NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Tudta, hogy már mobilapplikációban is megtalálja a szombathelyi buszok menetrendjét?

Nem mindentudó, de a semminél sokkal több.

Szombathelyen összesen 32 helyijárat közlekedik. Aki mindennap utazik, annak persze nem nem számít a menetrend, mert fejből tudja a számára fontos indulási és érkezési időpontokat, de aki csak alkalmanként, annak nehezebb a dolga. Elvileg persze megtalálható minden az ÉNYKK honlapján, de onnan előbányászni nem túl barátságos feladat.

A 21. századi, mobiltelefonon felnőtt ember rögtön azt kérdezi, hogy vajon van-e valamilyen megoldás erre. Létezik-e olyan dolog, amivel könnyen és gyorsan lehet tájékozódni?

Nos, minket is meglepett, amikor kiderült, hogy van egy ilyen applikáció: a Play Áruházban található egy ironPhoenix nevű alkalmazás, ami Szombathely mellett Győr buszainak menetrendjét is tartalmazza.

Tegyük hozzá gyorsan, az applikációt nem az ÉNYKK, hanem egy magánszemély fejlesztette.

Két dolog közül választhatunk, ha megnyitjuk az appot.

Az egyik lehetőség, hogy GPS segítségével beméri a tartózkodási helyünk, és így javasol hozzánk közel eső, hamarosan induló buszokat. A másik mód, hogy mi választjuk ki, hogy honnan szeretnénk elindulni, és így keressük meg a megfelelő járatot.

fotó: Nyugat.hu

Leteszteltük az alkalmazást, valóban működik, ráadásul offline is használható.

Nagy hátránya, hogy csak a kiindulópontot választhatjuk ki, az érkezésit nem, és ugyanígy elakadunk az átszállással. Így gyakorlatilag nem tudunk utazást tervezni, ami azért alapkövetelmény ebben a műfajban.

Mivel magánember van az alkalmazást mögött, azt sem tudjuk, hogy ha az ÉNYKK megváltoztatja egy járat közlekedési idejét, mennyi idő alatt kerül be a frissítés az appba.

De a semminél sokkal több, és amit tud, azt magabiztosan és felhasználóbarát módon tudja.

Hazánkban azonban korántsem ez az egyetlen hasonló próbálkozás. Az ÉNYKK menetrend online Győrre és Sopronra már fut. Ide már szükséges az online kapcsolat, viszont cserébe élőben követhetjük a buszokat.

Veszprémben pedig a múlt évben alapított V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft.-nek van egy V-Busz Utas alkalmazása. Ez egy rendkívül letisztult felületen tájékoztatja az utasokat. Hasonlóan az előzőhöz, itt is szükséges internet, mivel csak így értesülhetünk a buszok aktuális helyzetéről.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*nth* *gy h*t* *zt m*r *lv*st*m v*ln*, cs*k *pp*n n*m *rk*z*tt ...
Újabb nagy adag orosz vakcina indult útnak vasárnap Magyarország felé
gaful: * k*n** v*kc*n* s*mm*v*l s*m r*ssz*bb,m*nt * t*bb*!* f*l Sz*rb**...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
Vasi: *tt n*m *s *z * l*gn*gy*bb pr*bl*m*,h*gy k*t m*v*l *lt*n*k b*, h...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
fgzb: M**t*n sz*nt* * t*lj*s s*jt* * t* k*z*t*kb*n v*n, *m*t *l*p*s*n ...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
angelica: G*nd*l*m *z cs*k *nny*t j*l*nt, h*gy * k*n** v*kc*n* *s m*gk*pj*...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?