 hsz. /
Az önkéntesek segíteni akartak és segítettek is. Ők ingyen dolgoztak, a volt alpolgármester a piac reklámozásáért pénzt kapott és kap még most is.
, hogy Marton Zsolt pénzért dolgozott a piac "Ne cipekedj, Nagyi" akciójában, az önkéntesek között.

Marton Zsolt a piac akciójában
fotó: Kiss Tamás

Marton a vásárcsarnok februári ajánlattételi felhívására jelentkezett, és ő adta a legjobb árajánlatot, ezért kötöttek vele megbízási szerződést március 1-től. Az igazgató újabb kérdéseinkre azt írta

2020.05.25. 15:51

Valóban havi félmilliót keres a szombathelyi vásárcsarnoknál Marton Zsolt, volt alpolgármester

/ közélet 29 hsz. /
Három vállalkozástól kértek ajánlatot.
, három vállalkozásnak küldték ki az ajánlattételi felhívást, ezen szempontok alapján: szombathelyi székhelyű, kellő tapasztalattal rendelkező, cateringgel (vendéglátóipari kitelepüléssel) foglalkozó, a város lakossága számára ismert gazdasági szereplők legyenek, akik a vendéglátóipari tevékenységüket kellő marketing tevékenységgel is alátámasztják (aktív social media, blog, video, stb.).

Marton Zsolt havi bruttó 500 ezer forintos ajánlatot tett, és ő nyerte el a munkát. Viszont a járványhelyzet miatt nem tudták beindítani a programot, a volt alpolgármester ezért dolgozott a piac akciójában.

Most viszont feloldották az óvintézkedéseket, így visszatérhetett a vállalt feladatokhoz, amelyek között szerepel, hogy Marton Zsoltnak havi négy alkalommal nyilvánosan főznie kell volna a csarnokban, a piacon kapható termékek felhasználásával, ezzel népszerűsítve az ott kapható árukat.

A vásárcsarnok oldalán fent is van az első főzőshow időpontja, a mai nap, azaz június 20. reggel 9 óra. A program szerint Marton három különböző ízesítésű grillpácot mutatott be, és főzött zöldséglevest is, bulgurral. A hozzávalókat pedig a piacon vásárolta meg.

Ha havi négy főzőshowt kell tartania, akkor a következő a jövő hét végén várható.

Marton Zsolt, a politikus

Marton Zsolt politikai pályája elején Hende Csaba embere volt, MDF-esként kezdte, éppúgy, mint Hende. Amikor Hende 2003-ban átigazolt a Fideszhez, Marton követte. Több cikluson át volt a Fidesz színeiben városi képviselő, a párt 2010-es győzelme után alpolgármesterré választották.

Marton alpolgármesterként 2014-ben a közgyűlésben
fotó: Mészáros Zsolt

A 2013-ban kirobbant kábítószer-botrány miatt háttérbe szorult, noha nem ő szerepelt az elhíresült videóban.

2013.09.26. 10:24

Önök szerint ki szívja fel a fehér port a videón?

/ közélet 110 hsz. 2 kapcs. /
Ez az a felvétel, amely alapján Czeglédy Csaba drogfüggőséggel vádolja az egyik szombathelyi alpolgármestert.
2014-ben nem indult a választásokon – állítólag Hende keze volt ebben is –, Marton visszavonult
2014.06.13. 13:07

Bréking: Marton Zsolt kiszáll a politikából

/ közélet gal. 17 hsz. 1 kapcs. /
A szombathelyi fideszes alpolgármester az imént tette közzé a Facebook-oldalán, hogy 14 év politizálás után visszavonul....
a közélettől.

Egészen 2019-ig, amikor a Pro Savaria színeiben képviselőjelölt lett

2019.09.04. 13:56

Marton Zsolt volt fideszes alpolgármester Illés Károly jelenlegi alpolgármester és Bokányi Adrienn ellen indul a választásokon

/ önkormányzati választás 2019 1 hsz. /
Szombathely volt és jelenlegi alpolgármesterei a Pro Savariában gyülekeznek.
Szombathely 2. választókerületében, ami a 11-es Huszár út, a Vörösmarty utca északi része és a Welther Károly utca között helyezkedik el. Két ellenfele volt, Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) és Illés Károly, aki 2014 és 2019 között alpolgármester volt, gyakorlatilag Marton utóda.

A választókerületben Bokányi Adrienn nyert végül, Marton 107 szavazatot kapott, ami 4,6 százalékos eredménynek felelt meg.

Hozzászólások (16)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Katka: M*r*l b*sz*lsz t* sz*gy*nt*l*n, *ly*n l*gk*rb* *m*t *z*rb*n cs*n...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
joska01: J*v*sl*m,m*nj *l d*lg*zn* * p**cr* *s j*bb l*sz n*k*d *s-n*m k*l...
Kórházak és rendelők bezárására készül a kormány?
joska01: *n j*bb*n *l*k,m*rt d*lg*z*k-2002-2010 k*z*tt cs*k cs*kk*nt * f*...
Kórházak és rendelők bezárására készül a kormány?
Rőzsike : D* n*gy b*r*m v*gy t*. * l*p*tt p*nzb*l n*k*d *s j*t. *z*rt *zt...
Kórházak és rendelők bezárására készül a kormány?
iszek: *z *ll*nz*kn*k n*ncs pr*gr*mj*,n*m b*sz*l ny*lv*k*t, b* *k*rj* *...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között