NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Kigyulladt és porig égett egy toronyház Londonban

A lakókat még mindig mentik az épületből, még nem tudni, hogy vannak-e áldozatok.

Kigyulladt szerdára virradó éjszaka egy huszonnégy emeletes lakóház London nyugati részén, mintegy kétszáz tűzoltó próbálja megfékezni a tüzet.

Rendőrségi források szerint két embert már kezelni kellett füstmérgezéssel, többen sérüléseket szenvedtek. Szemtanúk szerint a lakók zseblámpák fényénél próbálják elhagyni az épületet, egyelőre folyik az evakuálásuk. Andy Moore, a BBC újságírója szerint megvan a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik.

Az 1974-ben épült, 129 lakásos toronyházat nemrég újították fel 10 millió fontért, vagyis több mint 3 és fél milliárd forintért.

A rendőrség a környékbéli épületek lakóit is kitelepíti, mert az égő toronyházról folyamatosan hullik az égő törmelék. Sajtóértesülések szerint a tüzet műszaki hiba okozhatta. Félő, hogy az evakuálás után még mindig vannak benn rekedt emberek. Sok tűzoltó és mentőkocsi van a helyszínen, a tűzvész körzetét lezárták.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Horváth Zsolt: T*szt* B*lk*n! *gy n*mz*tk*z*, f* k*zl*k*d*s* v*n*l*n t*ty*gh*tn...
Megmutatjuk, mi okozta a nagy közlekedési káoszt a 86-os úton
kriszpo: * v*r*nd*s*g *s*t*n *z *ls* k*t tr*m*szt*rb*n n*m *dh*t* C*v*d *...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
Kari: T*m*g*tj*-* *n, h*gy k*sk*r* gy*rm*k*kn*k k*zn*v*l*s* *nt*zm*nyb...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta
Kari: T*m*g*tj*-* *n, h*gy k*sk*r* gy*rm*k*kn*k k*zn*v*l*s* *nt*zm*nyb...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta
kriszpo: *z*k * v*d**lt*s*k k*pr*b*lt, r*g*n k*f*jl*szt*tt v*d**lt*s*k. *...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás