NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Szombathely nem csajozik és pasizik a legjobb csajozó-pasizó mobilappal :(((

Tindernek hívják. Ön használja? Te használod? Tudjuk, hogy nem, mert leteszteltük.

Nagyon megy a világban a Tinder . Annyira, hogy egyes trendérzékenyek, akik nem örülnek, ha valamit sokan használnak, túl is lendültek rajta, mondván, már nem ez a menő. Na de itt ne tartsunk, mert Magyarországon még mindig késik a csúcsra jutása, mint úgy általában minden új dologé, így beszélni sem késő róla.

Amiről tehát szó van, az 2014 egyik legizgalmasabb mobilappja, illetve talán pontosabbak vagyunk, ha azt mondjuk: az a mobilapp, amiről a legtöbben beszélnek. Van róla mit, hiszen férfiak és nők egymásra találását még egyetlen telefonra telepíthető alkalmazás sem maxolta ki ennyire. Sem abból a szempontból, hogy mennyire pofonegyszerűen működik, sem abból, hogy ami ezzel a könnyedséggel együtt jár, az borzasztóan messze repíti a klasszikus ismerkedős- és randioldalaktól. Pont ezért is lett akkora sláger.

fotó: crazierlife.com

A Tinderen ugyanis lényegében nem látunk mást, mint neveket-életkorokat, és a hozzájuk tartozó profilképeket. És hogy kit látunk, az attól függ, éppen merre járunk a világban: az alkalmazás nagy találmánya, hogy GPS-alapon gondolkodik, vagyis a hozzánk közeli embereket rakja elénk. Hogy ez a kör mekkora legyen, csak két kilométer vagy százötven, már mi állíthatjuk be.

De az igazán nyerő funkciója nem ez. Hanem az, hogy ujjbegyünk egyetlen húzásával jelezhetjük, hogy tetszik-e az elénk pattanó arc.

Aki viszont nem értesül arról, ha leutasítottuk.

Ha viszont kipipáljuk, és ő is ezt teszi velünk, akkor az egy match (magyarul összepasszolás) és ezt jelzi nekünk az app. Így ni - és csak ha ez megtörténik, akkor indíthatunk csetet az illetővel, amiből aztán bármi lehet:

(A kép nem több illusztrációnál)
fotó: Nyugat.hu

Ha nincs match, akkor nem lehet zaklatni senkit. Nem úgy, mint a legtöbb társkereső szájton, ahol orrvérzésig nyomathatjuk magunkat. A Tinder tehát két vonatkozásban győz: a szimplaságával - amibe sokan, és nem is teljesen ok nélkül belelátnak valami mélyen szexista vonalat, hiszen mégiscsak külsőségek felett ítélkezünk másodpercek alatt -, és hogy nincsen kellemetlenkedés. Ráadásul nincs hosszas regisztrálgatás, Facebook profillal be lehet lépni, aztán húzogatni az ujjunkat akár két buszmegálló között.

Vas megyei csajok, szevasztok, hol vagytok?

Természetesen a Tindert nem csak szinglik használják, hiszen a kíváncsiság mindenkiben ott rezeg. És hogy Budapesten jó sokan használják, az kiderült számomra, már a telepítés utáni egyetlen nap leforgása alatt. Ezért is érdekelt, mi a helyzet Szombathelyen. A helyzet pedig fényesnek nem nevezhető: körülbelül öt lány megjelenítése után elfogytak a jelöltek, pedig már 10 kilométeresnél is nagyobb körben "jártam."

Helyettük viszont, ahogy azon nem is lepődtem meg annyira, szépen elkezdtek csorogni a szomszédos Ausztria lányai. Valahogy így:

fotó: Nyugat.hu

Próbaképp a legtöbbükre rányomtam a zöld szívet, a legnagyobb meglepetés ekkor ért: jóformán minden második lány vissza is szívezett, potyogtak a match-ek, mint január végén a karácsonyfadíszek. Azt már nem fogom tudni megállapítani, hogy azért, mert a határmenti Burgenlandban kevés fiú tinderezik, vagy azért, mert tényleg ilyen elképesztően jóképű vagyok. (Vagy mindkettő!)

Az viszont meglepett, hogy vasi lányok az említett öt-hat kivételével nem ugrottak fel a kijelzőmre. Ez pedig ismét két dolgot jelenthet: vagy nagyon kevesen ismerik csak Szombathely vonzáskörzetében a Tindert, vagy csak mindenki a tradicionális módszerre esküszik,

azaz a hús-vér flörtre.

Ha pedig az utóbbi a helyzet, akkor Szombathely igazán büszke lehet magára, hogy nem dőlt be a mobilos ismerkedős trendnek. Ettől függetlenül ha valaki elkezdene tinderezni, írja meg a tapasztalatait nekünk bátran erre a címre , és mi szívesen közzétesszük azokat, természetesen név nélkül!

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*nth* *gy h*t* *zt m*r *lv*st*m v*ln*, cs*k *pp*n n*m *rk*z*tt ...
Újabb nagy adag orosz vakcina indult útnak vasárnap Magyarország felé
gaful: * k*n** v*kc*n* s*mm*v*l s*m r*ssz*bb,m*nt * t*bb*!* f*l Sz*rb**...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
Vasi: *tt n*m *s *z * l*gn*gy*bb pr*bl*m*,h*gy k*t m*v*l *lt*n*k b*, h...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
fgzb: M**t*n sz*nt* * t*lj*s s*jt* * t* k*z*t*kb*n v*n, *m*t *l*p*s*n ...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
angelica: G*nd*l*m *z cs*k *nny*t j*l*nt, h*gy * k*n** v*kc*n* *s m*gk*pj*...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?