NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Vélemény

Szájer József is bezuhant a szakadékba, ami a kormányzati szavak és a tettek között tátong

És egyáltalán nem vigasztal, hogy nincs egyedül ott.

A belga sajtó szerint

2020.12.01. 15:52

Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is

/ közélet 211 hsz. /
Az EP-képviselő elismerte, hogy ott volt. Nagyon kínos ügy.
csoportszexes orgia, Szájer József szerint
2020.12.01. 15:52

Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is

/ közélet 211 hsz. /
Az EP-képviselő elismerte, hogy ott volt. Nagyon kínos ügy.
„házibuli volt” Brüsszelben.

A fideszes politikus azt írja, a rendőrségtől tudta meg, hogy volt kábítószer is a buliban, ő maga nem élt a szerrel.

A brüsszeli ügyészség szerint

2020.12.01. 17:45

Brüsszeli ügyészség: Szájer táskájában kábítószer volt

/ közélet 9 hsz. /
Bonyolódik. A magyar politikus korábban nagyon mást mondott.
éppen az ő táskájából került elő a drog.

Míg a belga sajtó szerint a szerencsétlen magyar politikus a esőcsatornán leereszkedve próbált menekülni, Szájer azt emeli ki, hogy „szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek”.

Szájer József - Valahogy nem áll össze ez kép - Vagy éppen túlságosan is összeáll?
fotó: Szajer.fidesz-eu.hu

Elismeri, hogy rossz fát tett a tűzre, de nem pont arra gondol, amire a magyar állampolgárok 99,9 százaléka: hogy mi a fészkes fenét keresett egy ilyen környezetben egy - mellesleg konzervatív - EP-képviselő?

Ő azt sajnálja, hogy „megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Felettébb figyelemre méltó az is, hogy a vasárnap lemondott képviselő közleményében még nincs szó „házibuliról” .

A fő indok akkor így lett megnevezve

2020.11.29. 10:22

Szájer József lemondott EP mandátumáról

/ közélet 31 hsz. /
Távlatosabb szellemi tevékenységet végez a jövőben.
:

"Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük."

Nem kell ahhoz túlságosan ellenzékinek lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: itt valami nagyon nem stimmel.

Szájer József tragikomikus történetével (már javában készülnek a mémek) nem az a gond, hogy lengett-e szivárványos zászló a „házibuli” helyszínén, hanem az, hogy irgalmatlan nagyra nyílt az olló a szavak és a cselekedetek között.

Pontosabban nem az olló nyílott tovább, csak újra reflektorfénybe került az az ellentmondás, ami a kormány kommunikációja és a valóság között feszül.

És a szakadék olyan nagy, hogy beleszédül, aki belenéz.

És ott látja Szájer Józsefet, Borkai Zsoltot, Demeter Szilárdot, Mészáros Lőrincet és a többieket, Kesmát és a zsoldoshadsereget, Brüsszelt, ami ellen harcolni kell, de aminek jó zsebre vágni a pénzét, a magyar érdekeket, ami valahogy mindig összeesik a német gépipar érdekeivel. És még annyi, de annyi olcsó szlogent, gyenge gerincet és gusztustalan képmutatást; és az ember nem érti, hogy hogyan lehetséges ez.

Hogy vajon mi tartja meg a szakadék falait?

Aztán vagy szomorú lesz vagy dühös, esetleg szégyellni kezdi magát.

Vagy mindez együtt.

"Mi, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren" - fogalmazott a honlapján a Fidesz , amikor Szájer József beadta a felmondását.

És kivételesen pontosan fogalmaztak a fiúk.

Hozzászólások (16)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacsg: N*m *zt m*ndt*m, h*gy *z j*. Cs*k * t*nyt k*z*lt*m. *gy *pt*v*t,...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
miki1950 : *z v*l*b*n * l*tsz*t. * f*l*l*mb*n t*rt*s n*gy*n s*k*kn*k b*f*gj...
Pálinkás József új pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson
subi2: *gy *g*z* "*lr*tt*nt*" *t*l*t....
Földre dobta a maszkját, aztán verekedésre hívta az őt igazoltató rendőröket és katonákat
miki1950 : M*gy*r*rsz*g k*rm*ny*n*k *z n*m f*j. *z *ll*m* *d*k *tt*l m*g b*...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
kaulike: d* sz*r*nt*m *s v*dk*t v*zsg*lt*k, m*g *z *s *k* *rt* * b*r*ms*g...
Más orosz vakcinát teszteltek, mint ami forgalomba kerülhet