NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A Szalézi templom mellett épül a kétmilliárdos iskola

Sajtótájékoztatón jelentette be a megyés püspök a szombathelyi egyházmegye nagy dobását, új épületet kap a Brenner János Iskola 2015-re.

Kedden délelőtt jelentette be Veres András megyés püspök a sajtónak, hogy mekkora beruházásra készülnek a következező másfél évben. Új iskolát épít az egyházmegye Szombathelyen, méghozzá a Szalézi templom mögötti területen, amit már meg is vásároltak a Szalézi rendtől.

Iskola a Szalézi templom mellett
fotó: Garai Antal Atom

A Brenner János Általános Iskola jelenleg két épületben üzemel (Hollán Ernő utca 1-4 osztály, Petőfi Sándor utca 5-8 osztály), az épületek felújítására sokat kellene költeni (vízvezetékrendszer, nyílászárók és a fűtés cseréje), de a legnehezebb dolog leginkább az, hogy ezek megfeleljenek az új EU-s iskolai szabványoknak.

A két iskolában jelenleg csak tornaszoba van, a belvárosban tornacsarnok építésére nincs lehetőség, így döntöttek egy új iskola építése mellett. A beruházásra az egyháznak nem volt teljes egészében forrása, ezért EU-s pályázat és állami támogatás révén épülhet majd meg, az összköltség 2 milliárd 200 millió forint lesz.

A régi iskolából óvoda lesz, az új pedig gimnazistákat is fogad

A Hollán Ernő utcai épületet felújítják 120 millió forintból, ott (a szabványoknak köszönhetően) egy 40 fős egyházi óvoda fog üzemelni, korszerűsítik a fűtést, az egyéb vezetékeket és cserélik a nyílászárókat is. Kívülről is megszépül az épület - mondta el a püspök.

A Brenner János Iskola Hollán Ernő utcai épületében óvoda lesz
fotó: Garai Antal Atom

Mint új iskola természetesen korszerűre tervezték, hatalmas tornacsarnokkal, energiatakarékos és akadálymentesített épületekkel (mozgássérülteknek, gyengénlátóknak, hallássérülteknek is). 200 négyzetméteres könyvtár is lesz, szaktantermekkel, természettudományi laborral s hasonlók.

A volt Szalézi kollégium épületét is felújítják, ott kap helyett az adminisztráció, a tanári szobák, az igazgatói iroda, a már említett könyvtár, szaktantermek. Ezt az épületet egy fedett folyosóval fogják az új épülettel összekötni.

fotó: Garai Antal Atom

Az új iskola építésére a pályázatot már elnyerték, jelenleg a közbeszerzési eljárás eredményeire várnak, Englert Zsolt iskolaigazgató azt is elmondta, hogy reméli a munkálatok mihamarább elkezdődnek és 2015 szeptemberét már az új helyen kezdhetik a tanulók.

400 gyerek számára lesz hely az iskolában, de ez később kitolódhat, 700-750 főben maximalizálódhat, főképp ha a Premontrei gimnázium plusz évfolyamokat jelent (állandó a gimnáziumba a túljelentkezés). A 2,2 milliárd az EU és az állami támogatás együttes összege, a projekt nem támogatott részeit az egyházmegye állja.

Eszközbeszerzésre 223 millió jut, az új épület 8313 négyzetméteres lesz (ebből a tornaterem 1350 négyzetméter). 24 tanterem, 11 csoportterem, laborok, szertárak, öltözők. Kivetítőről kattintott látványterv-részleteket nézhetnek még képgalériánkban.

Látványtervek a galériában, klikk a képre!
fotó: Garai Antal Atom

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

realista: * l*ny*g,h*gy * sp*c**l*s*n k*pz*tt z*ld*gy* f*t*n*cs*s *s * k*r...
Mire jó a Médiaközpont, merre tart a cég?
hozzászóló1: S*t*ry K*r*ly j*l l*tj*, *z * v*r*sv*z*t*s cs*k * p*nzt k*lt*. ...
Mire jó a Médiaközpont, merre tart a cég?
polgartars: "* r*g* st*d**nt *s k*ll*tt *t*m*lt*tn* *s *z *j*t *s k*ll,d...
"Szombathelyi" gól a németek ellen
realista: * l*ny*g,h*gy * k*rm*nyb*zt*s *r*t * s*b*ss*gk*rlzt*z*s,cs*kk*nt...
Videó: Kánikulába dermedt a szombathelyi „térköves” Berzsenyi tér
kovacs_ugynok: B*r*ms*g. *sz*b*n s*ncs k*l*n j*g*k*t b*zt*s*t*n*, cs*k s*k*t*l ...
Orbán: „Ma az állam aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait”