NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Programajánló

Újra indul a Bájoló a szombathelyi könyvtárban – sok-sok fiatal tehetséget lehet majd megismerni

Január 23-tól folytatódik a fiatal tehetségeket bemutató, beszélgetéssel egybekötött zenés, irodalmi programsorozat a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló című irodalmi, zenés estjét, amellyel sikeresen nyitott a legzárkózottabb, de közben a legérzékenyebb, legfogékonyabb és alkotni vágyó generáció felé.

A fiatal tehetségeket bemutató, beszélgetéssel egybekötött programsorozat 2020. január 23-tól folytatódik! Az est házigazdája ezúttal is Boros Ferenc.

Január 23. 17:00 – Kóbor Zsóka & Polgár Patrik

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a korábbi teljes zenekaros felállás után 2018-ban alakult meg. Akusztikus, alternatív-pop örömzenét játszanak, abból a fajtából ahol a dalokban egyaránt fellelhető a múltba vágyódás, a szerelem, a szakítás és a fájdalom témája, de olykor teret kap a játékos vidámság is. A Petőfi Rádió rendszeresen játssza a dalaikat, a Valamiért című szerzeményük a DAL 2020 versenyprogramjába is bekerült.

Február 6. 17:00 – Vincze Bence

Vincze Bence jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ magyar-orosz tanárszakos hallgatója. 2016 januárja óta az f21.hu online kulturális magazin alapító főszerkesztője, 2019 januárjától pedig felelős kiadója is. 2017-ben hozták létre társaival a Nyolc Ág Művésztábort Kámban, amely idén már negyedik alkalommal nyílik meg a művészpalánták előtt. Gimnazista kora óta próbálkozik szépirodalmi szövegekkel is, versei eddig a Pannon Tükörben, a Kulterben és a FelOnline-on jelentek meg.

Február 20. 17:00 – Czirók András & Hargitai András /Ndrew's acoustic/

Czirók András és Hargitai András mindketten rock zenekarokban játszanak. 2012-ben saját szórakoztatásukra létrehozták az Ndrew’s Acoustic formációt. Kezdetben hazai és külföldi előadók dalait dolgozták fel akusztikus pop-rock stílusban, majd belefogtak saját szerzemények megírásába. A dalok hangulata vegyesen borongós, komor, elgondolkodtató és vidám is egyben.

Március 5. 17:00 – Kustos Júlia

Kustos Júlia Szombathelyen született, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. 2013 óta publikál. Jelenleg Budapesten él, tanul, ír és dolgozik. Verseit és prózáit az Élet és Irodalom, a Műút, a Tiszatáj, az Alföld, a Kolozsvári Helikon, a Csillagszálló és a Hévíz is közölte. Jelenleg párhuzamosan dolgozik első verseskötetén és egy regényen. 2018-ban Móricz Zsigmond Alkotói Ösztöndíjban részesült.

Március 12. 17:00 – Doma Bence lemezbemutató

Doma Bence dalszerző-gitáros-énekes. Az Újvilág Utca és a Karak zenekar korábbi tagja. 2018 óta már csak szólóban játszik. 2019-ben jelent meg első albuma Liget címmel, melyen a „kedvenc nemlétező emlékeit” gyűjtötte össze egy csokorba. Ezen az estén a Liget dalai mellett több új szerzeményét is itt hallhatják először az érdeklődők.

fotó: Berzsenyi Dániel Könyvtár

Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár (földszinti előadóterem)
Szombathely, Dr. Antall József tér 1.

A belépés ingyenes!

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

halfarkas: *gg*d*l*mr* s*mm* *k! *z "*st*n*" m*gm*ndt*: m*nd*nk*t ...
Lélegeztetőgépen kezelik Bányai Gábor, fideszes képviselőt
Rőzsike : *dr* m*st m*r*l b*sz*l? N*m *rt*tt* m*g m*r*l *rt*m? *kk*r m*g*g...
Magyarország küzd a harmadik hullámmal
halfarkas: *z *z *gy s*kk*l *ssz*t*tt*bb, m*nt s*k*n g*nd*ln*k... F*lt*t*l...
Kósa és sofőrje felváltva mentek vesztegetési pénzért?
Rőzsike : N*gy*n k*v*ncs* v*gy*k m* l*sz *nn*k * f*ly*m*ny*. M*nd*nh*gy*n...
Kósa és sofőrje felváltva mentek vesztegetési pénzért?
Nagyadri: N* *rr*l b*sz*lt*m. *rr*l * r*ssz*nd*l*tr*l. M**rt k*r*lt*nk h*...
Magyarország küzd a harmadik hullámmal