NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

A Szombathely nevű vontatóhajó szomorú története

Egy darabig vígan jött-ment a vízen, de aztán rosszra fordultak a dolgai.

Nem mintha Szombathelynek lett volna valaha is komolyabb vize, nem túlzottan erős a hajóforgalom sem a Gyöngyösön, sem a Perinten, és a Csónakázón is leginkább vízibicikliket lehet kölcsönözni. De mégis: a Hajoregiszter.hu adatai szerint az MHD balatonfüredi gyárának köszönhetően 1963-tól a Balatont, majd később a Duna vizét szelte egy 1200 lóerős, Szombathely nevű, szomorú sorsú vontatóhajó.

A Szombathely 1963-ban
fotó: Fortepan/Drobni Nándor
a hajó építési táblája a Csepeli Szabadkikötő Múzeumában.
fotó: hajoregiszter.hu

A városunkról elnevezett hajó eredetileg 1963-ban 48,76 méterrel látta meg a napvilágot, majd 1976-ban egy felújítást követően az eredetileg kétszer 600, vagyis összesen 1200 lóerős motor 2000 lóerőre növekedett.

Munkában a 2000 lóerő még 2005-ben
fotó: hajoregiszter.hu
A képekre kattintva galéria nyílik!
fotó: hajoregiszter.hu

A 60-as években egyébként szokás volt a hajókat városokról elnevezni. A vontatóhajókat tipikusan hajózásra nem alkalmas településekről nevezték el, mint például a Szombathely vagy Kecskemét. Ez amúgy jól jellemezte a korszakot, de ez most mellékszál.

A két testvérhajó egymás mellett
fotó: hajoregiszter.hu

2005-ben aztán főhősünket ismét átalakították, tolóhajóvá építették át, így nem csak a megjelenése, de a hossza is változott: 49,47 méter lett.

Átépítés előtt
fotó: hajoregiszter.hu
És immár tolóhajóként
fotó: hajoregiszter.hu

Találtunk az interneten egy jelentést , amiből megtudtuk, hogy a hajó 2006. április 17-én a budapesti Lágymányosi-hídnál összeütközött egy bárkával, ami aztán elsüllyedt. Szerencsése ember nem sérült a balesetben.

A Szombathely végül egyre rosszabb állapotba került, míg végül 2010-ben le is állították, majd 5 évig üzemképtelenül várta sorsát Újpest-Megyeren. A leszejovojuk.hu szerint, mivel nem kellett senkinek, 2015-ben Révkomáromban el is bontották. Ez azért is szomorú, mert a hajó típusának legutolsó példánya volt.

2009 őszén már nem örvendett túl jó állapotnak. A képekre kattintva galéria nyílik!
fotó: hajoregiszter.hu

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : K*n*k * m*gb*z*s*b*l *s m*ly*n c*lb*l? M*nth* n*m *sm*rn* *z *l...
Egységes ellenzék: Kövér a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított – Távozzon tisztségéből
Sanca: M*r n*gy*n n*gy * b*j!!! *z *ssz*s m*gh*ly*l?Gr*z b*z*rt v*gy m...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
iszek: L*gt*bb * f*l*s*gf*gg*......
Magyarország a „függők” országa
Sanca: N*l*nk * c*v*db*n *lh*nyt*kh*z *zt *s h*zz*v*tt*k *k* m*rc**sb*...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?
miki1950 : T*lt*sz b*z*ny ,m*rt *tt *s * f**ll*ns*gn*k *z *ll*nz*k*t j*l*l...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről