NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Önkormányzati választás 2014

Megyei listát állítottak a vasi polgármesterek

Egyesületük egy nap alatt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat.

A Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület közleménye

Az új megyei közgyűlésbe történő bejutásért összefogtak a polgármesterek! Eddig két külön listán indult a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület és a szintén önkormányzati vezetőket tömörítő Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom. Most egy listát állítottak és a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület színeiben próbálnak minél több mandátumot szerezni a megyei közgyűlésben. Elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy a kistelepüléseknek, kisvárosoknak is legyen képviselete a megyei testületben, hisz a következő időszakban a területfejlesztési - Európai Uniós - források oda ítéléséről ez a grémium fog dönteni.

Egyetlen párt, vagy szervezet sem rendelkezik olyan legitimitással, mint a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület, hisz jelöltjei helyben már - több cikluson keresztül is - elnyerték a választók bizalmát, és az állampolgároknak is fontos, hogy tapasztalt önkormányzati szakemberek képviseljék érdekeiket.

Az egyesület megyei listáját a megyében is ismert települési polgármesterek vezetik: Dr. Németh Kálmán Répcelak, Patyi Elemér Bögöte, Kovács Péter Vép, Fuxberger Imre Csehimindszent, Király Árpád Csepreg.

A nyilvántartásba vételt követően egy(!) nappal az ajánláshoz szükséges aláírások többszörösét gyűjtötték össze a megye teljes területén tevékenykedő egyesületi tagok, aktivisták!

Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

iszek: P*t*ns: cs*l*kv*k*p*s, j*m*d*. * h*rm*d*k j*l*nt*s: n*mz*k*p*s,...
528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt
miki1950 : Sz*r*nt*m *s. ...
Megszületett a megállapodás: online is lehet szavazni az ellenzéki előválasztáson
kovacs_ugynok: *st*b*...
Megszületett a megállapodás: online is lehet szavazni az ellenzéki előválasztáson
mape55: *kk*r * B*l*t*n *l*v*l*g*n*k *s * B*l*t*nn*k *nny*. :(...
Miniszteri biztos fogja óvni a Balaton élővilágát
syracusa: J*l*s*tt? D**d*l*n v*n *tth*n? M**l*tt k*h*nysz m*g v*l*m*t. ...
Eladja a Kolozsvár utcai sporttelepet a szombathelyi önkormányzat