NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Jövő tavaszra lesz kész a szombathelyi vásárcsarnok, sok változás lesz

Látványtervek is vannak, hivatalosan is bejelentették a részleteket.

Legutóbb május elején néztük meg

2020.05.05. 07:30

Javában zajlik a szombathelyi vásárcsarnok felújítása, megnéztük, hol tartanak most

/ csak szombathely gal. 5 hsz. /
Alaposan kibelezték az egészet.
, hogyan áll a szombathelyi vásárcsarnok felújítása, és azt láttuk, hogy elég szépen szétszedték a fejépületet, és komoly átalakítások zajlanak.

A vásárcsarnokról amúgy is sokat írtunk, hiszen még 2016-bankezdődött a felújítás története, a kivitelezés viszont most március elején indult el. De köztudott, hogy a nagyobb önkormányzati beruházásoknál maga a tényleges építési munka tart általában a legrövidebb ideig, az előkészítés, tervezés, közbeszerzés sokkal tovább tart.

Most így néz ki a felújítás alatt álló vásárcsarnok
fotó: Kiss Tamás

Így történt ez a szombathelyi vásárcsarnoknál is, amiről kedd délelőtt tájékoztattak részletesen egy kis ünnepség keretében a városházán.

Most így néz ki a felújítás alatt álló vásárcsarnok
fotó: Kiss Tamás

Horváth Attila alpolgármester idézte fel, hogy a vásárcsarnokra 1,61 milliárd forint uniós támogatást nyert el a város, ezt 354 millió forinttal egészítette ki az önkormányzat. Márciusban indult el a kivitelezés, türelmet és megértést kért a környéken lakóktól. És azt is bejelentette, hogy 12 hónapja van a kivitelezőnek, remélhetőleg a járvány miatt nem csúszik a felújítás, és legkésőbb jövő tavaszra elkészül a vásárcsarnok.

Nehezen indult a felújítás

Az előzetes tervek szerint mintegy egymilliárd forintba került volna a felújítás

2016.04.19. 07:44

Több mint kétmilliárd forintból újulhat meg a szombathelyi Vásárcsarnok

/ gazdaság /
A bontás után újraépítenék a hátsó csarnokot, és talán még a tetőre is kerülne valami zöld növényzet.
és az Európai Unió finanszírozta volna. 2018 áprilisában írták ki a közbeszerzési pályázatot,
2018.05.23. 09:07

Megkaptuk a hivatalos választ, mikor állnak neki a szombathelyi piac felújításának

/ közélet 2 hsz. 1 kapcs. /
Viszont a munkálatok idejére is zavartalan működést ígér a fenntartó.
de novemberben kiderült, hogy mindössze egyetlen pályázó volt és csak jóval drágábban vállalta volna a felújítást, ezért elbukott a pályázat.
2018.11.06. 15:23

Elbukott a szombathelyi vásárcsarnok közbeszerzése

/ közélet 6 hsz. /
Balassa Péter sajtóközleménye arról tájékoztat, hogy nem érkezett megfelelő ajánlat. A bizonytalanság ködébe veszik az újjáépítés.

Most így néz ki a felújítás alatt álló vásárcsarnok
fotó: Kiss Tamás

A cég egészen pontosan nettó 1.987.887.923 forintért vállalta volna a munkát, a pénzügyi keret azonban csak nettó 1.083.726.336 forint volt. Tavaly áprilisban aztán úgy döntött a közgyűlés, hogy lefaragnak a költségekből,

2019.04.23. 07:29

Le akarják faragni a szombathelyi vásárcsarnok felújítási költségeit, hogy beleférjenek a keretbe

/ közélet 12 hsz. /
Nem találtak kivitelezőt, valamit tenni kell.
hogy beleférjenek a keretbe.

A javaslatok között szerepelt, hogy hagyják el a zöldtetőt, ne telepítsenek napelemes rendszert, ne építsék ki a hőszivattyús hűtő-fűtő rendszert, műanyag nyílászárókat építsenek be és a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. fűtse az épületet.

Most így néz ki a felújítás alatt álló vásárcsarnok
fotó: Kiss Tamás

Ezeket a javaslatokat el is fogadták és kiírták az új közbeszerzési pályázatot, de még így is 350 millióval túllépte a keretet a legolcsóbb ajánlat. A januári közgyűlésen úgy döntöttek, hogy az önkormányzat hozzátette a hiányzó 354 millió forintot.

Sok változás lesz

A felújítás részleteiről Nagy Imre Győző, a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektvezetője számolt be. Kiderült, hogy nem csak ráncfelvarrás lesz, hanem átalakítás is.

fotó: Forrás: Savaria Városfejlesztési Kft.

A fejépületben lépcsőház lesz, az épületben pedig egy minipiac.Itt lesz például a gombaszakértő, lángossütő, büfé és több üzlet is. Ezt úgy alakítják ki, hogy el lehet különíteni a csarnoktól, tehát a csarnok bezárása után is nyitva lehet, akár kora estig.

fotó: Forrás: Savaria Városfejlesztési Kft.

A csarnok északi oldalán kívülről reklámokra alkalmas portálok lesznek és egy fedett árkádsor, ide tervezik a termelői piacot. Itt lesz a csarnok bejárata is, több is, ezért a benti üzletek egy részét átköltöztetik a déli oldalra.

fotó: Forrás: Savaria Városfejlesztési Kft.

Az északi oldal mellett,m a Szent Márton úttal párhuzamosan lesz egy, az áruszállítók által használt út.

fotó: Forrás: Savaria Városfejlesztési Kft.

A hátsó csarnokban lesznek öltözök, vizesblokkok, raktárak, az épület hátulján pedig egy nyitott tároló is. A csarnokokban egyébként a jelenlegi rend szerint lesznek az árusító asztalok, ezt a kereskedők kérték, a falak mellett lévő üzletek felosztásában lesz változás.

A projektvezető is megismételte, hogy a tervek szerint jövő tavasszal elkészül az új vásárcsarnok.

Hozzászólások (5)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

lolka: M*ndj*k * cs*l*dt*m*g*t*s t*r*n *s l*nn* m*t t*nn*. J* l*nn*, h...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
szasa: N* *d*f*gy*lj*t*k n*r*ncsk*mcs*k! H*zz*t*k k* *z *gym*s*tt f*j*t...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
Rőzsike : J*v*t*s. *m* j* v*lt *z *rb*n r*ndsz*r*b*n, *z*k m*gm*r*dn*k P...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
Rőzsike : L*tsz*k, h*gy cs*k *z *rb*n m*d**t *lv*s*d, m*rt m*r p*nt*s*n l*...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
iszek: *nn*k * m*j*mn*k *z *gy*t *s v*s*lt*tn* k*ll*n*,n*mcs*k * h*r*j*...
Berki Krisztián a Maldiv—szigetek után nem tudott felkészülni a büntetőfékes tárgyalására