NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Rengeteg film érkezik 2021-ben, lesznek köztük rég vártak és frissen bejelentettek is

A járvány miatt a filmipar is kisebb lángon ég, de amint nyitnak a mozik, olyan filmdömping érkezik, hogy alig győzzük majd tartani a lépést.

Először tavasszal zártak be a mozik, aztán egy nyári fellélegzés után most ősszel megint, emiatt pedig rengeteg film ragadt a rajtrácson. De ne gondolja senki, hogy ezek a filmek mennek a süllyesztőbe, amint a járványhelyzet kegyes lesz, és lehetővé teszi a mozilátogatást, az összes elmaradt produkciót, és a járvány alatt elkészülteket is megnézhetjük – csak győzzük majd szusszal a filmdömpinget.

Ebben a cikkben igyekeztünk összegyűjteni a leghúzósabb címeket, amikkel számolhatunk a 2021-es év mozikínálatában.

Lesz itt akció dögivel

A fegyverek, autósüldözések, ádáz küzdelmek és keményfiús beszólások rajongói már jól ki lehetnek éhezve egy kis akcióra, a 2021-es év pedig talán túl is teljesíti majd az elvárásokat. Érkezik a The Marksman Liam Neeson-nel a főszerepben, a Boss Level – Játszd újra Mel Gibsonnal, és a G.I. Joe - A kezdetek.

Aki az akciófilmek kémügynökös, krimis vonalát szereti a legjobban, az sem fog unatkozni, mivel érkezik a Mission: Impossible 7, a King’s Man: A kezdetek, a Sherlock Holmes 3, és a Netflix saját gyártású akció-vígjátéka, a Red Notice is.

James Bond kalandjai is folytatódnak a Nincs idő meghalniban, aminek színészgárdáját olyan nevek duzzasztják, mint Daniel Craig, Ralph Fiennes, Rami Malek, Christoph Waltz és a Szárnyas fejvadász 2049 felfedezettje, a gyönyörű Ana de Armas.

Nincs idő meghalni
fotó: IMDb.com

Két olyan folytatás is érkezik az akciófilmek listáján, amik már bejelentésükkor rendesen megosztották a közönséget. Sokan gondolják úgy, hogy kár volt megrendezni a Matrix 4. és a Halálos iramban 9. részét, de mindenesetre ezekkel is találkozhatunk jövőre.

A mára filmes műfajjá cseperedett szuperhősfilmek sem alszanak, jövőre érkezik a Fekete Özvegy, aminek egy részét Budapesten forgatták, a Venom: Carnage színre lép, a Morbius, az Örökkévalók, valamint a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája.

Kalandok is várnak ránk a 2021-es évben

A csodák és varázslatok világa is visszatér a nagyvászonra, amire a mostani időkben talán minden eddiginél nagyobb szükség lesz.

Újra összecsap két legendás titán, nevezetesen Godzilla és King-Kong, Ryan Reynolds egy videójátékba csöppen a Free Guy -ban, a legdögösebb színésznőnek kikiáltott Gal Gadot-ot a Halál a Nílusonban láthatjuk viszont, a Szellemirtók: Az örökség pedig ezúttal gyerekeket állít a kalandok középpontjába. A 2016-os női alakulat népszerűtlensége után ez talán érthető is.

Lesz még ezeken kívül egy Chaos Walking és egy Dzsungeltúra, utóbbiban Dwayne Johnson zúz majd egy nagyot macsétájával.

A 2021-es év legjobban várt fantasy-kalandfilmje pedig kétségkívül a Dűne. Ha nem lenne elég, hogy a történet Frank Herbert 1965-ös fantasy regényén alapul, a filmet Denis Villeneuve rendezi, akit az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 óta a sci-fi és fantasy műfaj megmentőjeként is emlegetnek.

Képkocka a Dűne 2021-es feldolgozásából
fotó: IMDb.com

Borzongani is lehet majd kéremszépen

2021 öt ikonikus horror főgonosz visszatértével is riogat, a műfaj szerelmeseinek azt hiszem már nem kell bemutatnom őket.

A Kaptár T-vírusa egy reboot filmben fogja szedni áldozatait, az Ördög újra lecsap a Démonok között 3. részében, és Michael Myers is tovább hadonászik hatalmas késével a Gyilkos Halloweenben. Eközben Kampókéz eredettörténetét is megismerhetjük, Jigsaw pedig ugyan már meghalt, mesterterve tovább él híveiben, és a Spirál: Fűrész hagyatéka című filmben.

A már jól ismert gonoszok mellett új thrillerek és horrorok is érkezőben vannak, ráadásul a legtöbbjük előzetese többet ígér egy tucatgyártott ijesztgetős C-horrornál. Egy rég látott arc, Nick Cage tér vissza a vászonra a Prisoners of the Ghostlandban, a The Green Knight fantasybe oltja a rémületet, és a Netflix is előrukkol egy horrorral, az Antlers -szel.

Két rendezőóriás is leforgatta már legújabb horrorfilmjét, csak az utómunkálatok vannak hátra. Zack Snyder zombikkal árasztja el a világot az Army of the Dead -ben, M. Night Shyamalan Old című filmjéről pedig még nem tudni semmit azon kívül, hogy thriller lesz és nagyon menő a plakátja.

Old
fotó: IMDb.com

Egy igazán ígéretes pszicho-drámát lehet még érdemes észben tartani, amit egy elképesztően fiatal amerikai lány, a mindössze 29 éves Castille Landon randez. Címe: Fear of Rain.

A gyerekekről sem fogunk megfeledkezni

Rengeteg mesefilm és élőszereplős mesefeldolgozás is ott tolong már a vetítőgépek előtt. A Hamupipőkét ezúttal egy brit élőszereplős feldolgozásban láthatjuk majd, a Space Jam: A New Legacy továbbra is ötvözni fogja az élőszereplős és az animációs technikát, és Szörnyella de Frász előzménytörténetét is megismerhetjük Emma Stone alakításával.

Az animációs felhozatalban is sok régi ismerőst köszönthetünk, úgy mint Pinocchio, Tom és Jerry, Bébi úr, Nyúl Péter, a Minyonok és Gru.

Clifford, a nagy piros kutya egy igazán bájos mesefilmnek ígérkezik, a Disney pedig három új kalanddal várja a legkisebbeket a Lucában, az Encantoban, valamint a Raya és az utolsó sárkányban. Harcoló óriásszörnyek érkeznek a Rumble -ben, és egy káoszba fulladt családi utazáson is részt vehetünk a Teljes kikapcsolódásban.

Teljes kikapcsolódás
fotó: IMDb.com

Musical is lesz az étlapon

A következő évben dalra fakadni is rengetegen fognak majd. Kezdjük a sort az In The Heights -cal, aztán folytassuk az Annette -tel, a Wicked -del, a Music -kal, és zárjuk a Marry Me -vel.

Egy klasszikus musical rebootja is érkezik jövőre, ráadásul nem más rendezi, mint a kalandfilmek első számú zászlósa, Steven Spielberg. A film címe: West Side Story . Kíváncsian várjuk, mit kezd a műfajjal Indiana Jones és a Jurassic Park megálmodója.

Képkocka Spielber West Side Story feldolgozásából
fotó: IMDb.com

Ugyan nem musical, hanem zenés filmdráma, de a musical szerelmesei a The Ultimate Playlist of Noise című filmet se hagyják ki jövőre.

Nyitott mozikat, jó filmezést és élményekben gazdag új évet kívánunk!

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

edmond: G*nd*l*m * Kft-k n*v*n v*n * v*gy*n. *gy t*h*t *z j*g*l*g n*m L*...
Várkonyi Andreára testőrök vigyáznak
gaful: *z n*m m*gy*r t*l*lm*ny,h*n*m **-s *l**r*s 2021 j*l. 01-t*l. *g...
Új díjazást vezet be a Magyar Posta a vámolásra július 1-jétől
namsub: M**rt k*ll * t*rs*d*l*mn*k t*rn*, h*gy *gy*s r*tk*k b*rm*ly*n *k...
Különös visszaeső és társa rabolt ki tinédzsereket a Fő téren
halfarkas: H* * n*c*kt*l f*lsz, *kk*r t*bb *k*d v*n *rb*nt*l f*ln*... * J*...
Élmezőny és leszakadók: Alakul az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek sorrendje
west: -*rb*n "l*gy*zt*k * j*rv*nyt" -70 *z*r n*z* * st*d**nb...
Ismét meghosszabbította a kormány a járványügyi készültséget