NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ők lettek az idei Semmelweis-napi díjátadó kitüntetettjei Szombathelyen

Mivel megjött a hidegfront, az ünnepség a házasságkötő terembe költözött. Emléktáblát is avattak.

Július 1-jén ünnepeljük a magyar egészségügy napját, vagyis a Semmelweis-napot, melynek keretében idén is elismeréseket adtak át Szombathelyen. Eredetileg úgy volt, hogy a városháza teraszán tartják meg a szerda délutáni ünnepséget, de a hidegfront és az esőfelhők miatt az eseményt beköltöztették a házasságkötő terembe.

Semmelweis napi díjátadó 2021
fotó: Mészáros D. Zsolt

Mutatjuk, idén kik azok, akik elismerést kaptak munkájukért.

  • Címzetes főorvosi cím:
  • A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló rendelet alapján „az a háziorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan körzeti, illetve háziorvosi feladatokat, körzeti gyermekorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatokat látott el, valamint az az alapellátást végző fogorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan fogorvosi alapellátási feladatokat látott el, címzetes főorvosi cím használatára jogosult”.

    Az oklevelet az idei évben Dr. Szremácz Renáta a Váci Mihály utcai felnőtt háziorvosi rendelő háziorvosa kapta.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

  • Év Szombathelyi Ápolója:
  • Májusban döntött arról a város, hogy az „Év szombathelyi ápolója” díjjal jutalmazzák a járványban kimagaslóan teljesítőket. Június 20-ig lehetett javaslatokat tenni arra, hogy ki legyen a három kitüntetett, akik most a Semmelweis-napon kapták meg az elsimerést.

    Doma Éva

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Infektológiai Osztályának főnővére.

    A járvány kezdetétől meghatározóan fontos szerepet töltött be a Kórházba került COVID-betegek ellátásában. Önzetlen. segítőkész. A mintavételeket és mintaküldést hosszú időn keresztül az egész kórházban végezte, a művelet betanítása is a nevéhez fűződik.

    Mindeközben a COVID ambulancián a szakasszisztensi feladatokat is ellátta. Néha 2-3 ember munkáját végezte, fáradtságot nem mutatva, rendszeresen munkaidőn túl is. A betegekhez mindig van néhány megnyugtató, kedves szava. A nővérek számára ő a példakép. Tanított, segített az embereken. Nem csak a betegek fizikai testét ápolta, hanem a lelkükre is próbált hatni, megnyugvást, vígaszt nyújtani.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Néhai Lukács Zoltán (Posztumusz)

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Intenzív Osztályának volt ápolója. A díjat özvegye Lukács Ibolya vette át.

    A Kórház Intenzív Osztályán dolgozott, azonban 2021. január 5-én, 3 hét küzdelem után szíve megszűnt dobogni, a COVID legyűrte. Betegségéig napi 12 órában hősiesen, becsületesen ápolta a rábízott betegeket. Akik több évtizedes szolgálati évei alatt meggyógyultak, még most is keresik kedves feleségét és köszönetüket, illetve részvétüket nyilvánítják. 28 évig ápolta odaadóan, lelkiismeretesen, csupa szívvel a betegeket, fiatalon elkötelezte magát az egészségügy területén.

    Az évek során több szakvizsgát tett, folyamatosan képezte magát. A tavalyi évben, a COVID idején a mentőápolói vizsgát is letette. Hősiesen ápolta a betegeket, önmagát is feláldozva a gyógyulásukért. Mindenkihez kedves volt és együttérző. Ötletgazdag, empatikus kolléga volt.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Incze Nóra

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Intenzív Osztályának ápolója.

    A COVID intenzív részlegén több mint egy évig szorgalmasan látta el ápolási feladatait, kiválóan helyt állt. Önzetlenül segített mindenkinek. Szakmai záróvizsgáját példás eredménnyel zárta. Mély empátiával, kedvességgel, szakmai alázattal végzi a munkáját. Személyisége segítette a hozzátartozókat a nehéz időszak átvészelésében.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

  • Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj
  • Annak az egészségügyi dolgozónak adományozató, aki több éven át kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente legfeljebb kettő, a II. fokozatot évente legfeljebb négy személy kaphatja meg.

    II. fokozat:

    Tóth Zsolt

    Az Országos Mentőszolgálat Szombathelyi Mentőállomásának mentőgépkocsi-vezetője.

    Tóth Zsolt 2005. december 1-től teljesít mentőgépkocsi-vezetői szolgálatot a Szombathelyi Mentőállomáson. Gyorsan elsajátította az alapvető ismereteket, a kiemelt mentéstechnikai eszközök használatát, amiatt is kerülhetett rövid időn belül az eset-rohamkocsi szolgálathoz.

    2009-ben OKJ-s mentőápolói képesítést szerzett, ezáltal a mentési tevékenységet még hatékonyabban tudja végezni. Szívesen vállal a kötelező feladatokon túli közösségi tevékenységeket. Ácsolt építmény, falburkolat dicséri keze munkáját. A kivonulások közötti időben rendszeresen segíti bajtársait, vezetőit.

    Mindig precíz, fegyelmezett, szabálykövető magatartás jellemző a munkájára. A fiatalabbak számára példaadó, elhivatott mentődolgozó. Munkáját főként a kiemelt mentőegységeken végzi, emellett az orvosi ügyeleten évekig szolgálta a város polgárainak egészségügyi ellátását. Méltó az elismerésre!

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Bogáti Ferencné

    A Vasútegészségügyi NK KFT Szombathelyi Egészségügyi Központjának asszisztense.

    1975-ben érettségizett az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában Általános asszisztens és csecsemő-gyermekgondozó szakon. 1975. június 16-tól a MÁV rendelőintézetben kezdte pályafutását, mint helyettes üzemápoló. Ebben az időszakban sokat járt vidékre is dolgozni, Tapolca, Ajka, Sárvár, Csorna üzemorvosi rendelőibe. 1976. februárjától a MÁV Járműjavító üzemorvosa mellett volt asszisztens. Folyamatosan képezte magát, így 1979-ben üzemápolói szakképesítést szerzett Budapesten.

    1982-től a MÁV rendelőintézetben dolgozott a felülvizsgáló főorvosok mellett, mint üzemápoló. 1984-től a munka-alkalmassági pszichológián dolgozik, mint asszisztens. 2015-ös nyugdíjazása óta is – már 46 éve - a rendelőintézetben dolgozik.

    Munkáját lelkiismeretesen, precízen, nagy szakértelemmel végzi. A Vasútegészségügyi NK KFT Szombathelyi rendelőintézetében működő foglalkozás-egészségügyi kollektíva oszlopos tagja. Munkabírása, asszisztensi magatartása példaértékű. Több mint négy évtizedes asszisztensi munkájának méltó elismerése ezen kitüntetés adományozása.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Illés Erzsébet

    A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének fogászati asszisztense.

    Illés Erzsébet – vagy, ahogy mindenki ismeri: Böbe - a középiskola elvégzését követően 1993. szeptember elsejétől a Vas Megyei Markusovszky Kórházban, majd 2011. március 31-ig a Szombathelyi Egészségügyi Alapellátó Intézet kötelékében dolgozott. Nagyon fontosnak tartotta szakmai tudásának bővítését, ezért folyamatosan képezte magát. Az általános ápoló végzettséget követően 1999-ben fogászati asszisztens, 2005-ben klinikai fogászati asszisztens végzettséget szerzett a Szent-Györgyi Albert Középiskolában. Az évek alatt jelentős tudásra, szakmai tapasztalatra tett szert, amelyet később a magánpraxisban kamatoztatott.

    2013. szeptember 25-től ismét az Alapellátó Intézet állományába került. Magas szintű tudása, szakértelme mellett kitűnt vidám, pozitív személyiségével. Tudása bármely magánrendelőben versenyképes lenne, ő mégis a fogászat egyik legnagyobb türelmet igénylő, és pszichésen is legmegterhelőbb területén, az gyermekfogászat mellett kötelezte el magát. Kedves mosolya még a legijedtebb gyereket is megnyugtatja a gyermekfogászati rendelőben.

    A fogászati kezelésre érkező gyermekek Böbe néni mosolygós arcát látva, bátorító szavait hallva, megnyugodva ülnek be a fogorvosi székbe. Kiváló kommunikációjának köszönhetően a szülőkkel kimagaslóan jó kapcsolatot ápol; tisztelik, elfogadják a tanácsait. Fontos feladatának tartja a pedagógusok, iskolatitkárok megfelelő tájékoztatását is.

    Munkáját a régi nagy generációkra jellemző hivatástudattal, fáradhatatlan szorgalommal és kiemelkedő szakértelemmel látja el. Szakmai fejlődése folyamatos, a megújulás igénye jellemzi. A rendelőben végzett munkája mellett más területeken is segíti az egészségügyi ellátást. Közel 20 éve ő végzi a fogászati asszisztensek koordinálásának sokrétű feladatait.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Dankovits József

    A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének ügyeleti gépkocsivezetője.

    Dankovits József – vagy, ahogy mindenki ismeri: Pepi - a szakmunkásképző intézet befejezését követően a Műszeripari Javító Szövetkezetnél, a Vasi Volánnál dolgozott, majd 1987. június 22-től került az Egészségügyi Alapellátó Intézethez gépkocsivezetőként.

    2003. január 1-től az Országos Mentőszolgálat vette át a háziorvosi ügyeleti feladatokat, így ő is átkerült az OMSZ- hoz. 2020. december 31-től, az újabb átszervezést követően a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ munkatársa lett, hisz a GESZ vette át az ügyelet üzemeltetését.

    Mivel az Országos Mentőszolgálatnál töltött közel 20 év alatt helyettesítő feladatokat látott el a GESZ - nél, ismerősként fogadták kollégái. A GESZ - szel való jó munkakapcsolata jelentős mértékben segítette az átszervezést.

    Szakmai tudásával, kedves, barátságos, segítőkész személyiségével, lelkiismeretességével kivívta munkatársai elismerését és szeretetét. A munkaköri leírásán kívüli feladatokat is kérés nélkül ellátja, az ügyeleten dolgozó orvosok, kollégák nagyon szeretik készségességéért, megbízhatóságáért.

    Alapvető emberi jellemvonása a segítőkészség. A Mentőszolgálatnál töltött idő alatt első szóra jött segíteni, akár saját, magán feladatait félretéve is vállalta a helyettesítést. Szabadidejét is feláldozva segítségére van munkatársainak.

    Humoros, jó kedélyű ember. Gyakran csal mosolyt munkatársai arcára, jókedvet áraszt maga körül. Talán nem is tudja, hogy egy-egy jó szóval, mosollyal, kis sütivel, apró figyelmességgel milyen sokat tesz a pszichésen is megterhelő területen, az egészségügyben dolgozókért.

    Kívánjuk, jókedve ne hagyja el, hogy mosolyából meríteni tudjanak mindazok, akiknek nagy szükségük van rá. Emerson gondolatával fejezzük ki elismerésünket és köszönetünket: „A sikeres emberek jól élnek, gyakran nevetnek, tele vannak szeretettel. Megtalálják a helyüket, és úgy végzik a feladataikat, hogy a világot jobb állapotban hagyják hátra, mint amiben találták, miközben a jót látják másokban, és a tőlük telhető legjobbat nyújtják.”

    Nyugodt ügyeleteket, balesetmentes közlekedést; további munkájához jó egészséget, erőt kívánunk.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    I. fokozat:

    Némethné Szemes Judit

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkas-sebészeti Osztályának osztályvezető ápolója.

    1987-től, az első szakképesítésének megszerzésétől kezdve egészen napjainkig a Markusovszky Kórház dolgozója. 1987 és 1992 közötti időszakban a Nőgyógyászati Osztályon, majd 1992-től folyamatosan a Mellkassebészeti Osztályon teljesít szolgálatot.

    Magas szintű szakmai felkészültségét, tudását a felsőfokú diplomás ápoló képesítés megszerzése után, mint megbízott osztályvezető ápoló helyettes, és mint integrált irányítási területi megbízott szakdolgozó kamatoztatja. Az osztályon, mint a tanulók gyakorlati oktatásával megbízott mentor is tevékenykedik, önmagát folyamatosan képezve az egészségügyi gyakorlatvezető képesítést szerezve a hallgatók folyamatos megbecsülése mellett végzi magas színvonalú szakmai, oktatói munkáját.

    2021. január 1-től a Mellkassebészeti Osztály osztályvezető ápolói kinevezését is megkapta. A betegek iránti elkötelezettsége, kapcsolata kifogástalan, feladatát nagy hozzáértéssel, mély empátiával, humánummal látja el. Precíz, megbízható kolléganő. A hozzátartozókkal és a kollégáival kapcsolata példaértékű. Szakmai munkája kimagasló és igényes. Folyamatosan képzi önmagát tréningeken, továbbképzéseken vesz részt, állandó résztvevője Országos Szakdolgozói konferenciáknak, ahol előadóként adja át tudását, tapasztalatait kollégák számára.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Kőhalmi Judit

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház – központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályának ápolója.

    1992. február 17-től 1998. július 31-ig a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház alkalmazásában állt, majd 2009. augusztus 31-től ismét a kórházban kezdett dolgozni a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályon ápolónői beosztásban, feladatát napjainkig is ebben a munkakörben látja el.

    2017. évben Felnőtt intenzív szakápoló végzettséget szerzett. Kitartó, erős szakmai tudással végzi szerteágazó feladatait, nagy hangsúlyt helyez az ápolási munka magas minőséggel történő megvalósítására. Példamutatóan lelkiismeretesen, pontosan dolgozik, a betegekkel és kollégáival kapcsolata a sokféle nehézség és probléma mellett is kiváló. A vészhelyzetben is rendkívüli helytállásával bizonyította szakmai rátermettségét.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

  • Szombathely Egészségügyéért-díj
  • Annak az egészségügyi dolgozónak adományozható, aki kiemelkedő munkájával segítette a város egészségügyének fejlődését. A díjat évente legfeljebb kettő személy kaphatja meg.

    Dr. Szatmári Éva

    A Szent Márton utcai felnőtt háziorvosi rendelő háziorvosa. 1977-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A miskolci városi kórházban kezdte pályáját, majd a Megyei Kórház Művese Osztályán látott el orvosi feladatokat.

    1979 december 1-től a szombathelyi kórház II. Belgyógyászati Osztályán dolgozott. 1986-tól 1992-ig üzemorvosként tevékenykedett. 1985-ben belgyógyászat, 1998-ban üzemorvostan, míg 1997-ben háziorvostan szakvizsgát tett.

    1992. június 8-tól áll a szombathelyi alapellátás szolgálatában és végzi nagy körültekintéssel háziorvosi munkáját. Szakmai munkáját végtelen empátia és kifinomult érzékenység jellemzi. Közmegelégedésre alapos, ha kell szigorú, kedves és kiszámítható. Igazi háziorvos. Egészségnevelő, prevenciós munkája, a krónikus betegek gondozása példaértékű.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Dr. Németh Péter

    A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház - Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályának osztályvezető főorvosa.

    Dr. Németh Péter 2002 januárjától - 2004 szeptemberéig, valamint 2005 áprilisától – 2005. szeptemberéig az Országos Mentőszolgálatnál állt alkalmazásban. Ezen év augusztusában végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán.

    Ezt követően a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, majd a Semmelweis Egyetemen kezdett el dolgozni. 2008. október 1-jétől 2012. november 27-ig közalkalmazotti jogviszonyban állt a Markusovszky Egyetemi Oktatókórháznál, mely idő alatt sikeres aneszteziológia-intenzív terápia szakvizsgát tett.

    2012. november 28-tól 2017. január 31-ig pedig megbízási jogviszonyban folytatta munkásságát a kórházban. 2017. február 1-től ismét közalkalmazottként, 2019. október 01-től a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosaként folytatta az addig is magas színvonalú munkásságát.

    Dr. Németh Péter szakértelmét és hozzáértését a megbízhatóság jellemzi. Működése alatt megteremtette osztályán a magas színvonalú gyógyító és betegellátó munkát, melynek megtartását a nem ritkán nehéz körülmények ellenére is szem előtt tartja. Munkáját mindig felelősségteljesen és lelkiismeretesen végzi, precizitás és körültekintő gondolkodás jellemzi. Magas szintű szakmai tudásával és szakterületén szerzett tapasztalataival nagy segítsége a kórháznak.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

  • Pro Sanitate Savariae Életműdíj
  • Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évben „Pro Sanitate Savariae” Életműdíjat adományozott Dr. Rakos Gyula részére (Posztumusz). A díj átadására a Szent Márton Napi ünnepség keretében kerül sor.

    Semmelweis napi díjátadó 2021
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Emléktábla a koronavírus áldozataiért

    A Semmelweis-nap alkalmából szerda délután, az ünnepség előtt egy emléktáblát is avattak az Egészségügyi Alapellátónál a koronavírus áldozatainak emlékére és az egészségügyben dolgozók munkája előtt tisztelegve.

    Kattintson a képre a galériához!
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Az emléktáblát Nemény András polgármester és László Győző alpolgármester leplezte le, de jelen volt és verset mondott Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója.

    Hozzászólások (4)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    crankitup: V*rj*k 16-22-*g t*rt*tt m*b*l*s r*zz** *r*dm*ny**t. K*v*ncs* l*n...
    Fokozott ellenőrzés lesz a hétvégén Vas megyében
    LEGXV: N*m t*bb *vt*z*d*s......
    Megvásárolja a volt Brenner-villát a szombathelyi önkormányzat
    crankitup: N*m *g*z, h*gy n*m l*h*t *rr*l * tr**n*nr*l l**k*dn*. *n*lm*s. V...
    Miért szavazz külföldről az előválasztáson?
    crankitup: **** b*kk*r m*st, h*gy m*nd*d. T*nyl*g v*lt r*l* sz*, *lv*sz*k *...
    Miért szavazz külföldről az előválasztáson?
    kommentolvasó: *n*lk*l, h*gy r**g*ln*k * f* m*nd*n*v*l*dr*, (s* pr* s* k*ntr*) ...
    Miért szavazz külföldről az előválasztáson?