NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Na tippeljenek, ki a szombathelyi DK polgármester-jelöltje?!

Nagy meglepetésre senki se számítson, mert pusztán abból a tényből, hogy a szombathelyi DK-sok a helyi MSZP irodájába invitálták a sajtót, sejthető volt a végeredmény.

Szuhai Viktor, a DK helyi elnöke sok konkrétummal nem rukkolt elő, a mai bejelentésük ennyiben össze is foglalható: pártjuk a szocialista jelöltet, dr. Ipkovich Györgyöt támogatja. Elviekben már meg is történt a megállapodás, de még semmi sincs aláírva. A lényeg: közös baloldali összefogás van kibontakozóban, amelyben az MSZP-n és a DK-n kívül az Éljen Szombathely! Egyesület, az Együtt, a PM, és Szolidaritás is benne van. A tárgyalások még nincsenek lezárva, a lista még bővülhet. Annyi biztos: a választási programjukat már együtt, közösen dolgozzák ki.

DK sajtótájékoztató
fotó: Mészáros Zsolt

A DK-s Szuhai Viktor indoklásként elmondta, azért támogatják Ipkovichot - mert úgy látják, mint szakmailag mint emberileg maximálisan megfelel ennek a feladatnak, polgármesterként is nyolc éven át bizonyított. Teljes mellszélességgel kiállnak mellette, hogy:

végre legyen újra egy olyan polgármestere a városnak, akihez egy átlag ember, bármilyen problémájával bármikor fordulhat.

A DK nem nyugdíjas párt

A DK célja egyébként Szombathelyen három közgyűlési hely megszerzése. Országosan annyi tudható, hogy a baloldali pártok a választási körzetekben mindenhol helyi megállapodásokra készülnek. A DK-sok helyi szinten tesznek javaslatokat arra, hogy kiket támogatnának, és ha a jelöltek célkitűzései a párt érdekeivel nem ütköznek, akkor a győzelem érdekében mindenképpen összefognak, nincs más lehetőségük.

Kérdésünkre még elmondták, hogy a szombathelyi DK körülbelül egy éve alakult, 50 taggal bír, és létezik ifjúsági szervezetük is, de tagjaik többsége aktív fiatal vagy középkorú. Létszámuk folyamatosan nő. És nem igaz, hogy az MSZP-ből igazolnak át a legtöbben hozzájuk, főként olyan tagjaik vannak, akik soha sem voltak pártagok.

Hozzászólások (15)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

palig: *ssz*s k*r*kp*r *t *ly*n *l h*ny*g*lt j*rj*t*k *s l*s*t*k h*gy s...
Nem takarítják a Külső-Nárai út kerékpárútját - írja olvasónk
miki1950 : *z *lt*l*d l**rt*kk*l m*x. *gy*t*rt*k. V*n*tk*zt*tv* *z *dd*g b...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
elbandi: *h, h*gyd. *m*g m*gv*n n*k*k * c*rk*sz, *dd*g n*ncs b*j. :) m* ...
Ellenzéki előválasztás: még nem tudni, hogyan jelentkezhet, aki szavazni akar
miki1950 : N* b*ntsd, m*rt *g*z*t b*sz*l, m*gh* f*lt*t*l*s m*db*n *s m*ndj*...
Rusvai szerint hamarosan visszatérhet a kötelező maszkviselés
elbandi: v*gy n*m k*n* * f*csk* f*szk*k*t l*v*rn*... :/...
Annyi a szúnyog Győrben, hogy a polgármester a lakosok segítségét kéri