NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Magyarországon csalták el a legtöbb uniós támogatást

Euro-százmilliókról van szó, az OLAF a támogatások visszafizettetését javasolja.

Ha az OLAF, vagyis az az Európai Unió csalás elleni hivatala javaslatát megvalósítják, komoly bajba kerülhet az ország, hiszen ekkora összeget nem tudunk visszafizetni.

Magasan a legnagyobb arányt produkálta Magyarország

Az OLAF nemrég zárta le a tavalyi év támogatásainak vizsgálatát, azt egyelőre nem tudni, összesen mekkora összeg visszafizettetésére tett tett javaslatot a hivatal hazánk esetében, de az biztos, hogy euro-számilliókról van szó. A vizsgált 13 ügyből 11-ben találtak szabálytalanságot, kettőt ki is emelt a jelentés nyilvánosságra hozott része - írja a hvg.hu .

Az egyik a 4-e metró ügye, amiről két hete a Nemzeti Nyomozó Főügyészség azt közölte

2017.05.18. 08:28

Nincs politikus a 4-es metró korrupciós ügyében

/ hírek /
, hogy nincs politikus az érintettek között, az OLAF csalás és korrupció gyanújáról írt a jelentésében. A szervezet az 1,7 milliárd eurós beruházásnál az Európai Bizottságnak 228 millió euró, az Európai Beruházási Banknak pedig 55 millió euró visszafizettetését javasolta.

Ennél is kirívóbb azonban, hogy hazánk esetében az OLAF az országnak szánt strukturális és mezőgazdasági források 4,16 százaléka esetében javasolt büntetést - ez messze a legmagasabb arány az egész EU-ban. A második helyezett Szlovákia esetében ez az arány 2,15 százalék, az uniós átlag pedig 0,43 - írja a jelentés.

Az Orbán-kormány nem támogatja, hogy nyomozóhatóság alakuljon az EU-ban

Magyarországot még egy területen emeli ki a jelentés: a visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatoknál az OLAF négyszer magasabb kárt állapított meg, mint az itteni illetékesek.

Hazánk egyébként a vizsgált ügyek számában a harmadik helyen van az Unióban,a legtöbb ügyet, 35-35-öt Németországban és Romániában, a legkevesebb pedig Cipruson és Svédországban (1-1) vizsgálták. Azt a listát viszont magasan vezetjük, hogy mennyi támogatás visszatartását vagy visszafizetését javasolta a hivatal.

Az OLAF tavaly egyébként összesen 272 ügyet zárt le, és ezekben 346 ajánlást adott ki az illetékes uniós és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik 631 millió euró visszafizetését az EU költségvetésébe.

A szervezet csak az uniós források felhasználásával kapcsolatos visszaéléseket jogosult vizsgálni, de nyomozati jogköre nincs, legfeljebb javaslatot tehet a nemzeti hatóságoknak, illetve az Európai Bizottságnak arra, hogy az általa feltárt csalások miatt a kihelyezett pénzeket fizettesse vissza a kedvezményezettekkel. Az EU javaslata alapján hamarosan feláll egy valódi nyomozóhatóság, az Európai Ügyészség, ám több tagállam, köztük Magyarország ellenkezése miatt ez csak önkéntes alapon fog majd működni - természetesen hazánk nélkül.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kezdem: * k*mm*nt*l*k n*gy r*sz* k*pm*t*t*. J*, *kk*r h* "t*cccc*k&...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
iszek: *n l* sz*kt*m t*rd*ln* ( f*l t*rdr* *r*szk*dn* *z t*rd*l*s?) * k...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
kovacs_ugynok: L*f*rd*t*m: *z **-t *l*r*sztj*k * m*gr*ncs*k, *z*rt sz*v*zz*t*k ...
Szakértő: amiről Orbán beszél, az kvázi a világ lezárása
kovacs_ugynok: H*z*d*k * k*s k*cs*g, m*rt f*d*sz*s....
Szakértő: amiről Orbán beszél, az kvázi a világ lezárása
kovacs_ugynok: *kk*r l*nn* *zl*t, h* * p**cr*l f*n*nsz*r*zn*k *z *g*sz*t, st*d*...
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után