NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Törőcsik Mari rettentően magányos

Egyedül vonult karanténba velemi otthonában a színművésznő, így nehezen viseli szerettei és barátai hiányát. Erről mesélt most Jordán Tamás a Blikknek.

Rendkívül nehéz időszak ez most Törőcsik Mari számára is, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a 84 éves Kossuth-nagydíjas művésznő is önkéntes karanténba vonult velemi otthonába. Mindezt egyedül tette, közel három hónappal ezelőtt, így teljesen érthető módon egyre nehezebben viseli, hogy nem láthatja családját és barátait sem. Mindezt Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója és a színésznő egyik legjobb barátja árulta el a Blikknek.

„Minden héten felhívom legalább egyszer, és amikor legutóbb beszéltünk, elárulta, már nagyon szenved attól, hogy nem látogathatják a szerettei, a barátai. Most először mondott nekem olyat, hogy hiányzom neki, amitől bevallom, meghatódtam” – mesélte.

A 78 éves színházigazgató hozzátette, neki is hiányzik a személyesen kontaktus, hiszen a járvány előtt legalább hetente egyszer megejtettek egy találkozót. Viszont ennek ellenére is inkább betartja ezeket az óvintézkedéseket a művésznő egészsége érdekében.

fotó: Vágvölgyi Bálint

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész mesélt egy kicsit Törőcsik Mari egészségi állapotáról is. Elárulta, hogy egyelőre változatlan a helyzet, még mindig elég gyengének érzi magát, így vírus ide vagy oda, amúgy sem nagyon hagyná el otthonát. Nehezen viseli a frontokat, de hiányt semmiben sem szenved és Jordán kihangsúlyozta azt is, hogy ezeken kívül semmi olyan dolog nincs, ami miatt aggódni kellene érte, gondozói folyamatosan váltják egymást és vigyáznak rá.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacs_ugynok: D* l*g*l*bb * cs*tk*ny *s * m*ll**rd*s cs*tl*s** m*nd * 800*zr*t...
Tovább gerjeszti az inflációt az SZJA-visszatérítés a miniszterelnök korábbi gazdasági tanácsadója szerint
kovacs_ugynok: SZVSZ *zl*t *z *m*k*r * sz*r*pl*k * p**cr*l t*rtj*k *l m*g*k*t. ...
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után
kovacs_ugynok: *z, h*gy * kr*mpl*b*g*r*k*t *d*k*ld*k sz*n*lm*s f*lsz*pk*d*ss*l ...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
kovacs_ugynok: B+, t* g*c*b*t* v*gy......
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
cicus: t*v*d*sb*n v*gy, k*p*tt *gy v*st*g k*v*cs*s *l*pr*t*g*t *l*z* *v...
Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat