NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A trafiktörvény „az államosított korrupció iskolapéldája”

A szocialisták visszacsinálják az egészet,ha módjuk lesz rá. Szombathelyen a nyertesekről Hende Csaba döntött – hangzott el egy mai sajtótájékoztatón.

A Belsikátorba hirdettek meg sajtótájékoztatót a szombathelyi szocialisták, a jelenleg könyv- és ajándéküzletként működő bolt kirakatában felirat:

Itt 2013. július 1-én Nemzeti Dohánybolt nyílik

. A kirakatára gyorsan ki is ragasztottak néhány plakátot, ezek a Facebookon keringenek, és egy Traffik maffia című, persze képzelt filmről szólnak, amit Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal rendezett, a magyar kormány mutatja be, a producer Simicska Lajos, zene: Palcsó Tamás.

Több mint gyanús

Ipkovich György és Nemény András országgyűlési képviselők, valamint Czeglédy Csaba, a városi közgyűlés MSZP-SZTKE frakciójának vezetője sorakozott fel a bolt és a plakátok előtt. Ipkovich kezdett, azzal, hogy Vas megyében siralmas eredményt

2013.04.23. 09:44

Ők árusíthatnak dohányt Vas megyében

/ közélet 11 hsz. /
Tegnap kiderült, kik nyerték a dohányárusítási jogokat. Közöljük a listát, és utánanézünk kicsit az ügynek.
hozott a pályázat, Szombathelyen a 40 nyertes között csupán két kereskedő van. De ez még mindig több mint például Kőszegen, ahol egy sincs. Gyanítják, hogy ez nem véletlen – mondta.

Bemutatja: a magyar kormány
fotó: Mészáros Zsolt

Nemény szerint viszont ez már több mint gyanús, hiszen előre lehetett látni, hogy botrányba fullad a pályázat. Már a törvény előkészítésekor látszott, ugyanis a törvényjavaslatból elfelejtették kivenni annak a dohánylobbista cégnek a nevét, amelyik előkészítette az egészet.

És nem csak a törvény előélete gyanús, hanem az utóélete is, mivel az országgyűlés épp ma délután szavaz arról, miszerint a dohánygyárakat kötelezik arra, hogy a kereskedőknek legalább tíz százalékos árrést biztosítsanak.

Így működik a Fidesz

A pályázat eredménye meg egyszerűen botrányos, hiszen sok helyen nem csak a fideszesek rokonai, barátai nyertek, hanem egyenesen maguk a fideszes képviselők. Eközben a hivatalos kommunikáció arról szólt, hogy munkanélküliek, csökkent munkaképességűek számára adnak lehetőséget.

Ígérik, hogy visszacsinálják
fotó: Mészáros Zsolt

Nemény bejelentette, ha az MSZP hatalomra kerül, megszünteti ezeket a koncessziókat és új, tiszta pályázatokat írnak ki a dohánytrafikokra. Szerinte az is felháborító, hogy a pályázatnál kizárták a jogorvoslat lehetőségét, így már önmagában törvénytelen az eljárás.

A képviselő szerint ez a történet világosan mutatja, hogyan működik a Fidesz, gondoljunk csak a közbeszerzésekre, a Közgépre, a Simicska-Nyerges párosra is. Az így megszerzett haszon egy részét aztán visszaforgatják a kampányfinanszírozásba.

Hende Csaba döntött?

Czeglédy Csaba az államosított korrupció iskolapéldájának nevezte az ügyet. Pár hónap alatt végigvitték a dolgot, először államosítottak, aztán privatizáltak, ami azért egyedülálló módszer.

Czeglédy: Az államosított korupció iskolapéldája
fotó: Mészáros Zsolt

A szombathelyi nyertesek közül megemlítette Baranyai Tibort és a Baki családot

2013.04.23. 18:17

A kiválasztottak – Ők mérgezhetnek dohánnyal

/ közélet 30 hsz. 2 kapcs. /
Őrző-védő kamara vezetője, kick-boxer a dohánykoncesszió szombathelyi nyertesei között.
akik – szerinte – a Fidesz holdudvarához tartoznak, és Rogán Antal munkatársát
2013.04.24. 10:55

Rogán munkatársának testvére öt dohányboltot kapott

/ közélet 11 hsz. /
Folytatjuk kutatásunkat a dohánykoncesszió szombathelyi nyertesei után. Van meglepetés.
is. Czeglédy szerint teljesen kézivezérelt a dolog, a pályázatokat a Fidesz helyi vezérkara újszerű pártbizottságként véleményezte, a végső döntést pedig a választókerületi elnök, Hende Csaba mondta ki.

Czeglédy szerint ezt a folyamatot kell feltárniuk a hatóságoknak, és felszólította a helyi Fideszt, hogy ha egy kis becsület és tisztesség van bennük, akkor visszaveszik az öt trafik koncesszióját Baranyai Tibortól, vagy ő visszaadja azokat.

Tátott szájjal nézik

Ipkovich hangsúlyozta, az egész pályázatot vissza kellene vonni, és új, tiszta eljárást indítani. Ha ez nem történik meg, akkor felhívja a nyertesek figyelmét, hogy ne számítsanak húsz éves koncesszióra, mert azokat vissza fogják vonni, ha lehetőségük lesz rá.

Ipkovich: Ne számítsanak húsz éves koncesszióra
fotó: Mészáros Zsolt

A képviselő szerint furcsa, hogy a szombathelyi városvezetők meg sem szólalnak az ügyben, csak tátott szájjal nézik, ahogyan évtizedek óta ebből élő emberek és családok

2013.04.25. 06:59

Kíméletlenül elbántak a régi trafikosokkal

/ közélet 11 hsz. 2 kapcs. /
A pályázaton sikertelen kereskedők zöme kénytelen lehúzni a rolót, sokakra megélhetési gondok várnak.
veszítik el a megélhetésüket.

Czeglédy hozzátette, ezért is kérte a múlt heti közgyűlésen, hogy beszéljenek az ügyről, de leszavazták. Mint mondta, valóban nehéz megvédeni azt, hogy a több évtizedes gyakorlattal rendelkezők kiestek a kiskereskedelem ezen ágazatából. Kijelentette, választani kell az államosított korrupció és a teljesen tiszta rendszer között.

Fidesz: Egy adócsalásért jogerősen elítélt szocialista politikus vádaskodik

Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi választókerületi elnöke a leghatározottabban visszautasítja Czeglédy Csaba, az MSZP Vas megyei politikusának hazug és alaptalan vádjait. Felháborító, hogy egy olyan ember vádaskodik alaptalanul, mint Czeglédy, akit adócsalás miatt korábban jogerősen szabadságvesztésre ítéltek és most az MSZP városi frakcióvezetője.

A Fidesz szombathelyi szervezete ezúton is szeretné világossá tenni és hangsúlyozni, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről 2012. évi CXXXIV. törvény, közismertebb nevén a trafiktörvény 5. §.-a világosan rögzíti, az állam nevében a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a nemzeti fejlesztési miniszter – illetve az általa a törvény felhatalmazása alapján létrehozott 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság – jogosult.

Rosszindulatúak és alaptalanok tehát azok a vádak, amelyeket a Magyar Szocialista Párt három Vas megyei politikusa fogalmazott meg sajtótájékoztatóján. Különösen felháborítóak a Fidesz szombathelyi választókerületi elnökével szemben Czeglédy Csaba, a Magyar Szocialista Párt Vas megyei politikusa által megfogalmazott állítások.

Hende Csaba ezért a leghatározottabban visszautasítja a minden alapot nélkülöző közléseket, amelyeket nem csak bizonyítékokkal nem támasztotta alá az MSZP szombathelyi frakciójának vezetője, de ugyancsak felháborító, és a megfogalmazott állítások hitelességét önmagában is megkérdőjelezi a tény, hogy az azokat megfogalmazó politikus, éppen az a Czeglédy Csaba, akit korábban adócsalás miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Mindez talán nem mellékes a közlések komolyan vehetőségét illetően. Hende Csaba vizsgálja a szocialista politikusokkal szembeni jogi lépések megtételének lehetőségeit.

Fidesz Szombathelyi Szervezete


Hogyan nyertek a haverok a trafikpályázaton? - adatigénylést adott be a Transparency International

A trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát közérdekű adatigényléssel kérte a mai napon a Transparency International Magyarország, az atlatszo.hu oknyomozó újságíró portál, a hvg.hu, az index.hu, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület. A szervezetek az adatokat egyszerre kérték a nemzeti fejlesztési minisztertől és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től .

A trafiktörvény megalkotása, valamint a pályázatok lebonyolítása során felmerült problémák súlyos korrupciós lehetőséget mutattak. A trafiktörvény azt bizonyítja, hogy a korrupció rendszerszintű, mert javarészt kormányközeli érdekcsoportok kapták meg a biztos bevételt jelentő lehetőségeket. A koncepciót és magát a törvényjavaslatot az akkori frakcióvezető barátja készítette, akinek üzleti érdeke fűződik az új szabályozáshoz. A pályázatok és mellékletei, valamint a bírálat menete és dokumentumai nem nyilvánosak, így nem lehet megállapítani, hogy az elbírálás korrekt volt-e.

A trafiktörténet az ún. state capture tipikus példája, amikor közhatalmi döntéshozatalt a közérdek helyett magánérdekek vezérlik, centralizált, jól kidolgozott rendszerben. A konstrukció lényege, hogy az így megalkotott jogszabályok legálissá teszik a visszaéléseket. A Transparency International felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország a múlt héten mutatta be Londonban a Nyílt Kormányzati Együttműködés keretében tett antikorrupciós vállalásait. A nemzetközi közösség előtt bemutatott kormányzati akcióterv intézkedései azonban messze nem alkalmasak az ilyen típusú visszaélések megfékezésére.

Kapcsolódó

2013.04.29. 16:38

Fidesz: egy adócsalásért jogerősen elítélt szocialista politikus vádaskodik

/ vélemény 8 hsz. 1 kapcs. /
Hende Csaba szerint "felháborító, hogy egy olyan ember vádaskodik alaptalanul, mint Czeglédy."

2013.04.25. 06:59

Kíméletlenül elbántak a régi trafikosokkal

/ közélet 11 hsz. 2 kapcs. /
A pályázaton sikertelen kereskedők zöme kénytelen lehúzni a rolót, sokakra megélhetési gondok várnak.

2013.04.24. 10:55

Rogán munkatársának testvére öt dohányboltot kapott

/ közélet 11 hsz. /
Folytatjuk kutatásunkat a dohánykoncesszió szombathelyi nyertesei után. Van meglepetés.

2013.04.23. 18:17

A kiválasztottak – Ők mérgezhetnek dohánnyal

/ közélet 30 hsz. 2 kapcs. /
Őrző-védő kamara vezetője, kick-boxer a dohánykoncesszió szombathelyi nyertesei között.

2013.04.23. 09:44

Ők árusíthatnak dohányt Vas megyében

/ közélet 11 hsz. /
Tegnap kiderült, kik nyerték a dohányárusítási jogokat. Közöljük a listát, és utánanézünk kicsit az ügynek.

Hozzászólások (13)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Igaz: N* m* * br*ssz*l* b*r*kr*t*k p*r*ncs* ?...
Bár találkozott Dobrev Klárával, a szombathelyi polgármester tesztje negatív
Igaz: *z *g*szs*g*gy*t st*d**n*kk*l k*ll k*mp*nz*ln* , *z s*g*t ....
Lesz másik: 19 milliárdból épülhet a nyíregyházi stadion
rheingold1926: H*t *g*n **sztr**b*n t*dj*k, h*gy * ny*j *mm*n*t*s *l*r*s**g n*n...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat
Igaz: J*l cs*n*lj*k . *gy k*v*s*bb*n v*sz*k b* h*zz*j*k *zt * n*th*t ....
Ha oda indulna: minden Kínába utazó külföldinek kötelező lesz az anális Covid-teszt
Igaz: *z **r*p** Gy*gysz*r*gyn*ks*g t*gj** * gy*gysz*r*p*r m*ff**j*b*l...
Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a felmérést, hogy a Szputnyik V megfelel-e az EU szabványainak