NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Több mint kétezren vonultak az első vidéki Pride-on

A pécsi Pride-al párhuzamosan ellentüntetés is volt a városban.

Lezajlott az első vidéki melegfelvonulás Magyarországon, amelyet Pécsen tartottak meg. Az eseményre már január óta gyűjtöttek a fővárosi melegfelvonulás szervezői. A rendezvényt a Diverse Youth Network (DYN) szervezte, melynek mottója: „Bárhol Szabad” . A felvonulást az egyhetes Freedom of my Identity Emberi Jogi Fesztivál előzte meg.

Már délután három órakor gyülekeztek az emberek a Kossuth téren, ahonnan délután négykor kezdett el vonulni a tömeg. A PécsMa.hu szerint a felvonuláson mintegy 1200−1300 ember gyűlt össze a Kossuth téren. A menet a Szent István térre érkezve 2000−2500 felvonulóval érkezett meg, ezzel szemben az ellentüntetők száma mindössze 130-ra volt tehető.

Kezdődik a Pécs Pride!!! Több, mint ezer fő várakozik a már most gyülekezőnél, hatalmas élmény itt lenni Magyarország első vidéki Pride-ján − osztotta meg közösségi oldalán a Budapest Pride.

A szervezők közösségi oldaláról kiderült, hogy szoros az együttműködés a rendvédelmi szervekkel, és több mint száz önkéntes és kamerás jogi megfigyelő dolgozik a részvevők biztonságáért – írja az Index .

Az eseményről már Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje is bejelentkezett közösségi oldalán. A videón a háttérben Cseh Katalin és egy Meseország mindenkié plakát is feltűnt.

Azért jöttünk el, mert minden magyar egyelő, és nem szeretnénk, hogy bárkit is azért kirekesszünk, mert másképp szeret, mint a többség − fogalmazott a politikus, aki elmondta álláspontját, miszerint Magyarországon is engedélyezni kellene a melegházasságot. 

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a XXI. századot sok színnel festjük − tette hozzá Fekete-Győr András, aki elmondta, hogy nagyon sokan elmentek az eseményre.

Hozzászólások (12)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : * 40. hsz - r* v*r*m * v*l*sz*t, m*rt *z 2006 *sz*n*k * l*ny*g*....
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : J* sz*k*s*d sz*r*nt sz*p*sd *d*s j* *ny*d*t! *rr* m*nd*g g*rj*ds...
Hende Csaba moziban járt
győzelem: *z * l*sz*z*l*k*lt *r*g sz*p*k* *ly*nk*r m*r m*g*r*l s*m t*d. *z...
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : H* *gy d*m*kr*t*k*s v*l*szt*s*n m*gv*l*szt*tt m*n*szt*r*ln*k*t *...
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : *rt*tl*n*l *lsz*nv*dt*k 2006- *t. B*z*ny*r* v*lt *ly*n *s. * t*...
Hende Csaba moziban járt