NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Újra emelkedik a fertőzöttek száma Olaszországban

Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.

Az utóbbi huszonnégy órában 402 új fertőzöttet szűrtek ki a szerdai 348 és a kedden diagnosztizált 190 után. A legtöbb új beteget, száztizennyolcat Lombardia tartományban szűrték, további ötvennyolc-ötvennyolc új fertőzöttet Emilia Romagnában és Venetóban. Lombardiában negyvennyolc órával korábban negyvennégy volt az új fertőzöttek napi száma.

Az egy nap alatti halálozások száma hatra csökkent a korábbi tízhez képest. A hat új halottból öt Lombardiában veszítette életét. A halottak száma elérte a 35 187-t.

Jelenleg valamivel kevesebb mint 13 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, 762 beteg van kórházban, 42 intenzív osztályon. A gyógyultak száma túllépte a 201 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a járvány februári kezdete óta 249 204 fertőzöttet diagnosztizáltak.

Az olasz kormány nyilvánosságra hozta a járvány miatt megalakított egészségügyi-szakértői bizottság jegyzőkönyveit, amelyeket eddig titkos információként kezeltek. A Luigi Einaudi Alapítvány honlapján csütörtökön közölt jegyzőkönyvek a február 28. és április 5. közti üléseinek egy részére vonatkoznak. Ezekből kiderül, hogy a járvány február 20-i kezdetét követően a bizottság Olaszország térségeinek fokozatos lezárását javasolta. Az első gócpontokat február 23-án helyezték karantén alá Lombardia és Veneto tartományban.

Ezt követően azonban Giuseppe Conte miniszterelnök a korlátozó intézkedéseket az egész országra kiterjesztette, és március 9-én minden tartományban kijárási korlátozást rendelt el, ami egészen május 18-ig tartott. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból hiányoznak a Bergamóról és térségéről tartott bizottsági ülések jegyzőkönyvei: a járványban itt betegedtek meg és haltak meg a legtöbben a lakosság arányához képest, az egészségügyi hatóságok mégis halogatták a terület vesztegzár alá helyezését.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a felsőházban az ősszel tervezett óvintézkedéseket vázolta. Kijelentette, hogy mivel Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is erősödött a járvány ereje, Olaszországban is készen kell állni egy esetleges újabb fertőzési hullámra. Bejelentette, hogy a tömegközlekedési eszközökön továbbra is fenntartják a biztonsági távolságot, vagyis minden második ülést lehet csak elfoglalni. A vásárok újraindítását mérlegelik, de a zártterű szórakozóhelyeket még nem nyitják újra.

Augusztus második hétvégéjére készülve az olaszországi tengerparti városok polgármesterei emelték a bírságokat: több helyen is ezer eurót szabhatnak ki arra, aki nem hordja a szájmaszkot vagy nem tartja be a biztonsági távolságot. A szájmaszk használata szabadtéren is kötelezőnek számít, ha túl sok ember jelenlétében nem lehet betartani az egymás közötti legalább egy métert.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : *z*k *z **r*p** *rsz*g*k f*l *s f*gn*k z*rk*zn*, *h*l *z *rr* sz...
Keserű valóság - A magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten
szemtanú: P*nt*s*n k*t j*l*nt *z h*gy *nk*rm*nyz*t?* h*ny* *z *k* *l*dt* n...
A szombathelyi Falco-gyár veszi meg a volt Kolozsvár utcai sporttelepet
Paulus_Maior: "H*t m*g* m*gb*l*nd*lt, H*t m*g* m*gb*l*nd*lt, H*gy m*nd*n...
Több politikus is felvonult a Pride-on szombaton
Paulus_Maior: "M*GY*R*RSZ*G *R*S *S B*SZK* **R*P** *RSZ*G!" *z! :-P ...
Keserű valóság - A magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten
StarMan: V*j*n m*ly*k m*gsz*nt*t*tt, v*gy *rv*sh**ny m**tt n*m 100%-*n m*...
20 darab új Volkswagen mentőautó érkezett az OMSZ-hez