NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Helyek

Repülőről eregették a szenteltvizet Louisianaban

Így gyorsan, nagy területet áldhattak meg.

A louisianai Cow Island katolikus templomának elöljárói különös módját választottak a hívek megáldásának: repülőt béreltek, és 100 gallon (nagyjából 380 liter) szenteltvizet porlasztattak vele szét a környéken. – írja az index.hu - A beszámoló szerint egy mezőgazdasági permetezésre használt gépet béreltek fel a nagyszabású szenteltvíz-fröcskölési műveletre.

A Cow Islands-i Szent Anna templom plébánosa, Matthew Barzare azt mondta a repülős manőver után, hogy megáldott már néhány vödörnyi vizet, de soha ennyivel nem volt még dolga. A 100 gallonnyi vizet a helyiek hozták össze, azt az atya a reptéren, felszállás előtt szentelte meg.

Barzare atya szerint ez a megoldás igen praktikus volt, mert így rövidebb idő alatt igen nagy területet áldhattak meg. Az ötlet az egyik egyházi elöljáró fejéből pattant ki, aki misszionáriusnak készül, ezért kereste a módját, hogyan lehet a közösséget minél erősebben összetartani.

Áldás (békesség)
fotó: npr.org

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

OhneGetzi: *v*nt* m*x. k*t *lk*l*mm*l *z *gy t*k j* *tl*t sz*r*nt*m. T*rm*...
A kormány egymillió forinttal támogat minden falunapot
OhneGetzi: K* * t*k*m *lv*sg*tj* *zt b*rm*k*r *s? *gy V*kt*r k*p s*kk*l h*...
Mától a Szájer-féle Nemzeti hitvallás szövegét kell kihelyezni a középületekben
miki1950 : P*nt*s*n! * m*gy*r n*p 80%- * *n**p*rt*! *z *rb*n k*sm*sk* *hh*...
Magyarország kilép az Unióból vagy Orbán elbukik? Mi lehet a vége az EU-val folytatott harcnak?
miki1950 : R*m*l*m, l*tn*kn*k *s k*v*l* v*gy! N*h*gy cs*l*dn*m k*llj*n b*n...
26 választókerületben dőlhet el a jövő évi választás, Szombathely is köztük van
OhneGetzi: J*bb*n t*lj*s*t......
Orvoshiány miatt leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya