NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Lassan elkészül a tükörsima úttest és a bicikliút az Újvilág utcában, de a leharcolt járda marad a régi

Ráadásul ha minden igaz, a csapadékelvezetés is hagy néhány kivetnivalót maga után – de csak az egyik oldalon. Vajon miért?

Nagyjából másfél hónapja foglalkoztunk a szombathelyi Újvilág utca átépítésével egy olvasónk megkeresése miatt. Történt ugyanis, hogy mint arra rájöttünk, uniós támogatásból hozzáláttak az úttest újraaszfaltozásához, de kiderült, hogy a ramaty állapotban lévő járda marad a régi.

Még több képért kattintson!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Sajnos nem értjük, hogy a járda miért nem tartozik az útjavítás sorába. A járdánkat valamikor a 60-as években magunk raktuk le, abból a kőből, amit az akkori tanács hozatott. Mivel lassan negyven éve történt a kőlapok megmozdultak, botladozunk rajta. Megkérdeztük az itt dolgozókat, de ők nem tudnak választ adni

– írta akkor olvasónk, akit akkor csak P-ként említettünk. Azt is hozzátette, hogy többször is felkeresték már a lakók a városrész képviselőjét, a fideszes Ágh Ernőt a járda miatt, de érdemi választ egyik alkalommal sem kaptak. Mindössze egy egyszerű nemmel válaszolt, de volt akinek felajánlotta, hogy hozat neki anyagot, és rakja le saját maga.

Akkor kollégánk is kiment az Újvilág utcába, hogy megnézze, mi a helyzet, és elküldtük kérdéseinket Ágh Ernőnek is, de választ azóta sem kaptunk. Időközben viszont szépen haladtak a munkálatok, így a minap újabb levelet kaptunk olvasónktól. Kimentünk hát ismét a helyszínre, ahol össze is futottunk olvasónkkal, aki most már nevét és arcát is felvállalta.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Íme Prejczer Paula levele:

Az Újvilág utca átépítése előtt kerestem meg Önöket. Most, hogy a befejezésnél tartanak, ismét kérem Önöket, hogy nézzék meg mi történt. Ha már járdát nem kaptunk és vízelvezetést, kerékpárutat sem – csak az autósok szép sima aszfaltot – meg kellene nézni, hogy hogyan kötötték össze az úttestet és a vendégjárdát. Az Újvilág és a Fogaras utca sarkánál lévő teleknél legalább (a diófák résznél) legalább 20-25 cm-rel magasabb az úttest. Ez azt fogja eredményezni, hogy az összes víz majd oda gyűlik össze és lesz egy szép kacsaúsztatóm. Kértem, hogy tegyenek ez ellen valamit, erre ma hoztak ide egy kis földet, ami semmit sem fog érni.

Hiába jeleztem az építésvezetőnek, de a régi/új képviselőnek is, a 'füle botját' sem mozdítja. Bár az egyik szomszéd szerint végigkerekezett az utcán és dicsérte, hogy milyen szép. Hozzám nem jött el, nem is válaszolt a leveleimre.

A kapubejárókat hol megcsinálták, hol nem. Nem tudom ezért fizettek-e a lakók, vagy csak 'szerelemből' csinálták meg. Jó lett volna ezt előre mindenkivel megbeszélni és azután cselekedni.

Azt sem tudom mikor lesz az átadás, szalagvágás, mert azon nagyon szívesen ott lennék.

Köszönettel Prejczer Paula, Fogaras u.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Paula a helyszínen elmondta, hogy az elején még azt ígérték a lakóknak, hogy az út szintje nem lesz magasabb a járdánál. Most viszont már jól látni, hogy jó 10-15 centivel magasabb lett.

A vízelvezetés is érdekesen lett megoldva. Paula elmondása szerint csak a túloldalon foglalkoztak érdemben a csapadékvízelvezetéssel, ahol egyébként a drága, újabb építésű házak állnak. A másik oldalon csak szakaszosan oldották meg – hol van árok, hol nincs. Ezt pedig azzal indokolták, hogy nincs hozzá átvezetőcső.

Még több képért kattintson!
fotó: Mészáros D. Zsolt

A kerékpárutat egyébként láthatóan mindkét oldalon elkezdték kialakítani. Kint vannak már a táblák, de a kiszélesített rész még nincs leaszfaltozva.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

pistike64: *n n*m m*gy*r*z*t*t k*rt*m, h*n*m m*s v*l*m*ny*r* v*lt*m k*v*ncs...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
pistike64: K*t k*nkr*t k*rd*s*m v*lt cs*k, d* *lk*r*lt* * v*l*sz*d*st, h*ly...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
Latyak: V*lt *tt m*r "j*b*r*t", "M*k*1951" n*v*n, m*st *...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
OhneGetzi: T* sz*r*ncs*tl*n... :-)...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
emberfarkas: K*r l*b*rk*zn* *z *l*pj*b*n v*v* k*zp*nt*l*g t*j*k*z*tl*n *s f*l...
Szájer és a Fidesz őszödi beszédei