NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Vádemelés egy sárvári sikkasztó ellen

Átvette a pénzt, aztán nem teljesítette az ígéretét.

A Sárvári Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki saját céljaira fordította az autóvásárlásra 2017 decemberében Sárváron átvett 1,2 millió forintot – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett ismerték egymást, mert korábban egy lépcsőházban laktak. A sértett tudott arról, hogy a vádlott gépjárműveket hoz be külföldről, ezért megemlítette neki, hogy szüksége lenne egy autóra, amikor véletlenül összefutottak a városban 2017 őszén.

A vádlott fel is ajánlotta a segítségét, majd a sértettel közösen kiválasztottak egy használt személygépkocsit az egyik külföldi internetes autóhirdetési oldalról.

A sértett átadott a vádlottnak 1,2 millió forintot a jármű megvásárlására 2017 decemberében.

A vádlott azonban nem a gépkocsi megvásárlására fordította a meghatározott célra átadott pénzt, a sértettet sokáig különféle indokokkal hitegette, hogy miért csúszik a jármű leszállítása, majd végül már a sértett hívásaira sem reagált.

A sértett polgári jogi igényt jelentett be a büntetőeljárás során a kár megtérítése érdekében.

A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabására, valamint a polgári jogi igény megítélésére tett indítványt.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacsg: *n cs*k *zt m*nd*m, l*h*t *tt t*lt*k*zn* *z *ngy*n*s t*szt, m*g ...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója
rheingold1926: N*m k*r** *z m*g?...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
Katka: T* m*gy*r*z*d * f*l*l*l*n k*rm*ny b*z*ny*tv*ny*t? K* k*rt *rr*? ...
Hamarosan nyithatnak a mozik, színházak, vendéglátóhelyek, fürdők
joska01: F*lr**rt*sz-*ng*m n*m z*v*r,h*gy n*k*d *z * v*l*m*ny*d,h* 100x l...
Zacher etikája
Ddd911: *rr*l n*m *s b*sz*lv*, h*gy *gy*s v*kc*n*r*l *zt s* t*dj*k *ld*n...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója