NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Fiatal szombathelyi grafikusé lett a szakma egyik legnívósabb díja

Ez az Aranyrajzszög, amit ezúttal a 23 éves Rodler Rékának ítéltek oda.

Bár még csak decemberben lesz 24 éves a szombathelyi Rodler Réka, de már most szép sikereket ér el a grafikus szakmában. Nyáron diplomázott és a szakma egyik legnívósabb díjával, az Aranyrajzszöggel is elismerték diplomamunkáját. De ez még nem minden, nagy tervei vannak a jövőre nézve. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Réka, kezében a díjjal, kiállított tervei előtt. | Még több képért kattints!
fotó: Királyvölgyi Noémi

Hol tanultál?

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban kezdtem, ötödév után Budapestre mentem tanulni a Budai Rajziskolába ötvös szakra. Itt szakvizsgáztam, de közben az is kiderült számomra, hogy az ötvös szakmából maga a tervezés vonz igazán, ezért úgy döntöttem, hogy szakot váltok.

Még abban az évben felvételiztem a szintén budapesti KREA Design Iskolába tervező-grafika szakra. Fel is vettek és idén júniusban sikeresen lediplomáztam.

Mi volt a diplomamunkád? Mesélnél róla?

Kathi Zsolt volt a konzulensem és a Stühmer táblás csokoládék és bonbonok csomagolásának áttervezése volt a feladatom. Elsődleges szempontom az volt, hogy a jelenlegi zavaros összképet egy egységes, könnyen felismerhető, modern designnal fogjam össze, hogy szélesítsem a márka célcsoportját is.

A koncepcióm geometrikus mintarendszereken alapul, a mintákhoz a Stühmer arculatában jelenleg is megtalálható magyar népművészeti motívumokból készítettem modern átiratokat. Úgy határoztam meg az alapelemeket, hogy az általam tervezett rendszerben variálhatók legyenek, szinte a végtelenségig. Ezek a minták határozzák meg a csomagolásokat.

A diplomamunka.
fotó: Rodler Réka

A logó áttervezésénél megtartottam a karaktert és frissítettem a megjelenést. A logotípiát úgy alakítottam ki, hogy egy groteszk fontot módosítottam ligatúrákkal, ami a jelenlegi logóra reflektál. Ezt kiegészítettem egy koronával, ami szintén az aktuális embléma modernizált változata.

A csomagolásokhoz egy olyan rendszert hoztam létre, ami alkalmas egy termékkategórián belül többféle variáció megkülönböztetésére, könnyedén alkalmazható további termékekre és a különböző termékkategóriák is jól elkülöníthetőek. Így minden termék önálló karaktert kapott, de az összkép mégis egységes.

Ezzel pályáztál az Aranyrajzszögre is, igaz?

Így van, a diplomamunkámat adtam be az idei Aranyrajzszögre és el is nyertem vele az Év diplomája díjat. Azért pályáztam, mert a tanáraim bíztattak a védésen, úgy gondolták érdemes lenne beadni.

Szakmai szempontból azért fontos ez a pályázat, mert grafikusok adják grafikusoknak a díjat. Ha jól tudom, 20 tagú a zsűri és mindannyian Aranyrajzszög-díjazottak.

Milyen érzés volt, hogy kiállították a terveidet,és megnyerted a díjat?

Már annak is örültem, hogy a kiállításon megjelenik a munkám. Idén több, mint 900 pályamunka érkezett be és nagyjából 320-at állítottak ki. Meg sem fordult a fejemben, hogy nyerni fogok.

Az Aranyrajzszög egyik alapítója, Lőrincz Attila hívott és gratulált, hogy a hatból négy plakátom kint lesz. Már ennek az eredménynek is nagyon örültem, de mondta, hogy van még egy jó híre: megnyertem az Év diplomája díjat.

Nem akartam elhinni, akkor fogtam fel, amikor ott voltam és megkaptam. Elképesztően jó érzés volt, ennél nagyobb elismerést nem is kaphatnék szakemberektől.

Fontosnak tartom elmondani, hogy ez a díj nem kizárólag engem illet. Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a KREA-nak és a konzulensemnek, Kathi Zsoltnak is. Nélkülük nem sikerült volna.

A nagy pillanat.
fotó: Királyvölgyi Noémi

Mi mindennel foglalkozol? Miket szoktál tervezni?

A KREA első évében kezdtem el grafikusként dolgozni egy cégnél és csináltam mindent is, ami grafika. Webdizájn, csomagolás, arculatok, terveztem online és offline anyagokat is, közben pedig tanultam.

Hamarosan visszaköltözöm Szombathelyre és szeretnék a saját munkáimra koncentrálni. Főként arculatok, csomagolások tervezését, a brandinget szeretném előtérbe helyezni. Webdizájnnal továbbra is szeretnék foglalkozni, mivel eddig is érdekelt.

Például ilyeneket is tervez. | Még több képért kattints!
fotó: Rodler Réka

Mik a terveid? Szeretnél saját vállalkozást?

Igen, szeretnék. Talán januártól el is tudom indítani a folyamatot, először egyénivállalkozóként, a végső cél pedig egy stúdió lenne.

Hol képzeled el mindezt?

Egyelőre Szombathelyen leszek. Egyrészt azért, mert szerettem itt élni, másrészt pedig azért, mert úgy vettem észre, mindegy, hogy helyileg hol vagyok, igazából bárhova tudok dolgozni.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: H**** b*zz! S*k f*g*lm*d v*n *z *g*szr*l, *sm*t b*b*z*ny*t*tt*d....
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
Paulus_Maior: "Sz*v*m *ls* g*nd*l*tj*" *z v*lt, h*gy n*m t*dt*m, n*v*s...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
godemperor: *zt b*sz*l*m m*r m**t*. *z*k k*mm*n*st*zn*k, *zt*n * F*d*szn*l n...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
TheOldBarbers: F*l*s*g*d???? *jj b*tty*, *g*sz *d**g *z*rt v*lt*m v*l*d t*szt*l...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
interceptor: *h*gy T*r*czk** L*szl* *s *lm*ndt* m*r t*v*ly m*j*s* v*d**j*b*n ...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében