NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Covid 19

Szlávik János: nem lehet tudni, meddig tart az új hullám

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát.

Szlávik János a közmédiának azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata – vélekedett.

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten. A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok - tudatta.

Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban.

A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt - hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

MTI

Hozzászólások (5)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

busman: Ksh *s f*gl*lk*z*tt v*l*. * 10%-*t *s *nn*n l*h*t k*k*k*zn*, *zt...
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor
miki1950 : J*bb*l*st k*v*n*k n*k* *s * t*bb* s*k*z*r s*rst*rs*n*k. ...
Lélegeztetőgépen kezelik Bányai Gábor, fideszes képviselőt
miki1950 : *z *ly*n k*pcs*l*t cs*k *nny*t *s *r. ...
60 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy portugál nőnek, aki 30 éven át főzött és takarított az élettársára
miki1950 : N*gy*n sz*ll*m*s. ...
Podcast péntek Fekete-Győr Andrással, a Momentum miniszterelnök-jelöltjével
optimista: " m*v*l * j*rv*ny*gy* *d*t*k *zt m*t*tj*k, h*gy * gy*r*k*k k...
Felmerült a kereskedelem korlátozása egy időre