NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Több mint 100 autóst vezetett bele a sártengerbe a Google Maps

Újabb figyelmeztetést kaptunk arra vonatkozóan, hogy ne bízzunk meg száz százalékig a modern technológiában, még akkor sem, ha lépten-nyomon mesterséges intelligenciáról és gépi tanulásról hallunk.

A Google Maps a múlt hét vasárnap például mintegy 100 coloradói autóst vezetett bele a semmibe, amikor egy karambol miatt kerülőutat javasolt számukra a denveri repülőtérre. Túl szép is volt a dolog, hogy igaz legyen.

Mint a CNN beszámolt róla , az alternatív útvonal egy földútra vitte őket, ami önmagában még nem feltétlenül gond, azonban a földút egy idő után sártengerré változott, amibe az autók beleragadtak. A problémát leginkább az okozta, hogy egymást követték az autósok, így amikor az első gépjárművek elakadtak, a többiek már nem nagyon tudtak mit tenni.

fotó: Forrás: CNN.com

Connie Monsees is a repülőtérre tartott a férjéért, amikor a Google azt javasolta számára, hogy az 53 perces út helyett válassza a 23 perces kerülőt. Úgyhogy szépen követve az utasításokat, lekanyarodott az útról. Mivel látta, hogy mások is így tesznek, azt gondolta, hogy minden rendben lesz. Nem egészen úgy alakult.

Szerencséjére az autója összkerékmeghajtású, így ki tudott kecmeregni a sárból. Ráadásul felvett még két embert, és kivitte őket is a repülőtérre, így még elérték a járatukat.

A Google az esettel kapcsolatban közölte, hogy több tényezőt vesznek figyelembe az utak megítélésénél, és mindig a legjobb megoldást próbálják választani. Ugyanakkor felmerülnek váratlan körülmények, így például közbeszól az időjárás. Ezért arra bátorítják a sofőröket, hogy mindig figyeljenek a helyi szabályokra, maradjanak éberek, és használják a józan paraszti eszüket is vezetés közben. Ne csak a GPS-t.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Katka: T* p*d*g l*h*tt*k *r*sz-k*n* s*ggny*l**! V*l*szth*tt*k m*ly*k *z...
Orbán Viktor levelet írt Manfred Webernek: kiléphet a Fidesz a Néppárt frakciójából
Katka: M* v*n * r*nd*lk*z*sb*n?...
Orbán Viktor levelet írt Manfred Webernek: kiléphet a Fidesz a Néppárt frakciójából
Katka: M*ndj*k * h*z*gs*g j*bb*n f*j m*nt *z *g*zs*g! *n sz*r*nt *z *...
Orbán: „Oltva vagyok”
Katka: *tt*l f*gg m*ly*n*k *z *lv*r*s*k v*l*m*v*l sz*mb*n! Sz*rb**b*n ...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
Katka: *dr* *n *s *gy tr*ll, m*r *ln*z*st, m*rt m*nd*g h*ly*s*g*kk*l m*...
Karácsony Gergely elkérte a kormány által nem lehívott EU-s vakcinákat Budapestnek