Már régóta ünneplik, méghozzá több napon keresztül Szentgotthárdon a 1664-es csata emlékét, amely óriási győzelemmel zárult a túlerőben lévő török sereg ellen. A rendezvényen nemcsak a korabeli csatát igyekeznek feleleveníteni, hanem az itt táborozó hagyományőrzők segítségével megismerhetjük, hogy elődeink a középkorban milyen ruhában flangáltak, vagy épp milyen fegyverekkel igyekeztek halálba küldeni egymást.

A négy napos rendezvény hétvégi programja hivatalosan már reggel kilenckor elkezdődött, de amikor délután kettőkor odaértünk, a Szentgotthárdi Történelmi Napok főhelyszínére – a Várkerthez –, akkor még a hagyományőrzőkön és az árusokon kívül csak pár ember korzózott a standok és a táborok között.

Miközben lecsekkoltuk a kézművesvásárt és a büféket, elértünk a „törökök” táboráig, ahol külön becsületkasszás kávézó is üzemelt. Itt kaptunk a kávétuning mellé egy kis felvilágosítás is arról, hogyan készítik a törökök a feketét. A 16. századi recept szerint főzött török kávét az őrölttel együtt főzik ki, és később szűrik, de azért marad még benne egy jó adag zacc. Cukrot anno nem használtak, helyette kardamonnal és fahéjjal ízesítették.

Mire odaértünk, a ciszterci apátság előtti téren már gyülekeztek a 13. Csatafutás résztvevői. Egy rövid közös bemelegítés után fél öt körül elsőként a gyerekek rajtoltak el. A kicsik eredményhirdetése után körülnéztünk az egészségügyi sátorok környékén, ekkor megláttuk Koczka Tibort, Szombathely alpolgármesterét. Aztán elkezdtük összerakni a képet: neonzöld póló, futás, Koczka Tibor… Igen, természetesen Koczka úr is elrajtolt. A díjazottak között nem köszönthettük az alpolgármestert, de szurkolunk, hogy legközelebb jobban teljesítsen.

Miközben a futók célba értek, a nagyszínpadon elkezdett dübörögni, a Szkítia zenekar koncertje, ami - talán a rendezvény jellege miatt - nem sikerült annyira ütősre, hogy elindult volna rá a headbangelés a színpad előtt, de mindenesetre egyre többen gyűltek össze itt, várva a csatafutás eredményhirdetését. Miután a nyertesek tettek egy kört a dobogón, a közönség nagy része elindult a Rába menti töltéshez – így tettünk mi is –, ahol az 1664-es szentgotthárdi csata elevenedett meg. Igaz, jóval kisebb seregekkel, ám nem kevés ágyúdörgéssel és kardcsattogtatással.

Zárásképp pedig egy megdöbbentően rövid tűzijáték következett. A hagyományőrzőkön kívül kevesen mentek vissza a Várkertbe, de sebaj, mert kell még a kraft, ugyanis vasárnap tovább folytatódnak a programok.