NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Most már talán tényleg elkezdik építeni a szombathelyi kerékpárutakat

Tizenhárom szakasz és két csomópont fejlesztése valósul meg, már a tervrajzok és az ütemterv is nyilvánosak.

Utoljára májusban

2020.05.20. 16:28

Mindenki nyugodjon le - Szombathely most nem nyert egymilliárd forintot kerékpárutakra

/ közélet 6 hsz. /
Fújjuk le poroltóval az örömtüzeket, valójában egy régi pályázat korrekciójáról van szó, amiből négy év alatt nem lett semmi.
került elő a „nehogy véletlenül elfelejtsük” fiókból a Szombathely kerékpárosbarát fejlesztése című projekt.

Akkor Hende Csaba országgyűlési képviselő Facebook-oldalán büszkélkedett el azzal, hogy városunk több mint egymilliárd forintot kap kerékpárutak fejlesztésére a kormány döntése nyomán.

Szerkesztőségünk rögtön ki is szúrta, hogy valójában csak egy 2016-ban már elnyert egymilliárd forintos összeget toldottak meg 86 millió forinttal, sárga csíkból azonban eddig még egyet sem festettek meg az összegből.

Most, 2020. július 14-én a városházán tartott nyitóünnepségen, fanfárok és tűzzsonglőrök kíséretében végre lehullt a lepel a projektről; nyilvános az ütemterv, a költségek és a tervrajzok is.

Horváth Soma, Szombathely alpolgármestere köszöntőbeszédében azt mondta; ha kimennénk az utcára és megkérdeznénk a szombathelyieket, hogy minek a felújítását tartják a legfontosabbnak, az utak, járdák és parkolók mellett biztosan a bicikliutakat mondanák.

A projektet Kalmár Ervin, a városüzemeltetési és városfejlesztési osztály vezetője mutatta be
fotó: Horváth G. Martin

A terveket Kalmár Ervin, a városüzemeltetési és városfejlesztési osztály vezetője ismertette.

Tizenhárom helyszínen lesznek kerékpáros fejlesztések

Ezt most nem újságíróként, hanem napi szinten kerékpárral közlekedő szombathelyiként mondom, hogy a projekt tervezői ráéreztek a város kerékpáros közlekedésének gyengéire.

Fejlesztéseket hajtanak végre többek között a Rohonci úton, kerékpárutat építenek a Szent Márton utcán, a 11-es Huszár úton és a Nárai külső úton, de a már meglévő és mára jószerével használhatatlanná vált utak közül is sokat felújítanak.

A Szombathely kerékpárosbarát fejlesztése című projekt térképe.
fotó: szombathelyi önkormányzat

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy múlt hónapban

2020.06.26. 12:51

Vége a zanati kerékpárút 12 éves kálváriájának, a szombathelyi önkormányzat megépítteti a bicikliutat

/ közélet 7 hsz. /
Nyolcszor adott új határidőt az előző, fideszes városvezetés az út megépítésére, az új vezetés megelégelte a huzavonát.
az önkormányzat bejelentette: megépítik a 13 éve mostohasorba taszított zanati kerékpárutat, már-már azt mondom, nyugati szél borzolja hajamat.

A tizenhárom fejlesztési helyszín részletes listája:

1. Bartók Béla krt. (Szűrcsapó u. – Nárai u. között) kerékpársáv kijelölés és kerékpárút építés;

2. Rohonci u. - Bartók Béla krt. csomópont fejlesztése;

3. Nárai külső út, kerékpáros nyom kijelölés és elválasztott gyalog- és kerékpárút építés;

4. Nárai u. - Brenner krt. körforgalmi csomópont építése;

5. Saághy I. u. Maros utca és 11-es Huszár úti körforgalom között kerékpáros nyom kijelölés és kerékpárút létesítés, Sugár út (Horváth B. krt. – Saághy I. utca között) kerékpáros nyom kijelölés;

6. 11-es Huszár u.-Söptei u. Készenléti Rendőrséghez vezető út között gyalog és kerékpárút építés;

7. Rohonci út (Szűrcsapó u. – Bem J. u. között) kerékpárút kijelölése;

8. Szent Márton u. (Nádasdy F. u. – Gyöngyösparti stny. között) kerékpáros nyom kijelölés és kerékpárút építés;

9. Jáki u. kerékpáros nyom kijelölés és kerékpárút építés;

10. Szombathely - Régi Bucsui út kerékpározható út kijelölés;

11. Szombathely - Sé kerékpárút építés;

12. Vépi út kerékpárút építés a Sági és Vásártér utcák között, déli oldali járda építés a VASIVÍZ Zrt. bejárata és a Vásártér u. között;

13. Szent Imre herceg u. (Rumi Rajki I. u. – Saághy I. u. között), és Paragvári u. (Rumi Rajki u. – Váci M. u. között) gyalog-kerékpárút építés

Ha minden a terv szerint halad, egy éven belül el is készülnek a bicikliutak

Szombathely 2016 óta várja, hogy elkészüljenek az utak, most pedig végre azt mondhatom, hogy 2021. szeptember végére mindez valósággá válik – mondta a nyitóünnepségen Horváth Soma.

A projektet 5 részletre bontották, a kivitelezési munkák elvégzésére pedig pályázatot írt ki az önkormányzat. Nagyrészt a Strabag Építő Kft. nyerte el a pályázatokat, egyet pedig az Alpok Terra Kft.

A kivitelezés teljes költsége nettó 722 450 473 forint, a zárás dátuma pedig 2021. szeptember 30. Összesen 10,7 kilométer kerékpárutat építenek, vagy jelölnek ki, két csomópontot fejlesztenek, illetve a felújításokhoz tartozó közvilágítás és növénytelepítés is a pályázat keretei közt történik majd.

A projekt részletes ütemezése itt látható:

A Szombathely kerékpárosbarát fejlesztése című projekt ütemterve.
fotó: szombathelyi önkormányzat

Kapcsolódó

2020.05.20. 16:28

Mindenki nyugodjon le - Szombathely most nem nyert egymilliárd forintot kerékpárutakra

/ közélet 6 hsz. /
Fújjuk le poroltóval az örömtüzeket, valójában egy régi pályázat korrekciójáról van szó, amiből négy év alatt nem lett semmi.

2020.06.26. 12:51

Vége a zanati kerékpárút 12 éves kálváriájának, a szombathelyi önkormányzat megépítteti a bicikliutat

/ közélet 7 hsz. /
Nyolcszor adott új határidőt az előző, fideszes városvezetés az út megépítésére, az új vezetés megelégelte a huzavonát.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

rheingold1926: Ny*g*dj*n b*k*b*n!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
fgzb: *gy*t*rt*k. +1. H* *lv*s** *l*f*z*t*k*t *k*rn*k, *kk*r *z*n v*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacsg: *gy*t*rt*k * h*zz*sz*l*k n*gy r*sz*v*l. * ny*g*t.h* l*ss*n *ly*n...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
pokelll33: R*st *n P**c*!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Paulus_Maior: N*m l*t*m *rt*lm*t! - K*rny*z*t*mb*n sz*nt* m*nd*nk* r*g*sztr*...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban