A magát nem írónőnek definiáló személy jelenleg országunk egyik legnagyobb sikerszerzője. Eddig kiadott két - hát nevezzük így - regénye (és közben küldjünk sűrű bocsánatkéréseket még Daniel Steelnek is) és a frissiben megjelent idézetes szörnyedvénye mind az eladási listák élén végezte.

Ügyes építkezés

És hogy mégis hogyan, de hogyan jutottunk idáig? Nos, az Oravecz-léggömb annak idején egy kevéssé olvasott bloggal indult növekedésnek, ami aztán egy provokatívabb bejegyzés - jó, szerepelt benne az a szó, hogy kurva, meg ribanc, de a tartalma éppen olyan közhelyes, mint bármelyik másik Oravecz „mű” - miatt lett népszerű, jött ugyanis a közösségi oldal lelkes népe, és osztotta, meg lájkolta, mintha nem lenne holnap. És Oravecz kisasszony a látszat (és a szöveg) ellenére nem esett a fejére, ügyesen építkezett. Létrejött az Oravecz-brand, aminek ma már saját menedzsere van, nehogy elveszítse a „hitelességét”.

A brand Fészbúk-oldala egyszerű, mint egy facsipesz: Oravecz (vagy a menedzsment) minden nap leszed a netről egy képet, rittyent hozzá három–négy banális, sokszor értelmetlen, de azért mindig hangzatos sort, sok-sok tőmondattal, és már meg is van a napi lélekemelő betevő. A blog is hasonló munkamódszerrel működik, de van webáruház is: így aki arra vágyik, az már egy Oravecz-idézetes párnán is álomra hajthatja fejét.

A Fészbúkon már több mint 80 ezer rajongóval rendelkezik, könyveit úgy viszik, mint a cukrot. És hogy mégis valaki, aki ennyire nem tett le semmi értelmezhetőt az asztalra, hogyan lehet most az ország egyik legsikeresebb embere ennyi követővel? Oravecz olyan elképesztő érzékkel és tudással használja a közösségi média különböző fórumait, hogy azt tanítani kellene. Ráadásul kiváló marketinges is.

A

művek

Az első kötet még magánkiadás volt, de aztán a jó szimatú Libri felkapta a dolgot, és a második regényt (elnézést, a Romana és Julia füzetek szerzőitől is) már ők adták ki, ijesztő sikerrel. Az enyhén szólva butácska, kidolgozatlan klisétörténet természetesen mi másról is szólhatna, mint a szerelemről, meg a lelki társakról, és az egymásra találásról.

Az új könyv (bocsánat, tényleg) pedig szinte coelho-i magasságokba tör olyan idézetekkel, amik még az álkínai szerencsesütikben is idétlenül hangzanának. Az egész nem más, mint felszínes semmitmondó frázis-puffogtatás. Bár, ha az embernek nagyon rossz napja volt, a kötet egészen hasznos: elég pár oldalt elolvasni, és garantált a röhögőgörcs. De azt hozzá kell tenni, hogy mielőtt Coelho nekiállt megváltani a világot a banalitásaival, ő legalább írt néhány olvasható regényt.

Egyébként a két szerző közötti hasonlóságokat már más is észrevette: a kettejük összevegyítéséből született Oravecz Coelho oldalnak már lassan tízezer lájkolója van, visszaadva ezzel a hitet az emberiségben. Aki szeretne némi ellensúlyt a szirupos ömlengésnek, annak ajánlatos akár csak néhány percig is itt elidőzni.