NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Önkormányzati választás 2014

A baloldal szépen kéri a szociálpolitikát Szombathelyen

Azt mondják, mindent megtesznek, hogy megvalósítsák programjukat. Választás utáni sajtótájékoztatón jártunk.

Nem lepődtünk meg, amikor meghívó érkezett a szombathelyi MSZP-től, úgymond, választást értékelő sajtótájékoztatóra. Mint ismert, a közgyűlésben szinte patthelyzet

2014.10.12. 19:04

Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, de a Fidesz elveszítette a többségét

/ önkormányzati választás 2014 20 hsz. 1 kapcs. /
A Pro Savarián és a Jobbikon múlik majd minden. - Eredményvárók éjszakája Szombathelyen.
alakult ki, kilenc képviselője van a baloldalnak és kilenc a Fidesznek, plusz Puskás Tivadar polgármester, és egy-egy képviselő a Pro Savariától és a Jobbiktól.

Nem kérnek újraszámlálást

Gyorsan megtudtuk, hogy a listán képviselői mandátumot szerzett Ipkovich György, aki a baloldal polgármesterjelöltje volt, most nem lép vissza, mint tette négy évvel ezelőtt, hanem sima képviselőként beül a közgyűlésbe.

fotó: VB

Azt is, hogy a baloldal nem számoltatja újra a szavazatokat, hiába van néhány választókerületben minimális különbség a jelöltek között

2014.10.13. 11:55

Hatalmas csata volt Szombathelyen

/ önkormányzati választás 2014 2 kapcs. /
Elbúcsúzunk a reményekkel induló, de kiesett volt képviselőktől is.
. Czeglédy Csaba kampányfőnök ezt azzal indokolta, hogy bíznak a szavazatszámláló bizottságokban, delegáltjaik sem jeleztek semmiféle visszaélést, néhány esetleges plusz szavazatért nem akarnak cirkuszt csinálni.

De nézzük az elejétől. Ipkovich György köszönetet mondott a rájuk leadott szavazatokért, és azért, hogy belőle majdnem megint polgármester lett. Gratulált Puskás Tivadarnak is győzelméhez, és kifejezte jóindulatát.

Addig hajtják, amíg el nem fogadják

Megjegyezte, hogy a frakciók most a jövőn gondolkodnak, de ők nem teszik. Pénteken tartott sajtótájékoztatójukat

2014.10.10. 19:44

Ipkovichék már az első szombathelyi közgyűlést tervezik

/ önkormányzati választás 2014 24 hsz. /
A baloldal megmutatta, milyen ügyekkel kezdik a következő ciklust. Igen, benne van az ingyenes parkolás.
idézte, ahol elmondták, milyen ügyeket vesznek az első közgyűlés napirendjére, ha módjuk lesz rá. Igaz, most ismét ellenzékbe kényszerültek, de ezeket az ügyeket akkor is beterjesztik, és ezt addig teszik, amíg a közgyűlés meg nem tárgyalja azokat. Mert ők a szombathelyiek életét akarják jobbá tenni a saját eszközeikkel – mondta.

fotó: VB

Szuhai Viktor, a koalíciós társ DK képviseletében, egyúttal, mint már városi képviselő kifejtette, nem volt meglepetés az eredmény, hatalmas munkát végeztek, és közben kaptak visszajelzéseket is választóiktól. Mint mondta, kiderült, hogy sokaknak elegük van a Fidesz önkényéből, a mutyizásból, hiszen már a Fideszen belül is dúlnak az ellentétek.

De most nem a személyi kérdések a legfontosabbak, hanem az, hogy amit megígértek, be is tartsák. Közösen alkották meg a baloldal programját, céljuk, hogy meg is valósítsák azt. Lehet, hogy ez csak az első lépés, de a szekeret is megmozdítani nehéz – mondta. Kijelentette, a baloldali összefogás stabil.

Buktak a régi fideszesek

Nemény András, szintén megválasztott képviselő arra emlékeztetett, hogy a tavaszi országgyűlési választások után azt mondták, nem roppant meg a gerincük, az itteni, országosnál jobb eredmények akkor is megerősítették a hitüket. Ez a hit most még jobban megerősödött, biztos abban, hogy a következő választás után egészen más helyzet áll elő.

fotó: Vágvölgyi Bálint

De azt is hangsúlyozta, hogy nem voltak hitelesek az ellenfelek, hiszen azt mondták, hogy folytatják, ennek ellenére a régi fideszes képviselők sorra vereséget szenvedtek

2014.10.10. 19:44

Ipkovichék már az első szombathelyi közgyűlést tervezik

/ önkormányzati választás 2014 24 hsz. /
A baloldal megmutatta, milyen ügyekkel kezdik a következő ciklust. Igen, benne van az ingyenes parkolás.
az egyéni választókerületekben. A baloldal azonban tényleg folytatni akarja, meg akarják szolgálni a választók bizalmát.

Kitért a megyei eredményekre

2014.10.13. 11:09

A Fidesz minden nagyobb Vas megyei városban győzött – Kakukktojás: Celldömölk

/ önkormányzati választás 2014 1 hsz. 1 kapcs. /
A kisebb városokban azért még mindig a függetleneké a világ. Mutatjuk.
, és örült, hogy Celldömölk és Répcelak baloldali polgármestert és testületet választott. Egész Vas megyében jobban szerepelt a baloldal, mint négy éve, a Fidesz pedig sokat veszített – mondta.

180 millió közpénzből a Fidesz kampányára?

Czeglédy Csaba szerint sincs sok ok a bánkódásra, ennek az eredménynek a nyertesei a szombathelyiek lehetnek, hiszen a választás értük van, nem a politikusokért. És ők most együttműködésre kényszerítették a két oldalt, hiszen Puskás Tivadarnak nincsenek szakértői. Ha a jelenlegi helyzetben hatalomtechnikai eszközökkel meg is oldja, hogy meglegyen a többsége a közgyűlésben, a várost akkor is működtetni kell – mondta. És ehhez kellenek a jogi, gazdasági, szociális, stb, szakemberek.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Kijelentette, Szombathelyen 180 milliót költött el a Fidesz közpénzből a kampányra, és Hende Csaba reklámozására. 130 milliót adtak a Médiacentrumnak és 50 milliót a Vas Népének

2014.09.08. 07:58

Összefonódott a Fidesz a Pannon Lapokkal és a Vas Népével

/ közélet 21 hsz. 2 kapcs. /
Pénzek mennek ide-oda, képviselőjelölt válogatja a cikkeket, a PLT kampánylapot ad ki, a Fidesz pozícióba helyezi a saját embereit a megyei lapoknál.
, ezért a baloldal úgy érezte, hogy kőbaltákkal harcol az atomfegyverek ellen.

Ebben a helyzetben ők dolgoztak a kampányon, ajtóról ajtóra jártak, szinte minden választópolgárral sikerült találkozniuk. De a Fidesznek sikerült kialakítania egy hamis képet az emberekben, azt, hogy minden jól van a városban, és minden jó Puskás Tivadarral is.

Olyan volt a kampány, mint Hende munkája

Hangsúlyozta, személyes véleményét mondja, de szerinte Puskás sem fizikailag sem mentálisan nem alkalmas arra, hogy vezesse a várost. Most már nagyban dolgoznia kellene az alakuló közgyűlés napirendjein, ki kellene alakítania a városvezetési és bizottsági struktúrát, de a városházán csend van, a pártközpontból várják az utasításokat.

fotó: Vágvölgyi Bálint

Czeglédy nem hiszi, hogy Puskás képes megoldani ezeket a feladatokat, pedig sok tennivaló lenne. Kampányban elkeseredett emberekkel találkoztak, akik várják az önkormányzat segítségét, és a baloldaltól várják, hogy teljesítse az ígéreteit, például a szociális területen. És ők mindent meg is tesznek ezért – mondta, aztán bejelentette, hogy a szociális területet mindenképpen kérik Puskás Tivadartól.

Nemény András közbeszúrta, hivatalosan Hende Csaba volt a szombathelyi Fidesz kampányfőnöke, és ez a kampány olyan volt, mint Hende munkája. Nemény csodálkozna, ha Orbán Viktor nem vonná le a következtetéseket.

Életveszélyes helyzet

Czeglédy folytatta, várják Puskás Tivadar hívását, ez egyelőre nem futott be, Puskásnak kilenc napja van az alakuló közgyűlésig, hogy összerakja a struktúrát. Hozzátette, most kiderül, hogy mennyire megalapozott a korábban hangoztatott véleménye.

Emlékeztetett arra, hogy most az ellenzék-kormánypárt arány 11 – 10 a közgyűlésben, életveszélyes helyzet lenne, ha ezzel nekiugranának a ciklusnak. Kíváncsi, hogyan tudja a polgármester a közgyűlési többséget biztosítani, lehet, hogy ez a helyzet kényszeríti együttműködésre a két oldalt - jelentette ki.

(Fotóink a választásestéjén készültek, az eredményvárás közben.)

Kapcsolódó

2014.10.13. 11:55

Hatalmas csata volt Szombathelyen

/ önkormányzati választás 2014 2 kapcs. /
Elbúcsúzunk a reményekkel induló, de kiesett volt képviselőktől is.

2014.10.12. 19:04

Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, de a Fidesz elveszítette a többségét

/ önkormányzati választás 2014 20 hsz. 1 kapcs. /
A Pro Savarián és a Jobbikon múlik majd minden. - Eredményvárók éjszakája Szombathelyen.

Hozzászólások (15)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mikornyicki: ...*s * f*d*szb*n *gyr* t*bbsz*r r*h*gn*k f*l h*ng*s*n. M*gy * ...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
miki1950 : *z *s kr*mpl* *szt*s. * k*z*p*szt*ly *ls* f*l*n*k * kr*mpl*j*. ...
Márki-Zay Péter keményen nekiment Czeglédy Csabának a szombathelyi előválasztás miatt
miki1950 : N*m *ly*n *gysz*r* *z * k*rd*s. M*rt h* pl. *n l*nn*k *z *gy*k ...
Megvan az első érdeklődő Törőcsik Mari házára
elbandi: p*rsz*, m*nd*nk* *k*s*bb, h*sz *tt m*nd*nk* "sz*k*rt*"!!...
Kínai vakcina: mégsem véd a mutánsok okozta fertőzéstől
belabo: H*t*lm*s gr*t * m*gy*r b*jn*kcs*p*tn*k! V*g*g dr*kk*lt*m * m*ccs...
Bajnok a Haladás futsal csapata