NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ungár: Ha Hende nem lenne házas, magánéleti közeledésnek venném a dicséreteit

Olyan szép, amikor egy politikus ennyire szeret egy másikat!

Nemrég írtunk arról, hogy Hende Csaba, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője nagyon elismerően beszélt Ungár Péterről és annak családjáról.

02.10. 07:10

Dicsérjen meg téged a Hende Csaba!

/ vélemény 15 hsz. /
Úgy jársz, mint Ungár Péter!
Miközben információink szerint a két politikus nagyon nincs jóban, ott bírálják egymást, ahol csak lehet. Ez nem csoda, hiszen ellenfelek lesznek a közeledő országgyűlési választásokon. Mindkettő Szombathely és környékének képviselője szeretne lenni.

Hende Csaba most a szokásos online sajtótájékoztatóján másodszor is agyondicsérje Ungárt.

A Hende család nem lett gazdag…

Előbb azonban megtudtuk, hogy Hende nagyapja oladi bíró, majd megyei közgyűlési tag volt, az édesapja pedig a Hazafias Népfront színeiben tanácstag, ő maga pedig 1988 óta vesz részt a helyi és az országos politikában. Ahogy mondta, az utóbbi száz év alatt sok minden történt, de egy valami biztos: „A mi családunk nem lett gazdag.”

Ki kivel labdázott?

Itt rögtön adódott is az átvezetés az Ungár családra, amelyik ugye gazdag lett. Bár Hende inkább azt hangsúlyozta, hogy az Ungár család kiváló család, Péter meg egy nagyon felkészült, nagyon tehetséges ember.

fotó: Facebook, Nyugat.hu

Hende emlékszik azokra az időkre is, amikor Péter és az ő gyerekei együtt játszottak a kormányüdülőben, és nagyon jól megértették egymást. Most aztán Ungár nagyon bizonyítaná, hogy ellenzéki, no de hát ezek után?

Hende egyébként szurkol, hogy Ungár győzze le a riválisait az előválasztáson, mert mindenki nyugodt lehet, „Ungár Péter a megfelelő pillanatban a jó gombot fogja megnyomni”.

Honnan ez a szeretet?

Hogy ez a gombnyomás pontosan mit fed, nem derült ki. Mi azonban megkérdeztük Ungár Pétertől:

Valóban együtt nyaraltak Hende Csabával a kormányüdülőben? Milyen volt a kapcsolat a két család között?

Amiről Hende mesél, valószínűleg az első Orbán kormány idején történt. Én akkor úgy hatéves voltam, és sem rá, sem a családjára nem emlékszem. Ami azonban biztos: édesapám és Hende nem voltak jó viszonyban.

Örül-e annak, hogy a kormányoldalról egy ilyen erős támogatót kapott Hende személyében, aki már sokadszor mondja el a nyilvánosság előtt, mennyire nagyra tartja Önt?

Ezt a sok dicséretét – ha Hende Csaba nem lenne házas – magánéleti közeledésnek venném. Egyébként meg mindezt rendkívül gyermeteg módjának tarom az ellenzéki előválasztásba való beavatkozásnak. Megértem, ha fél tőlem, de rossz útnak tartom, ha valaki folyton a másik családját emlegeti. Én se tettem ezt vele.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h**b* m*ntr*zz*k f*ly*m*t*s*n h*gy *lt*tt *gy*n*gy f*rt*z, *tt*l...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
elbandi: j*h h*t *k* cs*k * m*d**b*l t*j*k*z*d*k *zt *r*k m*gl*p*t*s*k. :...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról
belabo: S*jn*l*t*s *z *s*t, v*l*j*b*n *zt m*t*tj*, m*nny*r* t*j*k*z*tl*n...
Meghalt a férj, a bank hagyatéki számlára rakta át a pénzét, amihez az özvegy most nem férhet hozzá
elbandi: > cs*k s*m*n j*nn* *gy k*rm*ny, *m*ly*k n*m r*b*lj* sz*n*sz*t *z...
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött
belabo: *k*n*k k*t*l*z* f*z*tn* * h*lyj*gy*rt, *z n*h*zm*ny*zh*t*, h*gy ...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról