NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Szombathely lehet az ország első hivatalos kutyabarát települése

Nagy tervek vannak arra, hogy felújítsák a már meglévő kutyafuttatókat és újakat is kialakítsanak, óvodákba és iskolákba is elviszik a felelős állattartás ügyét, valamint meg szeretnének honosítani egy kutyás rendezvényt is.

A kutyabarát helyek szakértője, azaz kutyabarathelyek.hu által indított program célja, hogy élhetőbb környezetet teremtsenek a városok kutyás lakosainak és a felelős kutyatartást hirdessék oktatásokkal, kiadványokkal és programokkal. Ez pedig azért fontos, mert Magyarországon minden harmadik ember büszke kutyatulajdonos és nagy részük bizony barátként, mitöbb, családtagként tekint kedvencére.

2018 végén a közgyűlés hozott egy olyan határozatot, hogy a különböző állatvédő szervezetekkel együtt az önkormányzat kidolgozza annak a laza szabályrendszernek a tematikáját, amivel szabályozni lehet az állattartás kérdéseit

– mondta a sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester, aki azt is elárulta, hogy 2017-ben hivatalosan 6688 kutya került nyilvántartásba Szombathelyen, de azóta határozottan nagyobb lett ez a szám.

Ennek első lépése egy szabadtéri rendezvény, amit rendszeresíteni szeretnének majd a jövőben. A második egy kiadvány, aminek első része már el is készült Gazdi ABC címmel és hamarosan minden szombathelyi postaládába belekerül majd.

Nem csak azokat a jogszabályokat tartalmazza, hogy mi az, amit kutyásként be kell tartanunk, hanem szó esik benne például az állatvédelemről és arról is, hogyan lehetünk úgy felelős kutyatartók, hogy az a kutyának és nekünk is jó legyen. Illetve a nem kutyásoknak is, hiszen nagyon fontos számunkra a békés együttélés elve

– vette át a szót Schmidt Zsófia, a szombathelyi székhelyű kutyabarathelyek.hu alapítója.

Így néz ki a Gazdi ABC.
fotó: Czömpöl Bianka

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elárulta, hogy a turizmusra is nagy hatással van a kutyatartás. Egyre többen utaznak ugyanis kedvenceikkel, ezért óriási lett az igény az olyan vendéglátóegységekre, ahova a kedvenceket is bevihetik az idelátogatók.

És akkor térjünk át a rendezvényre. Október 5-én a Ferences-kertbe szervezünk egy egésznapos eseményt, ami a Kutyajó nap címet fogja viselni. Reggel 10 órától este 6 óráig fog tartani és ingyenes lesz. Megszólítunk minden olyan hatóságot, ami kutyával dolgozik, illetve közük van valamilyen szinten a kutyákhoz. Kutyabemutatót tarta a rendőrség, a katasztrófavédelem mentőkutyái is itt lesznek, akik nemrég nemzetközi díjat is nyertek. Lesznek terápiás és vakvezető kutyák is, tanácsadás és itt lesz a közterületfelügyelet, szervezünk egy fotókiállítást is. Valamint olyan bemutatók, kutyashow-k is lesznek, amiket a gazdik és kutyusaik is kipróbálhatnak

– mondta Stefánia.

fotó: Czömpöl Bianka

Az önkormányzat felkereste a szombathelyi Fekete István Állatvédő Egyesületet is, akik szintén részt vesznek a rendezvényen és arra próbálják majd felhívni a figyelmet, hogy a civil emberek is ki tudják venni a részüket az állatok segítéséből, ne hárítsanak rá mindent az állatvédőkre, akik már így is az egész életüket ennek a nemes ügynek szentelik.

Károlyi Ákos jegyző megköszönte a civil szervezetek közreműködését és elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal indul a Kutyajónap, amit az állatok világnapjához kapcsolódóan minden évben meg szeretnének tartani. Elárulta még, hogy végigjárták Szombathely összes kutyafuttatóját és felmérték az állapotukat. A közgyűlés előtt pedig javaslatot tesznek majd, hogy felújítsák ezeket és újakat is kialakíthassanak. Ha pedig mindez megvalósul, Szombathely formálisan is kutyabarát településsé válhat, elsőként az országban.

Hozzászólások (5)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Safranek Úr: M*ly*n Kr*sz-p*rk *szk*zb*rl*s? *m*k*r p*r h*n*pj* *rr* j*rt*nk,...
Ha a felújított szombathelyi víztoronyba vágyna, itt vannak az árak
Safranek Úr: N*gy*n *gysz*r* * m*g*ld*s, b* k*ll f*v*s*t*n* *z *g*sz*t. M*g l...
Videó: Kánikulába dermedt a szombathelyi „térköves” Berzsenyi tér
miki1950 : B*z*ny*r* v*n *g*zs*g *s b*nn*, d* kb. *nny*, h*gy n* sz*dd l* *...
A levendulát veszélyes növénynek minősítheti az EU
demoktatorovm: H*ly*tt* m*jd * L*r*ncn* c*g* sz*rv*z* ......
Egy évig nem szervezhet vadászatokat Mészáros Lőrinc cége
miki1950 : M**rt n*m v*gy*k m*gl*p*dv*? ...
Csendben árat emelt a Pfizer és a Moderna is