NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ungár Péter már hivatalosan is Szombathely országgyűlési képviselője szeretne lenni

Schmuck Erzsébettel, az LMP társelnökével jelentették be Szombathely Fő terén.

Szombathely olyan város, ahol egy LMP-s jelölt legyőzheti a Fidesz jelöltjét - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a szombathelyi Fő téren, ahol Ungár Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.

fotó: Kiss Tamás

Schmuck Erzsébet szerint az ország gazdaság-, társadalom- és környezetpolitikájában is változás kell, ezért elkötelezettek abban, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a Fideszt. Ehhez kell az ellenzéki összefogás, hogy minden körzetben csak egy ellenzéki jelölt álljon szemben a kormánypárt jelöltjével.

Ők is látják, mely körzetek azok, ahol győzhet az ellenzék. Szombathely az egyik ilyen, Ungár Péter biztosan le tudja győzni Hende Csabát - mondta a társelnök.

Pár szóban be is mutatta Ungárt, aki tíz éve politizál, végigjárta a párt ranglétráját, többször volt az elnökség tagja, most augusztustól az elnökség titkára. 2018-tól országgyűlési képviselő. Jó jelölt lesz - jelentette ki Schmuck Erzsébet.

fotó: Kiss Tamás

Ungár annyit tett hozzá, Szombathely érdeke, hogy a következő képviselő ne hűbérbirtokának tekintse a várost, amit azért kapott, mert elvtelenül átlépett egy másik pártba. Szerinte a képviselőség politikai, megoldandó feladat, és ennek meg is akar felelni.

Ungár hozzátette, előválasztás kell, ami legitimálja is az ellenzék közös jelöltjét, és azt is megmutatja, hogy nem hazaárulózzák, kommunistázzák egymást az ellenzéki oldalon, hanem képesek együtt dolgozni.

fotó: Kiss Tamás

Ungár már október elején egy videóban bejelentette

2020.10.06. 16:01

Ungár Péter egyértelműsítette: Szombathely országgyűlési képviselője szeretne lenni

/ közélet 35 hsz. /
Közel 8 perces videóban mondja el, miért éppen Szombathely, mit akar ebben a városban, de Hende Csaba is többször szóba kerül.
, hogy Szombathelyen akar indulni az országgyűlési választásokon, döntését indokolta is. Szeptember elején lapunk podcastjében
2020.09.02. 19:52

Podcast: Mit is szeretne Ungár Péter Szombathelyen?

/ podcast 9 hsz. /
Az LMP sokat utazó, sokat kommunikáló, fiatal országgyűlési képviselője volt a vendégünk.
is beszélt már róla.

Hozzászólások (15)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: S*jn*ll*k, h* n*k*d *z. *tt v*gy*rg*tt * f*l k*p*rny*n * b.b*ny*...
Jön az egyházi lakásügynökség
StarMan: G*zd*g *mb*r *s l*h*t sz*r*ny. T* * sz*g*nys*gr* g*nd*lt*l, d* n...
Jön az egyházi lakásügynökség
StarMan: D*l-*fr*k** f*z*t**gys*g. H* b*rsz v*l*, n*k*d *s v*n r*nd*d, h*...
Ön találkozott már a szombathelyi bevásárlókocsi-fantommal?
StarMan: *ssz*gy*jth*tn*t*k *gy c*kkb*n *gy*n*zt, "h*v* l*tt*k * h*v*...
Hol vannak hűvös helyek és ivókutak Szombathelyen?
StarMan: H*n*p*k *t* pr*b*l*m m*g*rt*tn* * "v*d*tts*g"-r*l p*p*l*...
Riasztó hír érkezett az egyik kínai vakcináról