NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Le akarják faragni a szombathelyi vásárcsarnok felújítási költségeit, hogy beleférjenek a keretbe

Nem találtak kivitelezőt, valamit tenni kell.

Egy hónappal ezelőtt írtunk

2019.03.16. 17:10

Túlárazott, alultervezett közbeszerzések miatt álltak le fontos szombathelyi építkezések, felújítások

/ közélet 6 hsz. /
Így maradt el a városháza felújítása, késik az Aréna óvoda. az új egészségügyi alapellátó és a vásárcsarnok átépítése.
a szombathelyi túlárazott és alultervezett szombathelyi fejlesztésekről, ezeknél nem találnak olyan céget, aki annyiért vállalná a munkát, mint amennyi pénz van rá.

A csarnok felülről
fotó: Nyugat.hu

Ilyen a vásárcsarnok tervezett felújítása, amit már három évvel ezelőtt bejelentettek

2016.04.19. 07:44

Több mint kétmilliárd forintból újulhat meg a szombathelyi Vásárcsarnok

/ gazdaság /
A bontás után újraépítenék a hátsó csarnokot, és talán még a tetőre is kerülne valami zöld növényzet.
. Két évvel ezelőtt a kereskedőkkel is megegyeztek, ennek lényege, hogy nem egyszerre, hanem külön-külön újítják fel a két csarnokot, és az átmeneti időre sátrakat állítanak fel a csarnok mellett.

Sokan már meg is vásárolták a helyüket a felújított csarnokokban, de a munka csak nem kezdődött el. Pedig nagszabású tervek voltak.

A részletes, három évvel ezelőtti tervek

Első csarnok:

  • külső megjelenés mai új arculattal történő átalakítása
  • fejépület funkcionális, építészeti tisztázása,
  • megújuló homlokzati koncepció kialakítása
  • WC-k, mosdók, vizes blokkok megújítása
  • Teljes körű akadálymentesítés, szükség esetén lift telepítése
  • tetőszigetelés, felülvilágítók felújítása, szellőztethetőség, árnyékolás megoldásával
  • hulladékgazdálkodás megújítása, komposztálás, zárt hulladékgyűjtés, szelektív gyűjtés
  • helyi termék részére előtetőkkel kültéri árusítóhelyek fejlesztése
  • Ilyen lesz
    fotó: H

    Hátsó csarnok:

  • felújítás: padozat, belső üzletek átalakítása, gépészet, festés, nyílászárók cseréje,
  • felülvilágítók felújítása, árnyékolás, szellőztethetőség megoldásával.
  • külső kis üzlethelyiségek kibontásával oldalfelületek újjáépítése, új üzletek kialakítása (fűtési lehetőség biztosításával)
  • az 1. csarnokkal történő csatlakoztatása tetővel
  • helyi termék részére előtetőkkel kültéri árusítás fejlesztése
  • villamos energia ellátás újragondolása, egyedi fogyasztásmérők telepítésével.
  • Ilyen lesz
    fotó: Hende Csaba Facebook-oldala

    Közvetlen környezet:


  • parkolási rendszer átgondolása
  • közlekedési rendszer átgondolása (megközelítés, terület elhagyása)
  • árumozgatási rendszer átgondolása
  • zöldfelületek megújítása
  • zöldfelületek tervezése homlokzatra, tetőzetekre
  • külső vásárrész szerepének tisztázása
  • Tavaly áprilisban közbeszerzési pályázatot írtak ki

    2018.05.23. 09:07

    Megkaptuk a hivatalos választ, mikor állnak neki a szombathelyi piac felújításának

    / közélet 2 hsz. 1 kapcs. /
    Viszont a munkálatok idejére is zavartalan működést ígér a fenntartó.
    , ez azonban sikertelen lett. Szeptemberben azt a választ kaptuk
    2018.09.14. 07:58

    De mikor állnak már végre neki a szombathelyi piac felújításnak?

    / közélet 6 hsz. 1 kapcs. /
    Nem könnyű információt kicsikarni, pedig a bejelentés még egész flottul ment.
    érdeklődésünkre, hogy még tart a közbeszerzési eljárás. Novemberben kiderült
    2018.11.06. 15:23

    Elbukott a szombathelyi vásárcsarnok közbeszerzése

    / közélet 6 hsz. /
    Balassa Péter sajtóközleménye arról tájékoztat, hogy nem érkezett megfelelő ajánlat. A bizonytalanság ködébe veszik az újjáépítés.
    , hogy elbukott a pályázat, mert nem volt értékelhető ajánlat.

    A városi közgyűlés április 30-i ülésére készült anyagból azt is megtudtuk, hogy miért lett sikertelen a pályázat. Ahogyan már említett, márciusi cikkünkben

    2019.03.16. 17:10

    Túlárazott, alultervezett közbeszerzések miatt álltak le fontos szombathelyi építkezések, felújítások

    / közélet 6 hsz. /
    Így maradt el a városháza felújítása, késik az Aréna óvoda. az új egészségügyi alapellátó és a vásárcsarnok átépítése.
    írtuk, azért, mert sokkal drágább ajánlatok érkeztek, mint amennyi pénz van.

    Egészen pontosan, egyetlen ajánlat volt, a cég nettó 1.987.887.923 forintért vállalta volna a munkát, a pénzügyi keret azonban csak nettó 1.083.726.336 forint. Vagyis

    900 millióval többe kerülne a vásárcsarnok felújítása, mint amennyi pénz van rá. Ezek után valószínűleg nem látták értelmét, hogy megismételjék a pályázatot, inkább felkérték a tervezőt, hogy a műszaki tartalom csökkentésével próbálja lejjebb vinni a bekerülési költségeket.

    Ez meg is történt, a tervező, Litkei Tamás ezeket a változtatásokat javasolta:

  • hagyják el a zöldtetőt
  • ne telepítsenek napelemes rendszert
  • ne építsék ki a hőszivattyús hűtő-fűtő rendszert
  • műanyag nyílászárókat építsenek be
  • az épületet a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. fűti majd, és ki is építik a hőközpontot.
  • A tervező az április 30-i közgyűlésen bemutatja a módosításokat, ha a közgyűlés elfogadja, új közbeszerzési pályázatot írnak ki.

    Hozzászólások (12)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    miki1950 : * m*m*l*kl*t v*l*j*r*j*. *gy f*d*ss -b*rk* b*zg*m*cs*ng. M*g *...
    Nyilasok vonulását osztotta meg a szovjetek helyett a fideszes képviselő
    syracusa: *gy l*tsz*k, m*g *l *k*rj*k k*rg*tn* *zt * p*r *z*r *mb*rt *s, *...
    Korrupt sportorvost buktatott le a titkosszolgálat
    shopron: N*m p*nz k*rd*s* q j* b*l*. ...
    Nincs rossz zene, csak kevés pia? A pénteki Szentivánéj zenei felhozatala próbára tette a füleinket
    Mammamia: H*dj*k m*r * h*ll*m*k*t! *B *z v*n ...*kk*r h*ll*m n*m l*h*t...m...
    Félő, hogy Magyarországon is kialakulhat egy negyedik hullám
    Győri Miki: F*r*! Ny*g*dj*l b*k*b*n!...
    Apák napi és születésnapi megemlékezés Király Gábortól