NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú

Állítása szerint ő volt az, aki Eduardo Rózsa-Flores terézvárosi lakásán a „bennfentesekkel” meghallgathatta az őszödi beszédről készült felvételt. De mi köze Őszödhöz, Gyurcsányhoz és Rózsa-Floreshez? Hogyan hallgatózhatott 2006-ban abban a lakásban, ami már nem is Rózsa-Floresé volt? Rákérdeztünk a részletekre.

- Erre számított, amikor tegnap, hét év után először kitálalt, és a Heti Válasznak elmondta az őszödi beszéd kiszivárogtatásának történetét?

- Az első reakciókból azt tapasztalom, hogy a történet nem a lényegről, hanem arról kezdett el szólni, hogyan lehet hitelteleníteni Szabó Bálintot. Megleptek a reakciók, hogy a jobb- és baloldalon egyaránt a karaktergyilkosság eszközéhez fordultak. Ezért is, látva a helyzetet, jövő hét hétfőn ügyvédemmel a titkosszolgálatokhoz fordulunk. Arra kérve őket, hogy minden, az üggyel kapcsolatba nyilvánosságra hozható releváns, rám vonatkozó információt ismertessenek meg velem, hogy aztán nyilvánosságra hozhassam őket.

Szabó Bálint 2013-ban
fotó: Vágvölgyi Bálint

- A titkosszolgálattal szeretné bizonyítani állításainak hitelességét?

- Ebben az ügyben senki nem kérdőjelezheti meg a hitelességem, de tény, hogy Eduardo Rózsa-Flores az ominózus időszakban a hazai és külföldi titkosszolgálatok célkeresztjében állt. Róla legális titkosszolgálati adatgyűjtés folyt, így mindazokról, akikkel ő kapcsolatba került (így rólam is) gyűjthettek adatokat. Például a kiszivárogtatásban érintett (szocialista párthoz tartozó) személyekről is, akik akkor Eduardo Rózsa-Flores lakásán személyesen is találkoztak vele.

- Baloldaliként miért a Heti Válasznak tálalt ki? Nem gondolta, hogy ezzel saját magán kívül legjobban a baloldalnak árthat?

- Leginkább a saját igazságérzetem és lelki békém miatt, a nyugalmam érdekében tettem, és álltam a nyilvánosság elé. Őrült nagy dilemmát okozott ez nekem. Hogy miért épp a Heti Válaszban? Mert ők kerestek meg, de bárkivel szóba álltam utána is. Persze felmértem, ha mindezt egy baloldali orgánumban mondom el, olyan vád ér majd, hogy biztos ezt az egészet Gyurcsány Ferenc találta ki, és engem csak eszközként használ.

-  A jobboldali médiában történt megjelenés után pedig azt sejtetik, hogy most a Fidesz használja fel Önt.

- Egy biztos, a Heti Válasz újságírójának személyében 9-10 éve olyan korrekt újságírót ismerhettem meg, hogy tudtam, amit elmondok, abban a formában fog megjelenni, ahogy én azt közölöm.

- Miért ennyi év után, miért épp most hozakodott elő ezzel a történettel? Sokak szerint azért, hogy magának és pártjának népszerűséget vadásszon.

- 2009-ig úgy gondoltam, Eduardo Rózsa-Flores miatt erről az egészről nem beszélhetek. Annak idején ugyanis ő kért meg rá, hogy őrizzem meg ezt a titkot. Aztán 2009 áprilisában, amikor az esti híradóban láthattam a barátomat szitává lőve, meztelenül kiterítve egy bolíviai szállodában, akkor azt gondoltam, tényleg nem beszélhetek. Átfutott az agyamban, hogy Eduardo halálának köze van az ominózus találkozóhoz, és az őszödi kiszivárogtatáshoz. Másrészt négy év kellett ahhoz, hogy titkosszolgálati módszerek, magánnyomozók, oknyomozó újságírók, pénz és egyéb eszközök nélkül, laikusként kibogozzam és összerakjam a történet szálait. Még beszélnem kellett Gyurcsány Ferenccel, erre idén januárban, egy csepregi látogatás alkalmával került sor. Le kellett győzni saját félelmem is, elhatározni magam, hogy én ezt a terhet leteszem, és nem cipelem tovább. Most már nyugodt vagyok, annak ellenére, hogy látom, ami nekem megnyugvást jelentett, másoknál mekkora felfordulást okozott.

fotó: Vágvölgyi Bálint

- Mit szól ahhoz az állításhoz, miszerint a lakás, amelyikben a jelenet állítólag lejátszódott 2006-ban már nem volt Rózsa-Floresé, és az Ön által említett kutyája sem élt már akkor.

- Egyrészt hiszek a saját fülemnek és saját szememnek. Másrészt én is tudom, hiszen barátok voltunk, hogy 2004-ben Eduardo Szurdokpüspökibe költözött – baráti meghívásom is volt oda. Azt is tudom, hogy eladta már a budapesti lakását, de továbbra is bejárása volt ebbe az lakásba. Ezt más tanúk is bizonyítani tudják.

- Állítólag Eduardo Rózsa-Flores kertjében Gyurcsány Ferenc arcképe volt a céltábla. Rá lövöldözött. Igaz ez? És mit keresett ő a baloldalon, hiszen köztudott volt erősen jobboldali kötődése?

- Erről a céltábláról én is halottam, de nem láttam. Eduardo ’88-89-ben még KISZ-vezető volt, innen datálódik ismeretsége a baloldallal, elszánt kiszesként harcolt ’89-ben Kádár újratemetésért. Aztán megrögzött baloldaliból lett jobbos, végül a szélső oldalon találta meg politikai hazáját. Én azt gondolom róla, hogy egy folyamatosan igazságot kereső szabadságharcos volt, ennek minden pozitívumával és negatívumával, egy idealista, amiért én nem tudom őt elítélni.

- Bolíviai kivégzése és Őszöd között tényleg lehet összefüggés?

- Bolíviában a hírekkel ellentétben - véleményem szerint - ártatlanul, különösen kegyetlenül, aljas indokból előre megtervelten végezték ki. Ha nem terroristaként ment Bolíviába, és igazak azok a hírek, miszerint Bolíviába már megérkezése előtt jelzés érkezett, akkor azt gondolom, ha van bármilyen magyar szál, azt nyilvánosságra kell hozni.

- Tudja bizonyítani, hogy kapcsolatban állt Eduardo Rózsa-Floresszel? Fénykép? Email?

- Barátságunk onnan datálódik, hogy ő bejárt a budapesti jogi egyetemre, ahol én joghallgató voltam. Annak idején a „Jövőért Közhasznú Egyesületben”, ahol én elnök voltam, ő is alapító tag volt. Később, amikor Csepregen a polgármester-választáson indultam, a kampányidőszakban lejött hozzánk, levetítette a filmjét, és csepregi házunkban aludt. Utána is, bár nehezményezte, hogy én a baloldalhoz csatlakoztam, rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Annak idején 200 ezer forintot kölcsönkért tőlem egy kiutazásához, de nem volt ennyi pénzem. A határidőnaplóimban most is fellapozhatóak azok az időpontok, amikor találkoztunk, és azok a telefonszámok, amiken beszéltem vele. 2006 ősze után – miután a szélsőjobb felé sodródott - már megszűnt vele minden kapcsolatom.

- Vegyük sorra, Ön szerint pontosan mi történt akkor, Őszöd után.

- Tény, hogy két hivatalos felvétel készült erről az ominózus beszédről. Az egyik Gaál J. Zoltánnál, a másik Bútor Kláránál volt, az akkori szabályok szerint. Hogy az eredeti hangfelvétel vagy a másolat került-e ki, azt nem tudni, azt viszont azt igen, hogy a beszédet nem kívülről hallgatták le. A harmadik állításom, hogy ezek után a kérdéses hangfelvétellel bizonyos baloldali vezető szocialisták megkeresték Eduardo Rózsa-Florest. Három személyt részlegesen megneveztem, de más érintettjei is vannak a kiszivárogtatásnak, akik akkor nem voltak ott Eduardo lakásában. Egyikőjüknek Eduardóval folyamatos és élő kapcsolata volt, ez biztos.

fotó: Vágvölgyi Bálint

- És mi történhetett eztán? Mit tudott meg?

- A felvétel aztán eljutott egy észak-magyarországi fideszes képviselőhöz (Hajdú-Bihar megye). Eduardo neki azzal adta át, hogy juttassa el a Fidesz vezető politikusaihoz. Eztán a Fidesz vezérkara hosszasan mérlegelte, hogy lehet ezt a felvételt a legjobban felhasználni Gyurcsány ellen.

- A debreceni polgármester, Kósa Lajos nincs is benne? (Gyurcsány hozzá vezeti vissza a szálakat?

- Én azt mondom, hogy ezt a láncszemet az elejétől a végéig kell felfejteni.

 - Hét éve nem tudunk semmit, mi értelme van ezt így megbolygatni?

- Én nem politikai hatalmi harcként szeretném ezt a történetet kezelni, azt szeretném, ha végre kiderülne az igazság. Az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye ugyanis példa arra, miként lehet előre megfontolt szándékkal ellehetetleníteni egy politikai közszereplőt. Ezt nevezik karaktergyilkosságnak.

- Miként emlékszik vissza Tóth Csabára, Hagyó Miklósra, és az általuk fémjelzett időszakra, a fiktív tagtoborzásokkal terhes szocialista belharcra, ami tíz éve Vas megyében dúlt? És amelyben Ön elég kétes hírű szerepet vállalt.

- Rossz társaságba keveredtem, rendesen megvezettek. Igen, én azt gondolom, személy szerint nekem nagyon nem érte meg annak idején belépnem a szocialista pártba, ugyanakkor a városomnak, Csepregnek igen. Ugyanis abban az időszakban – nem kis részben azért, mert az akkori szocialista vezetőkkel jó kapcsolatot ápoltam - új iskolát kapott a város. És annak ellenére mondom ezt, hogy ma is azt állítom, ebben a párban nagyon sok tisztességes politikus van, sokkal több, mint a jobb oldalon. Huszonévesen elkövettem pár olyan hibát, amivel szembe kellett néznem, és a következményeit vállalnom kellett. Csepregen engem 2003-ban megköpködtek, csak azért mert beléptem a szocialista párba.

Tíz éve Szabó Bálint, amikor fiktív tagtoborzások után tájékoztat
fotó:
 

- Egy ország foglalkozott azzal, hogy romák megerőszakolták. Igaz volt ez? Megérte ezt nyilvánosságra hozni?

- 2004 márciusában 22 évesen, pár nappal a 22. születésnapom után négy ember a saját albérleti lakásom udvarán megvert és megerőszakolt. Elölről ütöttek és vertek, ájulás közeli állapotban voltam. Mindenre nem emlékszem, de arra tisztán, hogy azt érzem, valami van a végbelemben. Később az orvosi leletek szerint valami tárgy lehetett, ezt könnyebb is feldolgozni… Én ezt az esetet nem akartam elmondani senkinek, szégyelltem is, nem olyan dolog, amivel az ember eldicsekedne. Feljelentést tettem, mert rábeszéltek, de nem is sejtettem, hogy nem maradhat titokban. 2005-ben, amikor ez az egész ügy kirobbant, engem nagyon csúnyán kihasználtak, mások szekértolója voltam. Velem ezt tették, és nem a politikai riválisaim, hanem a hozzám közel állók, akkor nem véletlen talán, hogy azóta is mindenkivel bizalmatlan vagyok, és azt nézem, ki hol árthat nekem…

- Tényleg volt Fideszes?

- Soha, csak Csepregen annak idején – az akkori polgármesterrel szemben – Fidesz és KDNP, MDF és független támogatással indultam.

- Aztán elment Szegedre. Mi történt azóta Szabó Bálinttal?

- Feloszlatták alólam a pártot és már nem léptem be. Elmentem „porszívóügynöknek”, és aztán Szegeden ennek a cégnek a vezetője lettem. Közben megismerem a feleségem, összeházasodtunk, most a családalapításon gondolkodunk.

- Politikai szerepre vágyik, azért lett DK-s?

- Annak idején azt mondtam, ha jön egy olyan politikai erő, amivel azonosulni tudok, akkor belépek. A DK-ban ezt a közösséget megtaláltam, de ha rajtam múlik, sohasem leszek hivatásos politikus. Van egy követeléskezelő cégem, nincs túl sok megtakarításom, de van egy tisztességes életem, én ezt szeretném megőrizni, és az a célom, hogy a politika legyen végre normális!

Kapcsolódó

2013.05.23. 13:52

Az őszödi beszéd Kósáig vezet? - Gyurcsány megszólalt

/ közélet gal. 12 hsz. 3 kapcs. /
Gyurcsány Ferenc Szombathelyen reagált a Heti Válasz cikkére. Az utolsó mozaik még hiányzik neki, de arra utalt, hogy Debrecenig vezetnek a szálak.

2013.05.23. 10:30

A megerőszakolt Szabó Bálintból őszödi koronatanú lett

/ vélemény 8 hsz. 4 kapcs. /
Nekünk meg tényleg megáll az öszünk, kiből lett a koronatanú, aki lerántotta a leplet. Senki sem emlékszik már a vasi fiktív roma tagtoborzási ügyekre?

Hozzászólások (5)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h**b* m*ntr*zz*k f*ly*m*t*s*n h*gy *lt*tt *gy*n*gy f*rt*z, *tt*l...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
elbandi: j*h h*t *k* cs*k * m*d**b*l t*j*k*z*d*k *zt *r*k m*gl*p*t*s*k. :...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról
belabo: S*jn*l*t*s *z *s*t, v*l*j*b*n *zt m*t*tj*, m*nny*r* t*j*k*z*tl*n...
Meghalt a férj, a bank hagyatéki számlára rakta át a pénzét, amihez az özvegy most nem férhet hozzá
elbandi: > cs*k s*m*n j*nn* *gy k*rm*ny, *m*ly*k n*m r*b*lj* sz*n*sz*t *z...
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött
belabo: *k*n*k k*t*l*z* f*z*tn* * h*lyj*gy*rt, *z n*h*zm*ny*zh*t*, h*gy ...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról