NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Tüntetés lesz holnap a színházak autonómiájáért - Ismert színészek videóban tiltakoznak

Több ezer emberre számítanak.

Több ezer emberre számítanak a szervezők hétfőn, új helyszínként a Madách térre szervezett demonstráción, ahol a kormány által készített színházigazgatói kinevezésekre vonatkozó törvényjavaslat ellen tiltakoznak. - írja az index. hu - A színházi szakemberek szerint a kormány azzal, hogy a fővárostól elvonja a színházigazgatói kinevezésekre vonatkozó jogot, pontosabban vétójogot adna az igazgatókinevezések tekintetében Kásler Miklós miniszternek, "súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját". A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát. Erről sem a színházi szakmával, sem a fővárossal nem egyeztetett senki - írják a szervezők. A tüntetés hétfőn 18:00-kor kezdődik.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Pistike39: *n *nk*bb *rt* *lv*s*sn*k g*nd*ln*m *z h**nyz*k *tt sz*r*nt*m....
Márciustól emelkednek a parlamenti fizetések, Kövér László járt a legjobban
Syper: M* * v*l*m*ny* * v*kc*n**g*z*lv*nyr*l???...
Podcast péntek: Élőben Fekete-Győr Andrással, a Momentum miniszterelnök-jelöltjével
hatszazwattos: *z *l*bb*b*l *lt*nt*k *z *r*sj*l*k; d* t*l*n *rth*t*....
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor
hatszazwattos: *lt*lt *gy *v, *s t*v*bbr* s*ncs n*rm*l*s t*j*k*zt*t*s. *z s*jn*...
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor
miki1950 : M* *ndr*s v*l*m*ny* M*t*lcsy k*rm*nykr*t*k*j*r*l? ...
Podcast péntek: Élőben Fekete-Győr Andrással, a Momentum miniszterelnök-jelöltjével