NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Talált egy táskát egy győri parkolóban hagyott autó mellett, elsétált vele – most keresi a rendőrség

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a képen látható ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. február 1-én 18 óra 30 perc és 19 óra 30 perc között, Győrben a Vasvári Pál utcában, egy parkoló autó mellett felejtett táskát - a benne lévő mobiltelefonnal, készpénzzel, bankkártyával és személyes iratokkal együtt – megtalált és magával vitt, azonban a talált tárgyakat nem juttatta vissza tulajdonosának.

Az elkövetőről egy biztonsági kamera felvételt készített.

fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: "T*m*g*tj*-* *n, h*gy k*sk*r* gy*rm*k*kn*k f*jl*d*s*k*t b*f*...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta
duehebdud: N*gy*n s*jn*l*m *z*k*t, *k*kn*k *z *z*m*ny*g *r*r*l * l*x*s j*t ...
Soha nem volt még ilyen drága a benzin Magyarországon
duehebdud: T*lj*s m*rt*kb*n *gy*t *rt*k v*l*d. *z *t *s t*rm*f*ld k*z*tt *...
Megmutatjuk, mi okozta a nagy közlekedési káoszt a 86-os úton
kriszpo: *k*n*k "*tl*g*s" * k*r*s*t* (n* m*nj*nk b*l* m* *z *tl*g...
Soha nem volt még ilyen drága a benzin Magyarországon
joska01: H*ly*s! J* d*nt*s! *llj*nk k* * j*g**nk*rt!...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta