NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Ilyen lehet az új, high-tech MSH

Pár éve esett meg, hogy a már elnyert 1,5 milliárdos "Agóra" pályázati pénz nem Szombathelyre került. Most újra műsoron az MSH felújítása.

Múlt héten jött a hír

2013.01.16. 16:48

Tavaszvárás az AGORÁ-val - Csík, Zorán és Radics Gigi

/ programajánló /
Székfoglalóval, fánkból kreált rózsacsodákkal és kávéval köszöntött ránk az idei Agora-év.
, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor pár éven belül megújulhat a szombathelyi Agora-MSH (közkedvelt nevén a Sportház) idén ötvenéves, - napjainkra erősen leamortizált - épületegyüttese. A város ugyanis újfent pályázott az Agóra (azaz „multifunkcionális közművelődési központtá történő fejlesztésre és átalakításra”) kiírt pályázatra. Így ha minden a tervek szerint alakul, akkor az előkészítés már idén május 7-én elkezdődhet.

Ilyen most a szombathelyi MSH
fotó: Tánczos Mihály

Mielőtt azonban belevágnánk az új MSH-tervek részleteibe, érdemes felidézni néhány fontosnak tűnő előzményt: miért is bukta el anno, 2009-ben Szombathely ugyanezt, akkor még a 1,5 milliárdos „agórás” pályázati támogatást?

Egyszervolt zűrök az Agóra-pályázat körül

Kezdjük Ádámnál és Évánál: 2007 áprilisában az akkori szombathelyi közgyűlés úgy határozott

2007.04.27. 14:02

Szombathelynek lesz színháza és szappanoperája

/ közélet /
Hol, milyen focipálya épül? Reális esély a 86-os gyorsforgalmira? Vissza a Szent István-i megyerendszert! Újra zötyög a villamos? - Ilyen volt a szombathelyi közgyűlés áprilisi ülése. Szinte a szokásos.
, hogy Jordán Tamásnak bizalmat szavaz, és színházat alapít. Új színházi épületben gondolkodtak, amihez a város közel 1,4 milliárdos állami támogatást is kapott. Úgy tervezték a szombathelyi színház újdonsült társulatának - átmeneti megoldásként, míg fel nem épül a kőszínház - felújítják a Hemót (volt katonai művközpontot), amire 600 milliót terveztek be.

Grandiózus tervek - MSH-ból színház
fotó: Mészáros Zsolt

Akkoriban (is) komoly politikai viharok tépték a szombathelyi közélet egét, a jobboldal ugyanis sokallta az ideiglenes helyszínre szánt összeget, főként amikor kiderült

2008.02.01. 23:56

Balhé, botrány, bohózat - Ülésezett a szombathelyi közgyűlés

/ közélet gal. /
Szó esett az amerikai kongresszusról, a lepacsizott közbeszerzésekről, a polgármester jogairól. Kis magyar burleszk 2008 januárjából.
, a közbeszerzési pályázaton a legolcsóbb ajánlat másfél milliárd forintról szólt.

Így nyertük meg, aztán buktuk el az „AGORA Savaria- új szellemi városközpontot”

2008-ban, a májusi közgyűlés előtt néhány nappal kiírták az „Agóra pályázatot”. Ennek lényege, hogy a kormányzat a régiókban regionális szerepvállalásra alkalmas, többfunkciós, modern kulturális központ kialakítását támogatta volna. Jött az ötlet, hogy ezzel a pályázattal oldják meg a Hemo felújítását, be is adták. Októberben kaptuk a hírt, hogy a régióban egyedüliként nyert a szombathelyi pályázat, így 1,5 milliárdból a Hemóból multikulturális kultúrcentrum lehet.

Régi tervek - MSH-ból Agóra
fotó:

2009 legelején azonban közbeszólt a válság, a városatyák számoltak, s világos lett

2009.01.30. 18:31

A polgármester összevonta szemöldökét – Szombathelyi közgyűlés egy felvonásban

/ közélet gal. 4 hsz. 9 kapcs. /
„Rövid lesz” – mondja a szombathelyi Városháza előtt az egyik szocialista képviselő, amikor nem túl nagy kedvvel baktatunk a közgyűlésre. Hozzáteszi, megegyeztek a túloldallal, hogy nem lesznek politikai viták.
, hogy az új kőszínház építése legalább 10 milliárdba kerülne. Ekkora összeg megszerzésére semmi esély sem volt. Jött a mentőöv: a kőszínház pénzéből alakítsanak ki színházat a Hemóból. Maradt viszont a kérdés, mi legyen a nyertes Agóra-pályázattal? (Merthogy a Hemo nem lehet egyszerre multifunkcionális művház és színház.)

Így merült fel a következő eshetőség: a nyertes Agóra pályázati pénzt fordítsák az MSH-ra. A dolog logikusnak tűnt, hiszen világos volt, sok víznek kell lefolynia a Perinten ahhoz, hogy az MSH-ból kőszínház legyen. Az akkori ellenzék, a Fidesz képviselői viszont az MMIK-t szerették volna inkább felújíttatni, azonban egy bökkenő ezzel is akadt: az épület akkoriban ötven százalékban a megye tulajdonában állt. Végül módosításokkal, de a város az MSH-val pályázott.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bírálóbizottsága azonban nem mutatott nagy rugalmasságot az ügyben, nem támogatta a Hemóra megnyert pénz áttolását a Sportházra. A város fellebbezett, aztán a fellebbezést is elutasították.

Az ügy végére pont került, így esett, hogy a Nyugat-Dunántúl nyertes AGORA pályázat nélkül maradt, az és első körben már elnyert másfél milliárdos támogatás nem a régióba került.

Ilyen lehet az ötvenéves Sportház

A jelenlegi Agóra-konstrukcióban, amit múlt héten adott be a város, a korábbihoz képest fele annyi pénzre, 685 millió forintra lehetett pályázni. Ez egy vissza nem térítendő támogatás, de az önkormányzat úgy döntött, hogy további 73 milliós önrészt biztosít a feladatra, azért, hogy minden elképzelést meg tudjanak valósítani. A szombathelyi közgyűlés továbbá egy olyan határozatot is elfogadott, hogy ha a pályázat (TIOP 1.2.1 - AGÓRA - multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása) sikeres lesz, akkor 2014-2015-ben az MSH környezetét és a közeli Pelikán parkot is rendbe teszik. Erre 300 millió forintot szánnak.

Ilyen lehet a megújulás után
fotó: Nyugat.hu

Milyen lesz?

A tervek elkészítését az MSH tervezőjének, Károlyi Istvánnak a fia (Károlyi Antal) végezte, ő gondolta újra az épületet.

A felújítás és funkcióbővítés során közel háromezer négyzetméteren végeznek munkálatokat: a nyílászárócserétől a gépészet megújulásáig, energiatakarékosabb üzemmódra vált a ház. Új próbatermek, irodák, klubhelyiségek, információs pontok, oktatótermek, színház-, mozgásművészeti és kamaraterem kerül kialakításra. Az előtér az átalakítás után közösségi térként fog működni, és a nagyterem is új külsőt kap; a mostani lelátórendszer helyett mobil lelátó lesz, úgy alakítják át, hogy az akusztikája is javulni fog.

A befejezésig 25 hónap áll rendelkezésre, és legkésőbb 2015. június 30-ig kell átadni a megújult Sportházat.

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mape55: V*lt*k h*d f*l*j*t*s*k *s *s *z*k *lm*r*d*s* *s m*nd*n *dd*g* h*...
Riasztó állapotban van Szombathelyen a Kodály Zoltán utcai híd
Safranek Úr: M*g*rd*ml* *z * h*gy*s *rsz*g. *z *ly*n, m*nt * sz*c**l*zm*s *l*...
Kamuprofilos propagandisták akcióznak a szombathelyi politikusok Facebook-posztjai alatt
TheOldBarbers: H* b*mm*g. *s m*gm*gy*r*zz*k. L*h*t s*k*n *gy*n *z*k h*t*s* m*...
Csak azt hiszi, hogy rosszul van az oltástól
spq2s: T*r*ny*r* l*ncc*l n*m k*ll*n*? *bb*n * sz*tr*h*dt, l**p*lt v*r*...
Saját csarnokot akarnak a szombathelyi kézilabda-csapatnak
halfarkas: M**l*bb* j*bb*l*st k*v*n*nk n*k*!...
Koronavírusos lett Márki-Zay Péter