NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tudtad-e?

Ritka vadvirágok a talpunk alatt, vigyázzunk, hova lépünk

Így pompázik most Vas megyében két védett növény, amiket a kihalás fenyeget.

A tavaszi jó idő lehetőséget kínál az embernek, hogy kimozduljon egy kicsit a négy fal közül és járjon egyet a természetben. Ha séta közben kinyitjuk a szemünket, sok érdekes, szép és védett növényre bukkanhatunk.

Vannak olyanok is közöttük, amiket tényleg keresni, kutatni kell, mert Vas megyében is csak egy-két eldugott helyen nyílnak. Ezekből szeretnénk bemutatni talán a két legritkább tavaszi virágot: a leánykökörcsint és a kockás liliomot nem könnyű nyakon csípni, hiába az amúgy feltűnő virágzatuk.

Fontos, hogy ezeknek gyönyörű növényeknek megőrizzük háborítatlanságukat, ezért a lelőhelyeket nem szeretnénk közzétenni. Amennyiben mégis rájuk találna, kérjük ön is vigyázzon ezen kincsekre.

Leánykökörcsin

A leánykökörcsin Európában őshonos, Magyarországon védett tavaszi virág. Elsősorban a szárazabb területeket kedvei, de megjelenése ennek ellenére is meglehetősen ritka. Természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Nehéz teher. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

A Wikipédia szerint népies elnevezései nagyon eltérőek: lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics.

A bundás kis virágok már kora tavasszal előbújnak rejtekhelyükön. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Mivel a szárazgyepek egyik legkorábbi virága, ezért előfordul, hogy megcsípi a tavaszi fagy. De ez a kis növény megtanulta, hogyan védekezzen ez ellen. Egyszerűen bundát növeszt.

Lemenő nap fényében. Galériánkért kattintson a képre
fotó: Mészáros D. Zsolt

Lila virága szinte tökéletes komplementere a naplementék sárgájának. A virágot körülvevő finom szőrökön ilyenkor szinte szikrázik a napfény.

Tavaszi bunda. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Az ember nem is gondolná, hogy ez a kis virág nem adja olcsón a bőrét, ugyanis mérgező. Az arra érzékeny embereknél már az érintése is ekcémás tüneteket okoz. A népi gyógyászatban teát is főztek belőle, melyet fejfájás csillapítására használtak.

Mocsári kockásliliom

A mocsár- és lápréteken csak itt-ott előforduló kockás liliom rendkívül védett, hazánkban a kihalás fenyegeti. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A nyújtózkodó. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

2016-ban elnyerte az év vadvirága címet is, ami nem csoda, hiszen nagyon látványos, ahogy a hatalmas lilás virágok akár 30 centiméterrel is a fű zöldje fölé magasodhatnak.

Elválaszthatatlanok. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Vas megyében talán csak néhány helyen fellelhető. Ritkán, de vannak dupla virágú példányok is, ezek igazi ritkaságszámba mennek. Az elmúlt években csak Zalában lehetett látni ilyet. Nevét egyébként a szirmok sakktáblaszerű kockás mintázatáról kapta.

A szerény. Galériánkért kattintson a képre!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Népi elnevezései pont olyan pompásak, mint maga a növény: ostáblaliliom, kotuliliom, kongóvirág, kakukkvirág, bíbicvirág, konyócska, fekete tulipán, szerencsemák, mezei kisasszony

A kacérkodó. Galériánkért kattintson a képre
fotó: Mészáros D. Zsolt

Amúgy Európában több mint 20 kockás liliom faj él, de nekünk ez az egy jutott, hát vigyázzunk rá.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

jobboldal: Sz*nj*t*k *z *g*sz! ...
Az Egyesült Államok alelnöke kiment a Pride-ra
jobboldal: 17 -*s! M*jdn*m *ls*rt*m m*g*m. D* m**rt k*ll *j*bb *lt*s *m*k*r...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
Katka: M*gt*n*lt*d * f*d*sz l*ck*t? ...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
miki1950 : V*l*b*n n*ncs*n*k *gysz*r* h*lyz*tb*n, d* n*m cs*d*, h*sz*n *ly*...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
Katka: M**rt n*m k*r*lt v*ssz* * k*t p*ng p*ng *szt*l? K* ny*lt* l*?...
Ez nagyon menő! Jó hely lett Szombathely szívében a felújított sportliget