NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Írjuk össze közösen, melyik utcákat, járdákat kellene felújítani Szombathelyen!

Olvasóink javaslatait elküldjük majd az önkormányzatnak is.

Tegyünk közösen egy próbát, nézzük meg, van-e hatása a lakossági javaslatoknak a város életét befolyásoló döntésekben. Kezdjük a járda- és útfelújításokkal.

Három év alatt hárommilliárdot költenek felújításokra

A városvezetés december elején jelentette be, hogy három évre szóló útfelújítási programot

2016.12.11. 18:49

Új híd lesz a szombathelyi Árkádiánál, megszűnik az érszűkület a Saághy utcában

/ közélet 11 hsz. /
indítanak, és évről évre nagyobb összeget áldoznak erre. 2017-ben 500 millió forintot, 2018-ban egymilliárdot, 2019-ben 1,5 milliárdot.

Az első két évre össze is állították már a felújítandó járdák, utcák listáját

2016.12.11. 18:49

Új híd lesz a szombathelyi Árkádiánál, megszűnik az érszűkület a Saághy utcában

/ közélet 11 hsz. /
, és vannak olyan munkák is, amik tavalyról áthúzódtak, azokat is befejezik.

A 2019-es évre azonban még nincs készen a lista, ahogyan a közgyűlésben elhangzott, a szakemberek javaslatai alapján állítják majd össze. Nem elhanyagolható szempont, hogy 2019-ben annyi pénzt fordítanak erre, mint az előző két évben összesen.

Szóval, arra kérjük olvasóinkat,

küldjék el nekünk javaslataikat,

hogy melyik utcákat, járdákat kellene még beletenni ebbe a hároméves programba.

Mi azokat összesítjük, egy cikkben megírjuk, és elküldjük az önkormányzatnak is, mint a szombathelyi lakosság igényét és kérését.

Örülnénk, ha a javaslatokat egy-két mondattal meg is indokolnák, és lenne alattuk név is. Ha valaki nem szeretné a teljes nevét közölni, elég egy keresztnév is. És szívesen fogadunk fotókat, de kérjük, fekvő formátumú képeket küldjenek. Kérjük, az email tárgyában szerepeljen az útfelújítás szó.

Email címünk: kontaktunk@nyugat.hu

A javaslatokat, fotókat január 16., hétfő éjfélig várjuk, a később érkezetteket sajnos, már nem tudjuk beszerkeszteni a cikkbe.

De mielőtt megfogalmazzák ötleteiket, nézzék meg, milyen felújítások zajlanak most, és mit terveznek 2017-re és 2018-ra:

Jelenleg zajló munkák

fotó: Forrás: szombathely
fotó: Forrás: szombathely

A 2017-ben tervezett felújítások

fotó: Forrás: szombathely

A 2018-ra tervezett felújítások

fotó: Forrás: szombathely
fotó: Forrás: szombathely

Hozzászólások (9)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

joska01: *l*lv*st*m,n*m v*lt*zt*t * v*l*m*ny*m*n-s*kk*l b*ny*l*lt*bb *z *...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
fucking: *s h* m*r n*c*z*l b*nk*k*m ,n*sz* *tt * f*jt*rs*d! M*r cs*k * s*...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
fucking: N* m*nj gy*k*r r*g*sztr*lj *gy *j n*v*t, m*ndj*k b*l*01 *z j*l *...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
lolka: L*h*t, h*gy *g*z* v*n. :)...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
lolka: *g*n t*v*dt*m, n*m n*zt*m *t*n*. N*ncs d*pl*m*m, d* *zt h*sz*m...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot