NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Ajánló

Mit százak? Tízezrek szívják a Falco-gyár füstjét

Nem lesz még mérőműszer, hiába ígérték meg a lakóknak. A szombathelyi gyár négy hónap haladékot kapott. A lakosság türelmével játszik a hatóság - állítja Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba, a szombathelyi szocialisták frakcióvezetője szokatlan helyszínt választott a mai sajtótájékoztatójának, a Thököly utcai kebabos előtti placcot. Kezében pedig egy "1560-as" táblával nyitott. A téma a Falco-gyár környezetterhelése. A helyszín viszont nem véletlen, lemérték ugyanis, hogy pontosan eddig ér el a gyár füstje.

Sajtótájékoztató a Falco-gyárról
fotó: Mészáros Zsolt

1560 jelentősége: ennyi méter a hatósugara Szombathelyen a Falco-gyár környezetterhelésének. (Mivel a Falco rendkívül ideges, amikor füstje kapcsán környezetszennyezésről beszélnek, úgyhogy maradjunk következetesen a terhelés szónál mi is.)

A környezetterhelésnek tehát, nem a környezetszennyezésnek

Ahogy az ellenzéki frakcióvezető közölte, az utóbbi időszakban a forgácslapgyár több eljárást is indított azon szombathelyiek ellen, akik a gyár "környezetszennyezése" ellen szót emeltek. Legutóbb éppen kedden mentették fel a lakók képviselőjét, Tóth Jánost,

2015.09.22. 16:25

A Falco-gyár beperelte, a bíróság felmentette a tiltakozó lakót

/ aktuál 10 hsz. /
Tóth János többször is felszólalt a környezetszennyezés miatt, a gyár bíróság elé citálta. Ma felmentették.
akit rágalmazásért jelentettek fel. A bíróság azonban bűncselekmény hiányában megszüntette ellene az eljárást. De a Falco beperelte már Nemény Andrást és Czeglédyt is,

akik eddig kritizálták őket, azok ellen mind eljárást indított a gyár.

Sajtótájékoztató a Falco-gyárról
fotó: Mészáros Zsolt

Ezért is kíváncsi most arra Czeglédy, hogy vajon mit lép a Falco Hende Csaba mai nyilatkozatáért, beperlik-e őt is?! A megyei napilapban közölt interjújában ugyanis az országgyűlési képviselő sem mond mást a gyárról, minthogy

a hihetetlen mennyiségű szennyezett gőz, amely beteríti egész Szombathelyt, messziről látszik, és joggal zavar minden helyi polgárt

. Valamint azt, hogy

a mostani helyzet nem tartható fenn, ezzel a látvánnyal, szaggal és zajjal nem akarunk tartósan együtt élni.

És ha beperlik Hendét, ő vajon él majd mentelmi jogával, vagy lemondva róla belevág a perbe? - kérdezi Czeglédy.

Nem lesz még mérőműszer, hiába ígérték meg a lakóknak

Az eljárások alatt egyébként az is bebizonyosodott, hogy

a Falco a zajra vonatkozó határértékeket sem tudja tartani. Csak azt tudta mondani, hogy a szennyezőanyag kibocsátása határon belüli, de ez közel sem azt jelenti, hogy nulla.

Évi kétszeri méréssel azonban nincs a lakóknak reális képük arról, mekkora valójában a környezeti terhelés.

Falco-gyár március 15-én
fotó: BZ

Épp ezért a korábbi lakossági tiltakozás eredményeképpen arra kötelezte a környezetvédelmi hatóság a Falcót, hogy egy folyamatos mérőberendezést helyezzen bele abba a kéménybe, ami a legtöbb füstöt bocsátja ki. Ezt a berendezést most szeptemberbe kellett volna a kéménybe beépíteni.

A lakosság türelmével játszik a hatóság

A Falco azonban méltányossági kérelemmel fordult a hatósághoz, azt kérte, hogy csak hat hónappal később helyezhesse el ezt a mérőberendezést. A hatóság erre négy hónap haladékot engedélyezett a gyárnak. Miért? Ezt a határozatot mi is kézhez kaphattuk Czeglédytől, amit egyébként Harangozó Bertalan, kormánymegbízott nevében és megbízásából Bencsics Attila, főosztályvezető írt alá. Ahogy Czeglédy fogalmazott, ez nonszensz: hiszen a lakosság türelmével játszik a hatóság.

Sajtótájékoztató a Falco-gyárról
fotó: Mészáros Zsolt

Továbbá Czeglédy szerint skandalum, hogy a Falco további károkat okozva akarja módosítani a szombathelyi rendezési tervet. Év elejétől bent van az a kérelme az önkormányzatnál,

amely alapján önkormányzati utakat akar magánutakként megvenni a Falco, tovább akarja a gyárnak és környékének az ipari jellegét erősíteni.

1560 méteres hatósugár, emelte ki Czeglédy, a Falco környezetterhelésében nem pusztán a környéken élő pár ezer ember érintett, hanem "tízezret is meghaladja a közvetlenül érintettek száma."

Czeglédy Csaba szerint tehát:

  • abba kellene hagyni a titkolózást;
  • rá kellene szorítani a kormányzatot, kötelezze a Falcót a mérőberendezés azonnali telepítésére és használatára;
  • mert a Falco-gyár érdekénél sokkal fontosabbak a lakók érdekei;
  • több tízezer ember érdeke, hogy pontos mérési eredményt kapjanak, nemcsak a környéken élőké.
  • Kapcsolódó

    2015.09.22. 16:25

    A Falco-gyár beperelte, a bíróság felmentette a tiltakozó lakót

    / aktuál 10 hsz. /
    Tóth János többször is felszólalt a környezetszennyezés miatt, a gyár bíróság elé citálta. Ma felmentették.

    Keresés