NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Fegyveres rablás: Nem ijedtek meg a szombathelyi trafikosok

Bár fel vannak rá készülve, hogy bármikor megismétlődhet a hétfői eset, ma senki sem ment remegő kézzel dolgozni.

Hétfő délután egy fegyveres férfi követett el trafikrablást a szombathely Paragvári utcában. A kiérkező rendőrök és a TEK emberei alig két órával később elfogtak egy férfit , akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Aki itt dolgozik, az számol vele

A tegnapi eset szerencsésen végződött és végül senkinek sem esett bántódása. A trafikok ma is kinyitottak és arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire ijedtek meg a szombathelyi trafikosok, így hát megkérdeztük három belvárosi üzlet alkalmazottját, remegő gyomorral mentek-e ma dolgozni, vagy ugyanolyan nyugalommal álltak-e be a pult mögé, mint tették azt a hétfői eset előtt.

Egy trafikost sem találtunk, akit elijesztettek volna a szakmától
fotó: Garai Antal Atom

A Király utcai trafikba kedves hölgy fogadott minket, éppen az árut pakolta. Elmondta, hogy hat óráig van nyitva az üzletük, öt óráig pedig szinte minden környékbeli üzlet nyitva van, így addig ő sem izgul. Öt után azonban egy kicsit aggódik már, bár félelemnek ezt sem mondaná. Azt mondta, aki ilyen üzletben dolgozik, valahol számol vele, hogy rátámadhatnak.

Párszázezer forintról van szó

A belvárosi benzinkút melletti dohányboltban folytattuk. Egy laza fiatalemberrel beszéltünk, aki őszintén nevette ki az elkövetőt.

Ki az, aki száz-, maximum százötvezer forintért ennyit kockáztatna. Én odaadnám a pénzt, nem kockáztatnék ennyiért. A tegnapi eset is mutatja, hogy egyébként felesleges ilyet elkövetni. Maximum két óráig hihette el az elkövető, hogy sikerrel járt. Félelem bennem egy csipetnyi sincs!

- foglalta össze véleményét az eladó.

Bíznak a többi vendégben

Végül a Fő tér egyik reflektált trafikjába tértünk be. Az itteni eladólány szinte meg sem állt a kiszolgálásban, de így is készséggel válaszolt. Ő azt mondta, egy cseppet sem ijedt meg az esettől, hiszen - ahogy láthattuk is - náluk folyton jönnek ki, be az emberek.

Volt már olyan eset

- mesélte az eladó -,

hogy egy ittas férfi kötekedett vele, ám egy törzsvásárló pillanatok alatt kikísérte. Ez is mutatja, hogy igazából nincs mitől félni - mondta.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacsg: N*m *zt m*ndt*m, h*gy *z j*. Cs*k * t*nyt k*z*lt*m. *gy *pt*v*t,...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
miki1950 : *z v*l*b*n * l*tsz*t. * f*l*l*mb*n t*rt*s n*gy*n s*k*kn*k b*f*gj...
Pálinkás József új pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson
subi2: *gy *g*z* "*lr*tt*nt*" *t*l*t....
Földre dobta a maszkját, aztán verekedésre hívta az őt igazoltató rendőröket és katonákat
miki1950 : M*gy*r*rsz*g k*rm*ny*n*k *z n*m f*j. *z *ll*m* *d*k *tt*l m*g b*...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
kaulike: d* sz*r*nt*m *s v*dk*t v*zsg*lt*k, m*g *z *s *k* *rt* * b*r*ms*g...
Más orosz vakcinát teszteltek, mint ami forgalomba kerülhet